Smaragdzöld

Kerstin Gier:
Smaragdzöld
(Időtlen szerelem 3.)

Bár az Időtlen szerelem trilógia első része Rubinvörös címmel már 2010-ben megjelent, én csak idén szeptemberben ismerkedtem meg vele, de így legalább nem kellett túl sokat várnom, ugyanis a trilógia befejező része, Smaragdzöld címmel novemberben jelent meg.

A három rész időben mindössze pár napot fed le (természetesen az időutazást nem számítva), de ez a pár nap is éppen elég izgalmat tartogat ahhoz, hogy egy fiatalos, üde, izgalmas és emlékezetes történet kerekedjen belőle. A második rész, azaz a Zafírkék ott fejeződött be, hogy Gideon bevallja Gwendolynnak, hogy idáig csak megjátszotta a szerelmet, így a harmadik rész a kétségek között őrlődő és első nagy szerelmi bánatát átélő Gwendolynnal indul. Gwen lázasan dolgozik, hogy módot találjon arra, hogy az Őrzők Páholyától függetlenül, önállóan látogathasson a múltba, ahol nagyapjával találkozhat. Szeretne mielőbb fényt deríteni arra, miért nem akarta Lucy és Paul bezárni a kört, és miért döntöttek úgy, hogy életüket az 1990-es évek helyett 1919-ben folytatják tovább.

Természetesen ez csak leírva tűnik egyszerűnek, hiszen mindezt úgy kell elérnie, hogy közben az Őrzők Páholya által előírt feladatokat is maradéktalanul végre kell hajtania. De mintha gyanakodnának... egyre rugalmatlanabbul kezelik Gwen feladatait: ismét felkerül a szemkötő, amikor a kronográfhoz vezetik Gwent, és legtöbbször csak elapszálni engedik, a küldetéseket Gideon egyedül végzi. Gwen még saját otthonában sem nyugodhat meg, fontoskodó unokatestvére ugyanis minden lépését árgus szemekkel figyeli. Ráadásul a krónikákból egyre több baljóslatú idézet kerül elő Gwen sorsával kapcsolatban...

Nehéz erről a könyvről spoiler nélkül írnom, úgyhogy konkrétumokkal nem is folytatnám tovább. Szerintem méltó lezárása volt a trilógiának, főleg az tetszett nagyon, hogy bár már a közepe környékén volt egy tippem a végkifejletre, végül mégis kiderült, hogy abszolút nem kiszámítható a regény, sőt, az epilógusban, amikor már egyáltalán nem számítasz rá, egy további csavar is található. :) Korábban sosem tudtam megbarátkozni az időutazós téma semmiféle feldolgozásával, ez a történet mégis hatalmas élményt jelentett, kedvenceim egyikeként fogom számon tartani a továbbiakban.

Sok korábbi olvasmányomhoz hasonlóan itt sem a főszereplők, hanem egy mellékszereplő lett az abszolút kedvencem, ebben a történetben Xemerius, a kotnyeles és rendkívül aranyos vízköpő démon, aki szinte mindig Gwen mellett sertepertél, hogy vicces beszólásaival folyamatosan kommentálja az eseményeket. :)

Oldalszám: 445