2013. február 21., csütörtök

a Kör

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren:
a Kör
(Engelsfors-trilógia #1)
Aki olvasott már skandináv krimit, biztosan érezte, hogy valamiért más, mint a többi. Nemcsak a leírás, de maga a hangulata is más, hideg, ködös, nyomasztó. Őszintén szólva én imádom őket, jó kis hátborzongató regények, így amikor ráakadtam erre a könyvre, egyértelmű volt, hogy el fogom olvasni. Nem is tudom, minek nevezzem, de azt hiszem, nem tévedek, ha svéd ifjúsági boszorkánykriminek titulálom. Jó kis kombináció, nemde? :)

Ráadásul két szerző írta, már emiatt is érdekelt a dolog, mert fogalmam sem volt, hogy lehet ezt kivitelezni úgy, hogy a regény egységes maradjon. Most, a könyv olvasása után még mindig nem tudom, hogyan oldották meg, hogy minden összhangban legyen, de legalább már azt tudom, hogy sikerült.

Engelsfors, azaz "angyalzuhatag" egy varázslatos nevű, de unalmas svéd kisváros a semmi közepén. A lakók arról ábrándoznak, hogy egyszer maguk mögött hagyják ezt az egyhangú helyet, mert itt aztán tényleg nem történik soha semmi...

...legalábbis semmi sem történt egészen addig, amíg el nem kezdődik az új tanév, és a helyi középiskola egyik mosdójában egy fiú holttestére bukkannak, felvágott erekkel, vérbe fagyva. A rendőrség és a szülők is egyértelműnek látják a helyzetet, a lelkész fia minden bizonnyal öngyilkos lett, hiszen már korábban is megkísérelt véget vetni az életének.

A vérvörösen izzó hold hat lányt a Mocsárbányához vonz, egyikük sem tud ellenállni a különös erőnek. Még ezen az éjjelen bizonyosságot nyer, hogy Eliast egy sötét erő gyilkolta meg, valamint arra is fény derül, hogy a lányokat egy idáig nem ismert közös tulajdonságuk vonzotta a Mocsárbányához: mindannyian boszorkányok. A lányok még fel sem tudják fogni, hogy különös képességgel megáldottak, máris veszélyes feladat vár rájuk: meg kell találniuk és le kell győzniük a gonoszt, aki Elias halálát okozta.

A lányok még csak tanulgatják különleges képességeik használatát, de az ellenség máris az életükre tör. Vajon sikerül túlélniük?

A nagyjából 550 oldalas könyv 300-400. oldala között ugyan néha úgy éreztem, ellaposodott a történet, de ezen túljutva ismét faltam az oldalakat. Ennek ellenére az a 100 unalmas oldal számomra elég volt, hogy ne legyek túlzottan kíváncsi a folytatásokra. Sajnálom, mert egyébként a hangulata nem volt rossz. Egy próbát mindenesetre megér, a könyvről nagyon ritka a negatív vélemény, szóval akit vonz a téma, ne késlekedjen! :)

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Cirkeln (2011)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 549

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése