Buglyó Gergely: Oni: A bábu és a talizmán (Oni #3)

Záróepizódhoz érkezni mindig jó és rossz is egyben. Várod, mert kíváncsi vagy a végére, ugyanakkor halogatnád is, mert ha egyszer befejezted, nincs tovább. Ezúttal az Oni trilógia befejező része került a kezembe. Korábban is említettem már, hogy különleges csemege ez a sorozat számomra, hiszen nagyon ritkán olvasok hazai szerzőktől, a fantasy pedig alapvetően is távol áll tőlem. Ehhez képest az első két rész kellemes meglepetés volt, így kíváncsian vártam a befejezést.

A csendes, dunántúli kisvárosban, Kalpagon induló regény harmadik része már Japánban játszódik, ahová a három testvér, Nátán, Áron és Lili azért megy, hogy kiszabadítsák fogva tartott édesapjukat. Ez fantasy-kereteken kívül sem lenne egyszerű, ebben az esetben azonban a dolgot nehezíti, hogy a cél érdekében be kell épülniük a Virrasztók közé, ami számukra veszélyes, az olvasó számára viszont különleges és izgalmas pillanatokat nyújt.

Lehet, hogy az én hibám, amiért jellemzően munka előtt - még álmosan -, illetve munka után - már fáradtan - utazás közben olvastam a könyvet, mindenesetre nehezen birkóztam meg azzal, hogy még a harmadik részre is jutott jó pár olyan lény/kifejezés/név, amivel korábban nem találkoztam (vagy csak nem emlékeztem rájuk). A sok-sok karakter miatt elég nehezen követhető a történet. Talán ha egy forró fürdő közben, vagy egy szabadnapomon, teljes nyugalomban olvastam volna, gördülékenyebben haladtam volna, így viszont többször is úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a fonalat. Emlékszem, a 135. oldalon már nagyon forgattam a szemem, miközben ezt a részt olvastam:

"Nátán elmondta, amit Bryce-nak tudnia kellett az Első Talizmánról, Baphometről és a Tertiumról ahhoz, hogy megérthesse a Szilánk szerepét, és összefoglalta, mi történt velünk Reibókanban. Szavait néha megzavarták Alard hangszerének darabos, disszonáns hangjai; biztosra vettem, Bai-Ze Örököse így tüntet, amiért kihagytuk az egészből."

Csak arra tudtam gondolni, hogy Nátán engem is felvilágosíthatna, mert úgy érzem, végképp elvesztem. :)

Azért nem kell megijedni, hiszen az első és második rész kapcsán már említett különleges és nagyon igényes írásmód, valamint az izgalmas, akciódús események továbbra is magukba szippantják az olvasót, nem nagyon van idő gondolkodni az olvasás közben. Számomra az élményt jelentősen meghatározta, hogy magyar műről van szó: egy ilyen komplex regénynél jó érzés tudni, hogy tényleg azt olvasod, amit az író szánt neked, nem pedig azt, amit a fordító élt meg a regényből. Így biztos lehetsz benne, hogy semmi sem maradt ki vagy siklott félre a fordítás során.

A befejező részre szépen összefonódtak a szálak, és Yric, a testvérek édesapja a múltba, az okokba is bepillantást enged, így a végére - úgy érzem -, teljes képet kaptam. A sok különleges karakter és kifejezés ugyan megnehezítette a dolgomat, de ez a gyakorlott fantasy-olvasóknak valószínűleg meg sem kottyanna, számukra több kifejezés is ismerős lehet (legalábbis amikor a férjemnek meséltem, miről szól a könyv, látszott rajta, hogy nem most találkozik először a Barathrum szóval :))

Ha szokásom lenne plecsnizni, ez a könyv kapna tőlem egy "ajánlott" besorolást, de mivel ez nem szokásom, csak leírom: ez a te könyved, ha szereted a sok szálon futó cselekményeket, az akciódús jeleneteket, és imádod a fantasy-t. Ha csak most ismerkedsz a műfajjal, akkor viszont ajánlom, keress egy nyugodt zugot, és mélyülj el benne, ne buszon olvasd, mint én! A sorozat kizárólag teljes egészében élvezhető, ha szeretnéd elolvasni, az első résszel kezdd - ez nem az a szájbarágós fajta, ami a későn érkezők kedvéért elmeséli a teljes előzményt! :)

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 352

Massimo Gramellini: Álmodj szépeket

A történetről röviden

Szilveszter éjjel. Miközben a világ az új évről és az új lehetőségekről álmodik, Olaszországban egy kilencéves kisfiú élete örökre megváltozik. Anyukája ezen az éjszakán távozik az élők sorából, amit a kisfiú sem elfogadni, sem feldolgozni nem képes. Ez a könyv az ő története, amit most, negyven évvel később ő maga oszt meg velünk.

"Kegyetlenül szenved, akit nem szeretnek, de nem ő szenved a legjobban. Hanem az, akit "már" nem szeretnek."

Véleményem a könyvről

Habár az igaz történeteket kedvelem, önéletrajzi regényt ritkán olvasok. Erről a könyvről sokáig nem is tudtam, hogy nem fikcióról van szó, mert már a borítója megfogott, ezután elég felületesen olvastam át a fülszövegét, már így is tudtam, hogy el szeretném olvasni. Amikor végül rájöttem, hogy önéletrajzi, picit megijedtem, de szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, ez egy zseniális könyv! Utoljára ilyen élvezettel és ilyen érzésekkel Jeannette Walls önéletrajzi regényét, Az üvegpalotát olvastam, ami maradandó emlékeket hagyott bennem.

Az Álmodj szépeket jóval borúsabb, szomorúbb hangvételű, már csak a kiindulópont miatt is. Massimo nem sokat kertel, a könyv az édesanyja halálával indul, majd a gyermekkorát részletesen bemutatva végül 40 év eseményeit osztja meg velünk. A 223 oldalas könyvet pár óra alatt elolvastam, de az agyam azóta is ezen kattog. Fikciónak is épp elég megrázó lenne, ezért nagyon nehéz megemészteni, hogy igaz történetről van szó.

De nemcsak maga történet szippantott magába, hanem az írásmód is; Gramellini csodás fogalmazása, magával ragadó leírásai és hasonlatai különleges olvasmánnyá fonódnak össze. Első kézből kapunk beszámolót az író érzéseiről, az önvádról, önostorozásról, azonban a fájdalmas részek között időről időre vidám, élettel teli részletek bukkannak fel. Massimo élete minden eseményét és döntését befolyásolja az édesanyja, illetve leginkább az ő hiánya; egész életét a miért és a mi lett volna, ha szövi át, mindebből mégsem egy 200 oldalas nyavalygás kerekedik, sokkal inkább egy, a lélek legmélyebb bugyráig hatoló, megkapó vallomás.

Bár már 2014-ben megjelent, érdemtelenül kevés véleményt találtam róla. Épp ezért arra bátorítok mindenkit, hogy vegye kézbe, töltsön egy délutánt ezzel a regénnyel, és mélyedjen el benne!

Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Fai bei sogni (2012)
Oldalszám: 223

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás (Ragyogás #1)

A történetről röviden

A földi élet hanyatlása miatt több mint négy évtizeddel ezelőtt útnak indítottak két űrhajót abból a célból, hogy utasai egy évszázados utazás után megalapítsák és benépesítsék Újföldet, ezzel megakadályozva az emberiség kihalását. Az Empyreum a kezdeti gondok után végre kiegyensúlyozottan működik: növényeket termesztenek, állatokat tenyésztenek, és a termékenységi problémákat is megoldották; a legidősebb gyerekek már 15 évesek. Waverly és Kieran már a hajón született, a Földet csak a történetekből ismerik. Kettejük kapcsolata komoly, már a házasságot tervezgetik, a felnőttek legnagyobb örömére, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan életet adhatnak a legújabb generáció tagjainak. Az Empyreum testvérhajója, az Új Látóhatár egy évvel korábban indult, így elvileg fényévnyivel előttük kellene járnia, azonban egy csillagköd takarásában váratlanul felbukkannak és rájuk támadnak. A lányokat elhurcolják, a felnőtteket pedig megölik. Az űrhajó irányítása egy csapat árván maradt és kétségbeesett fiatal fiú feladatává válik, miközben a másik hajón a lányok a szabadulásért küzdenek.

Vannak pillanatok az életünkben, amikor szembe kell néznünk a semmivel. Ránk zuhan a veszteség, és nekünk nincs választásunk: el kell viselnünk. Mi mást tehetnénk?

Véleményem a könyvről

Bármennyire is ódzkodom az űrben játszódó történetektől, ez a könyv már egy ideje a kívánságlistámon lapult, és amikor egy molyos ajándékozás keretében a második részével együtt megkaptam, majd’ kiugrottam a bőrömből. Nem tudtam, mit várjak a könyvtől, de éreztem, hogy tetszeni fog. Már az első oldalon megfogott a történet, az írónő ugyanis nem sokat teketóriázott, és a testvérhajó felbukkanásával indította a történetet.

Ha a hatalomharcokat, csatározásokat, vagy a gondosan megtervezett társadalmat nézzük, a könyv bárhol játszódhatna, a világűr csak díszlet, puszta keret, amelyben a történet játszódik. Mégis azzal, hogy az írónő az űrbe helyezte a cselekményt, kiemelte a szokásos disztópiák világából, és különösen izgalmassá tette azt. Ettől ugyanis a szereplők elszigeteltté és kiszolgáltatottá válnak: segítséget senkitől sem várhatnak, hiszen a Föld negyven évnyi távolságra van, és könnyen lehet, hogy mára már el is pusztult. A helyszín miatt a könyv hangulata is utánozhatatlan; hiába a világűr végtelensége, az elhagyatottság miatt az olvasót a klausztrofóbia érzése gyötri.

A szerelmi száltól kicsit féltem, főleg, hogy egyből egy szerelmi háromszöget is kapunk, de szerencsére ez a vonal nem túl jelentős, az Új Látóhatár támadása után pedig mindkét oldalon a túlélés a cél, nem nagyon van idő a szerelemre gondolni.

A történet két szálon játszódik, az Új Látóhatáron Waverly, az Empyreumon pedig Kieran és Seth a főszereplő. Az Új Látóhatáron játszódó jelenetekből kiderül, hogy két teljesen azonos környezetben kialakuló társadalom mennyire különbözhet egymástól. Az Empyreummal ellentétben az Új Látóhatár társadalma a vallásra épül, vezetőjük minden egyes lépését egy vallási okkal indokolja. Mindeközben az Empyreumon maradt fiúkat teljesen megváltoztatja a magány és a kiszolgáltatottság, az írónő kitűnően ábrázolja, hogy mi történik, ha az emberek „vérszemet kapnak”. Seth és Kieran egyaránt meg van győződve róla, hogy kapitánnyá kell válniuk, azonban azt is tudják, hogy kapitány csak egy lehet. Az egymással való küzdelem során a józan ész háttérbe szorul, sorozatos rossz döntésük komoly következményeket szül.

Jóval többet kaptam ettől a könyvtől, mint vártam. Az Új Látóhatáron játszódó részek érdekesek, az Empyreum történései pedig akciódúsak voltak. Nagyon tetszett, hogy az írónő ifjúsági regénybe burkolva is képes komoly témákat feszegetni, és úgy gondolom, tökéletesen sikerült ábrázolnia a kiszolgáltatottság és a reményvesztettség következtében hozott döntéseket. Minden disztópia-rajongónak, még a sci-fitől ódzkodóknak is szívből ajánlom a regényt!

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

A könyv adatai

Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Glow (2011)
Oldalszám: 352