Battle Royale

Takami Kósun:
Battle Royale

Bár a könyv magyar változata már 2006-ban megjelent, sokakhoz hasonlóan én is csak Az éhezők viadala kapcsán értesültem a létezéséről. Annyian írták már, hogy Az éhezők viadala a Battle Royale koppintása, hogy mindenképpen utána akartam járni a dolognak.

1997-ben járunk, a helyszín a Nagy Kelet-ázsiai Köztársaság. Egy májusi napon a Siroivai Középiskola 3.b osztálya kirándulni indul. Buszsofőrük egyszer csak gázmaszkot húz, és a buszt altatógáz árasztja el. A diákok egy tanteremben ébrednek, fegyveres őrökkel körülvéve. A teremben egy idegen férfi azt állítja, mostantól ő lesz az osztályfőnökük... senki nem ért semmit...

- Jól van, jól van, jól van! Csendet kérek! - Szakamocsi tapsolt néhányat, hogy felhívja magára a figyelmet. A zsivaj hamar alábbhagyott. - Tehát ott tartottunk, hogy elmondom, miért vagytok itt. Az ok nem más, mint hogy... - és végül kimondta - ma meg kell ölnötök egymást.

Szakamocsi elmondása szerint a diákokat az a megtiszteltetés érte, hogy az ő osztályuk lehet a következő Program résztvevője. A Battle Royale nevű "játék" a kormány kísérleti programja. Minden évben ötven osztályt választanak ki az ország középiskoláiból. A résztvevők feladata az, hogy addig öldököljék egymást, míg végül csak egy ember marad életben. Ő lesz a győztes, aki élete végéig járadékot fog kapni. Szabály nincs túl sok, mindössze annyi, hogy ne lépjenek be a tiltott zónákba, illetve két gyilkosság között legfeljebb 24 óra telhet el.

Kezdő felszerelésként mindenki kap egy csomagot, amelyben némi élelmen kívül egy fegyver is található. Mindegyik csomag eltérő fegyvert tartalmaz, amely a konyhai villától a gépfegyverig bármi lehet. Minden játékos nyakán egy rádiós nyakörv található, amely adatokat küld a vezetők számítógépére, illetve szabályszegés esetén automatikusan felrobban.

A játék ezúttal egy előzőleg lakott, de már kiürített szigeten zajlik. A 3.b osztály 42 tanulója még fel sem fogja, mi is történik körülöttük, amikor is kétperces időközönként egy-egy embert kiengednek a terepre. A legtöbb diák biztos benne, hogy nem fog beszállni az öldöklésbe, de amikor az iskolából kilépve azonnal egy osztálytársuk holttestére bukkannak, már kétség sem fér hozzá, hogy nem mindegyikük gondolkodott így. Nincs túl sok választási lehetőség: te döntöd el, hogy vadász, űzött vad, vagy öngyilkos leszel.

Gyomorforgató részletességgel leírt mészárlás indul, de ami szerintem ennél is félelmetesebb volt, az a történet lélektani része. A 12 fiú és 12 lány gondolatain át részletes rálátásunk nyílik arra, hogy kit mi visz rá a gyilkosságra, az őrület első jeleitől a teljes megtébolyodásig nyomon követhetjük az egyes szereplők sorsát. A játék sikerét nem is az eleve gyilkos hajlamú diákok, sokkal inkább a bizalmatlanság, paranoia és félreértések garantálják. Senki sem szeretne meghalni, ezért a bizalom hamar megrendül, hiszen még abban sem lehetsz biztos, hogy a legjobb barátod nem akar az életedre törni! Akár szeretnél, akár nem, végül te is be fogsz szállni a játékba!

Ha mindenképpen össze kellene hasonlítanom Az éhezők viadalával, azt mondom, látom a hasonlóságokat sok helyen, de mégis teljesen más a kettő. A Battle Royale sokkal jobban tetszett. Az éhezők viadalában túl sok volt az előzmény, és kevés a cselekmény. Arról ne is beszéljünk, hogy nagyon egyszerű megoldás volt a versenyzőket egyszerre kiengedni, így a szereplők harmada már a viadal első perceiben meghalt, anélkül, hogy bármit is megtudhattunk volna róluk. A Battle Royale-ban a leghamarabb megölt szereplők is megkapják a saját kis öt perc hírnevüket, hiszen a halál pillanatában mindig jelen vagyunk, nemcsak az esti "híradóból" tudjuk meg, hogy kik haltak meg.

Még egy dolog, ami számomra a Battle Royale felé húzza a mérleget: hiába volt rengeteg szereplő, senki sem maradt háttérben. Persze voltak főbb szereplők, de a többiekkel is meg tudtunk ismerkedni. Itt nem fordulhatott elő olyan, hogy egy főszereplő fának maszkírozza magát, majd lefekszik aludni... Félreértés ne essék, magam is szerettem Az éhezők viadalát (a harmadik rész kivételével), de most, hogy látom, lehet ezt érdekesebben is csinálni, hajlamosabb vagyok kicsit élesebb kritikával illetni.

A nagyjából 740 oldalas könyv egy percig sem laposodott el, végig fenntartotta az érdeklődésemet. Az elején kicsit nehezen szoktam meg a neveket, ezek a japán nevek hiába különböztek, mégis tök egyforma volt mind. :) Néhány tíz oldal után már egyáltalán nem jelentett problémát, onnantól már egyáltalán nem zavart. Úgy gondolom, hogy a könyv legnagyobb erőssége az, hogy a Programba nem idegeneket tettek össze, hanem egy összeszokott osztályról van szó. Remélhetőleg sosem kerülök ilyen helyzetbe, de úgy gondolom, egy vadidegen életét könnyebb kioltani, mint egy osztálytársadét, akivel éveken át a napod jelentős részét megosztottad. Erre alapozva a könyv lélektani része nagyon meghatározó.

Mindenkinek ajánlom, aki szerette Az éhezők viadalát, kellőképpen erős gyomorral rendelkezik, és elmúlt már legalább 16 éves! A könyvből film is készült, angol felirattal a YouTube-on is megnézhető. Szerintem a könyv nagyságrendekkel jobb volt, de aki már túl van rajta, ne hagyja ki a filmet sem!

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2006
Eredeti címe: Battle Royale (1999)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 738