No és én

Delphine De Vigan:
No és én

"Eszembe jut a szabadság, egyenlőség, testvériség, meg az összes többi maszlag, amit az iskolában tanulunk, és ami nem létezik. Nem lenne szabad elhitetni az emberekkel, hogy egyenlők lehetnek itt, vagy másutt."

Újabb ifjúsági regény, újabb vörös pöttyös könyv. Ez általában egyet jelent az önfeledt szórakozással, kellemes pillanatokkal, vidám történettel, esetleg természetfeletti lényekkel. A No és én azonban kilóg a sorból, ugyanis egy rendkívül komoly és szomorú témát boncolgat.

A 13 éves Lou Bertignac intellektuálisan koraérett. Két osztályt átugrott, így osztálytársainál jóval kisebb és fiatalabb is. Depressziós édesanyja miatt kevés időt tölt otthon, kedvenc elfoglaltsága, hogy a pályaudvaron figyeli a búcsúzkodó vagy újra találkozó embereket. Itt ismerkedik meg egy No nevű lánnyal, akinek összes vagyona elfér egy gurulós bőröndben, amit jártában-keltében maga után húz.

No - teljes nevén Nolwenn - 18 éves és hajléktalan. Megkeserítette az élet, nehezen nyit Lou felé, de érdekli ez a furcsa kislány, akit időről időre a pályaudvaron lát. Egy iskolai kiselőadás témájául Lou a hajléktalanok témakörét választotta, és úgy döntött, Noval készít interjút. Ekkor még nem is sejti, hogy ötlete nyomán öt ember élete indul gyökeres változásnak.

"- Nincsenek szüleim.

- Meghaltak?

- Nem."

No történetei szívszorítóak és szörnyűek, Lounak nagyon nehéz szembenéznie az élet kegyetlenségével. Ehhez képest ő maga burokban él, és bár az ő élete sem tökéletes, de fedél van a feje fölött, szobája tiszta, ágyneműje meleg és van mit ennie. Lou elkeseredett harcot indít az emberi kegyetlenség és közömbösség ellen, a világ ellen. Küzdelmében egyedül Lucas-ban bízhat. Osztálytársa tizenhét éves, kétszer bukott. Szülei elváltak, anyja új párjához költözött, apja pedig Brazíliába ment, egyedül hagyva fiát egy hatalmas párizsi lakásban.

Lucas gondolkodás nélkül segít Lounak, Noval hármasban hamarosan elválaszthatatlanokká válnak. Bár a három fiatal mindent megtesz, hogy változtasson, a világ nem változik. Három fiatal a felnőttek ellen, akik nem értik meg őket, akik félnek, szkeptikusak, távolságtartóak. Vajon sikerül megváltoztatniuk a világot?

A téma kemény, a falhoz vág és nem enged szabadulni. Nem túlzok, ha azt mondom, durván depressziós hangulatba kerültem az olvasásakor, és az alig 200 oldalas könyvet többször is félretettem, mert küzdöttem a gondolataimmal. Picike spoiler, hogy Lou úgy dönt, megpróbálja rábeszélni a szüleit, hogy befogadják No-t. Nálam ez egy kicsit kiverte a biztosítékot, mert nem tudom elképzelni, hogy bárki is befogadjon egy vadidegen hajléktalant a lakásába. Nem hiszem, hogy a hajléktalanok kérdésére ez lenne a válasz.

Nem is emiatt érintett meg a könyv, sokkal inkább No beszámolói által, illetve Lou és Lucas családjainak megismerése által kerültem borzasztó hangulatba. Még ha ezzel a "fogadj be egy hajléktalant"-ötlettel nem is értek egyet, állítom, hogy kihagyhatatlan könyvről van szó, és nem ártana, ha mindenki elolvasná.

"Az ember képes szuperszonikus repülőgépeket és rakétákat küldeni a világűrbe, egyetlen hajszál vagy a bőr egy parányi részecskéje alapján azonosítani egy bűnözőt, olyan paradicsomot termeszteni, ami három hétig eláll a hűtőben, anélkül, hogy a héja megráncosodna, mikrochipen információk milliárdjait tárolni. Az ember képes hagyni, hogy emberek haljanak meg az utcán."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Eredeti címe: No et moi (2007)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 213