 |
| Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei |
A pár óra alatt befejezett könyveim általában könnyedek és olvasmányosak, átlagon felüliek és letehetetlenek... ritka esetben viszont az az oka a szinte egyben elolvasásnak, hogy mielőbb szabadulni akarok a könyvtől... Sajnos a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeire az utóbbi ok volt a jellemző. Nem igazán tudtam, hogy mit várjak tőle, annyira furcsa (különös? rejtélyes? hátborzongató?) ez a könyv, hogy egyszerűen muszáj volt elolvasnom, még így is, hogy már a borítón a lebegő kislány képe is furán hátborzongató volt számomra. A könyvben lévő képekről nekem folyamatosan a Más világ című film jutott eszembe, amikor is Nicole Kidman megtalálja a padláson a "Halottak könyvét", amelyben réges-régi fényképek szerepelnek, halottakról...
Ransom Riggs könyvében ugyan nem halottakról látunk fényképeket, a képek kora és stílusa alapján nekem mégis folyton ez járt az eszemben, ráadásul rázott a hideg, ha csak ránéztem egy-két különösebb fotóra. Lehet, hogy én vagyok félős (nem lehet, biztos!), vagy nem éjszaka kellett volna olvasnom a könyvet, de ha ezt leszámítjuk, akkor sem értem a könyv ifjúsági irodalom kategóriáját. Nem tudom, hogy gondolják mások, akik olvasták, de nekem eszem ágában nem lenne ezt a könyvet egy 14 éves kezébe nyomni...
Jacob édesapjával a Wales-hez tartozó Cairnholm szigetére utazik, reménykedve, hogy talán él még valaki azok közül, akiket nagyapja megismert a szigeten. Szomorúan hallja, hogy 1940. szeptember 3-án az otthont bombatámadás érte, mindenki odaveszett. Jacob úgy dönt, körülnéz az épület maradványaiban, hátha rábukkan valamire, amiről rájöhet, miért tartotta fontosnak nagyapja, hogy ellátogasson a szigetre... felfedezése azonban minden várakozását felülmúlja. Jacob nemcsak nagyapjáról és a "különlegesekről", de magáról is új dolgokat tud meg a szigeten.
Most, hogy azon agyalok, ajánlom-e ezt a könyvet bárkinek, vagy sem, kettős érzéseim vannak. Igazság szerint magától a történettől nem kell túl sokat várni, azonban az olvasás közbeni furcsa, nyomasztó, rejtélyes hangulat miatt mégis érdemes lehet pár órát rászánni erre a könyvre. Alig pár napja kezdtem kategóriák szerint értékelni a könyveket, és ennél máris bajban vagyok. Nem mondom, hogy szerettem a könyvet, de a felejthető kategóriába sem tenném, hiszen ez minden, csak nem az... azt a pár órát, amennyi alatt el lehet olvasni, mindenképpen megéri, de csak a hangulata miatt. Ha belevágsz, és más lesz a véleményed, kíváncsian várlak vissza! :)
Kiadás éve: 2011
Eredeti címe: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children (2011)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 352
Húúú szóról-szóra egyezik a véleményem, nekem még nagyon friss az élmény, csak pár órája fejeztem be a könyvet.
VálaszTörlésFelnőttként borzongtam az egész hangulatától, nem hiszem, hogy ezt egy gyerek kezébe kéne adni, mondjuk a mai gyerekek lehet már hozzá vannak szokva az ilyen témához... A borítón (elől és hátul) lévő fotók komolyan kísértettek, bármikor, mikor elmentem a könyv előtt fullasztó érzés tört rám. Ettől függetlenül faltam a sorokat (csak úgy vettem kézbe a könyvet, hogy nem néztem a borítójára:), és igen megérte rááldozni az időt.
Most azért valami könnyedebbre vágyom...
Én már az olvasását is halogattam, 8 könyvet hoztam ki a könyvtárból, és ezt hagytam utoljára, pedig minden könyv befejezésekor eljátszottam a gondolattal, hogy ez lesz a következő. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de még így, lassan egy hónappal az olvasása után is érzem azt a fura nyomasztó érzést. Ez egyértelműen nem gyerekkönyv.
Törlés