A kőfejtő

Camilla Läckberg:
A kőfejtő
(Fjällbacka #3)

Fjällbacka csendes város, átlagos otthonokban átlagos családokkal. A rendőrségnek jobbára csak a Florin és Wiberg család örökös perlekedésével van dolga, így nem csoda, hogy az egész város megdöbben, amikor a helyi homártelep egyik rákászának homárkosarába egy hatéves kislány holtteste akad. Patrik Hedström nyomozót kétszeresen is letaglózza a szörnyű esemény: újdonsült apukaként bele sem mer gondolni egy gyermek elvesztésébe, ráadásul a holttest megpillantásakor arculcsapásként éri a felismerés, hogy a vörös hajú kislány nem más, mint élettársa, Erica barátnőjének kislánya.

A nyomozás során hamar kiderül, hogy a kezdetben véletlen balesetnek hitt gyermekhalál valójában gyilkosság volt, ráadásul valamilyen rejtélyes okból a kislány gyomrában és tüdejében is hamut találtak a boncolás során. Amikor a rendőrség megpróbálja felgöngyölíteni az eset szálait, kiderül, hogy a békés kisváros rengeteg lakójának van valami szennyese.

A szülés utáni depresszióval küzdő Erica minden erejét összeszedve igyekszik segíteni barátnőjének, akinek a mérhetetlen gyász mellett kibírhatatlan édesanyjával, a rendőrök folyamatos faggatózásával és férje súlyos titkával is meg kell birkóznia.

A könyv valójában két történetet rejt magában: apránként adagolva minden fejezetben tehetünk egy kis időutazást, előbb az 1920-as években lehetünk tanúi egy gazdag fiatal lány és egy szegény kőfejtő szerelmének, majd a későbbiekben nyomon követhetjük sorsuk alakulását. A történet szálai csak a könyv vége felé fonódnak össze, végig fenntartva az érdeklődésünket.

Nagyon imádtam ezt a könyvet, különösen a dupla szálú cselekményt, a sok-sok szörnyű titokkal pedig sikeresen elterelte a figyelmemet, így csak a legvégére vált világossá, hogy ki ölte meg a kis Sarát. Ami engem kissé zavart, az a rengeteg szereplő. Az első száz oldalban folyamatosan felbukkantak újabb és újabb emberek, és sokszor ide-oda lapozgattam, hogy rájöjjek, ki kicsoda. Főleg a svéd nevekkel voltam gondban, ott még az sem egyértelmű, hogy női vagy férfi névről van-e szó, számomra olyan volt, mint egy IKEA-katalógus, ott sem tudom magamtól, hogy a Kulla vagy a Blanda mit takar... Viszont maga a könyv annyira izgalmas, hogy ez a nyűg a sok névvel ne tántorítson el senkit! :)

Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Stenhuggaren (2005)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 400