2013. január 28., hétfő

Kegyelem

Richard Paul Evans:
Kegyelem
Alig egy hete olvastam el Richard Paul Evans egy másik történetét, a Hol lehet Noel? című könyvet. Már azt is nagyon szerettem, de a Kegyelem sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám. Megdöbbent és nyomot hagy... fájdalmas történet emberi gonoszságról, érzéketlenségről és mindenek felett álló, őszinte szeretetről.

Az 1960-as évek Amerikájában járunk, ekkoriban a gyermekbántalmazás még tabu téma, az emberek el sem tudják képzelni, hogy létezik, azt pedig főleg nem, hogy sokszor a saját szülei képesek ártani egy gyereknek. Azonban attól, hogy az emberek homokba dugták a fejüket, a gyermekbántalmazás már ekkor is létező probléma volt. A 16 éves Grace mostohaapja sorozatos bántalmazásai miatt úgy dönt, megszökik otthonról. A Kegyelem az ő története.

"Eric nem értette, miért fontos számomra, hogy naplót vezessek. Talán csak bizonyítékot akarok hátrahagyni arról, hogy egyáltalán léteztem."

A 14 éves Eric iskola után heti néhány alkalommal egy vendéglőben dolgozik némi zsebpénz-kiegészítésért. Egy napon az étterem háta mögötti szemetesek között bukkan rá Grace-re, és ugyan nem teszi szóvá, de tisztában van vele, hogy a lány éppen ennivalót keresett a kukákban. Ételt ad neki, majd a hideg őszi éjszaka miatt egy hirtelen ötlettől vezérelve felajánlja a lánynak, hogy aludjon a kertjük végében lévő fára épített kuckóban, ahol meghúzhatja magát anélkül, hogy akár Eric szülei, akár más felfedezné. Grace beleegyezik, hiszen bármilyen megoldás jobb annál, mint hogy a kukák között aludjon.

Eric beavatja öccsét, Joelt, aki lelkes cinkosukká válik, bármiben segít, amire csak megkérik. A fiatal lány eltűnéséről előbb az iskolában, majd az újságokban és a híradóban is szót ejtenek, a város lakói emberrablásról suttognak. Grace már hetek óta él a kuckóban, amelyet Eric minden spórolt pénzét elköltve próbál kényelmessé varázsolni: fűtőtestet és ételt vásárol, házukból pedig takarókat és melegítőpárnát csempész ki a faházikóba.

Grace sokáig nem beszél szökése pontos okáról Ericnek, de nem szeretné örökké magában tartani. Az együtt töltött hetek és közös titkok hatására a két fiatal lassacskán egymásra talál, kettejük között szelíd szerelem szövődik. Izgalmas pillanatok, betegség és egy együtt töltött csodás karácsony Grace és Eric életében is gyökeres változást hoz, de sajnos mindketten tisztában vannak azzal, hogy Grace nem élhet örökké a kuckóban. Vajon mi történik, ha egyszer rátalálnak?

Ez a megrendítő és elgondolkodtató történet rávilágít arra, hogy a szörnyű dolgok nemcsak tőlünk távol, de a közvetlen környezetünkben is előfordulnak, akkor is, ha nem vesszük észre őket, vagy elfordítjuk a fejünket. Sajnos az ösztöneim mást súgnak, szívem mélyén mégis remélem, hogy kevés Grace él a világon... bár ha gyermekbántalmazásról beszélünk, a kevés is túl sok. :(

"Az igazi kegyelem nem a megbocsátást jelenti, hanem azt, hogy még a hibákat sem rója fel senki."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Eredeti címe: Grace (2008)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 360

1 megjegyzés: