 |
| Jeannette Walls: Az üvegpalota |
Ismét egy könyv, ami hónapokig állt a polcomon, mire végre elolvastam. Vonzott a könyv, mások is jó véleménnyel voltak róla, valahogy mégis mindig visszatettem a polcra, akárhányszor levettem. A fülszöveg alapján ugyanis egy olyan kép élt bennem, hogy valami hippi családról lesz szó, akik egy lakókocsival beutazzák Amerikát, miközben az Aquarius-t énekelgetik a Hair-ből (tudom, a film 1979-es, tehát ez már csak ezért is lehetetlen :)). Mondanom sem kell, hogy jócskán tévedésben éltem a könyvvel kapcsolatban...
Jeannette Walls regénye olyan, mintha egy gyerek vallomását olvashatnánk egy gyámügyi anyagból, a szülők ugyanis nagyjából egymillió ponton szegték meg a gyermeknevelés írott és íratlan szabályait. Az igazság az, hogy bár semmi köze egy gyámügyi aktához, ez tényleg egy vallomás: történet egy korántsem átlagos család életéről. Olvasás közben rengetegszer éreztem úgy, hogy Jeannette-nek kissé túl élénk a fantáziája, és abszolút hihetetlen az, amit olvasok. Ilyenkor emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nem kitalált történet az, amit olvasok. Igen, Az üvegpalota egy önéletrajzi regény.
Jeannette Walls ma már New York-ban élő sikeres újságírónő. Származását és szülei helyzetét sok-sok éven át titkolta, míg végül úgy döntött, a nyilvánosság elé tárja múltját. Ennek köszönhetjük, hogy megszületett különleges életét bemutató önéletrajzi regénye.
Jeannette első emlékei hároméves korából származnak, története itt kezdődik. Szüleivel és két testvérével ekkoriban egy dél-arizonai kisváros lakókocsitelepén éltek. Anyja, Rose Mary elvarázsolt művészlélek, akinek gyereknevelés, főzés és takarítás helyett csak a festészeten járt az esze, apja, Rex pedig iszákos volt, és egyetlen munkahelyén sem tudott pár hónapnál több időt eltölteni. Rex számla-, kártya-, illetve egyéb adósságai miatt a Walls családnál gyakori program volt, hogy az éj leple alatt összeszedelődzködtek és egyszerűen továbbálltak, hogy máshol telepedjenek le.
Egy-egy nagyobb településen a gyerekeket iskolába járatták, de jellemzően inkább otthon tanították őket. Hamarosan újabb gyerek, Maureen érkezett a családba, így már hatan költöztek ide-oda Amerika-szerte. Éltek az óceán közelében és a sivatagban is, éltek elhagyatott helyen és nagyobb településeken is, éltek szegénységben és nyomorban is. Konyhájuk és hűtőjük általában kongott az ürességtől, Rose Mary ugyanis soha egyetlen képén sem tudta eladni, Rex pedig - már amikor egyáltalán volt munkája - a pénz nagy részét elitta.
"- Ez volt az egyetlen dolog az egész házban - mondtam, majd megemeltem a hangomat, és hozzátettem -, én meg éhes voltam.
Anya riadtan nézett rám. Megszegtem az egyik kimondatlan szabályunkat: nekünk elméletileg mindig úgy kellett volna tennünk, mintha az életünk egyetlen hosszú és hihetetlenül mókás kaland lenne."
Jeannette a Battle Mountain nevű városban bérelt régi állomásépületre tekintett első igazi otthonaként, itt ugyanis közel egy évig éltek. A Nevada-állambeli Tuscarora hegység lábainál elterülő régi bányászváros csöppet sem volt izgalmas vagy vonzó hely. Ahogy Jeannett írta, egyszer egy újság által rendezett versenyben a város elnyerte "az ország legcsúnyább, legszánalmasabb és legnyomorultabb városa" címet.
"Akik itt élnek, azok sem tartják túl sokra. Általában felmutatnak a Shell töltőállomás hatalmas, sárga-piros neonreklámjaira - arra, ahol az S kiégett -, és egyfajta perverz büszkeséggel azt mondják: - Igen, hát ez az, ahol mi élünk: HELL, a pokol."
A Walls család Battle Mountain után úgy döntött, hogy a nyugat-virginiai Welch-be költözik, Rex családjához. A családi házból azonban hamar kitették a szűrüket, így a hegyoldalban, részletre vásároltak egy kicsi, rozoga házikót. A pénzhiány továbbra is gondokat okozott, sokszor nem volt mit enniük, és mivel nem telt szénre, fűteni sem nagyon tudtak. A gyerekeket hamarosan már csak az éltette, hogy eldöntötték, az iskola után szüleiktől távol, New York-ban fognak élni.
Számomra ez a könyv rendkívül szívszorító volt. Szinte el sem hiszem, hogy lehet ilyen körülmények között élni, pedig tudom, hogy még a Walls családnál sokkal nyomorúságosabb környezetben is élnek emberek, és nőnek fel gyerekek. Haragudtam a szülőkre. Nem értem, miért vállal gyereket az, aki csak festegetni szeretne, és nyugodtan hagyja, hogy a hároméves lánya már egyedül főzzön virslit. Vagy a másik, aki elissza a pénzét, miközben a gyerekei éheznek... Mérges voltam, sokszor kedvem lett volna felpofozni a szülőket. Belőlem még ilyen erős indulatokat egyetlen könyv sem váltott ki...
A család életének bemutatása mellett betekintést nyerhettünk a hatvanas-hetvenes évek Amerikájának mindennapjaiba, és bármennyire is elhatalmasodott rajtam a tehetetlenség érzése a szülőkkel kapcsolatban, valójában nagyon szerettem ezt a könyvet, és nem bántam meg, hogy elolvastam. Felejthetetlen történet volt!
"- A dolgok a végén mindig rendbe jönnek.
- És mi van, ha nem?
- Akkor még nem vagy a végén."
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2007
Eredeti címe:
Forrás: rukkola.hu
Oldalszám: 371
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése