John Green: Csillagainkban a hiba

A legtöbb történet esetén a végkifejlet a legnagyobb rejtély, hiszen nem tudhatod, hogy egymásra talál-e a két kedvenc szereplőd, rájössz-e, ki a gyilkos, vagy valóra válnak-e a főszereplő álmai. A Csillagainkban a hiba esetén – bár a pontos végkifejletet nem feltétlenül találod ki - sajnos biztos lehetsz benne, hogy nem vár rád happy end. De itt nem is ez a lényeg, hanem az út, ahogyan eljutsz a végéig. Ez az út pedig szívbemarkoló és rettentően fájdalmas, mégis annyi szépséggel van tele, hogy sosem fogod elfelejteni!

"Néha elolvasunk egy könyvet, és ez eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet."

Hazel még csak 16 éves, de már három éve elkeseredett harcot vív a pajzsmirigyrákkal. Betegségét túl későn fedezték fel, így már akkor végstádiumban volt, amikor rájöttek, hogy baj van. Egy kísérleti gyógyszer, a Phalanxifor segít, hogy állapota ne romoljon tovább, Hazel azonban ezzel együtt is minden pillanatban a szakadék szélén táncol. Tüdeje nem működik rendesen, ezért egy gurulós kiskocsin mindenhová oxigénpalackot húz magával, hogy amennyire csak lehet, teljes életet élhessen.

Egy terápiás csoportban megismerkedik Augustus-szal, aki oszteoszarkóma miatt elveszítette az egyik lábát, és most műlábbal él. A két fiatal között hamarosan csodálatos, gyengéd szerelem szövődik, bár mindketten tisztában vannak vele, hogy boldogságuk közel sem tarthat örökké.

"Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól."

Bevallom, rettenetesen féltem ettől a könyvtől... attól tartottam, hogy hatásvadász lesz, hogy csak a témája miatt lett híres, nem pedig a stílusa és kivitelezése miatt. Olvastam már Alzheimerről, rákról, autizmusról szóló könyveket, és időnként volt már olyan érzésem, hogy az író nem is ad igazi egyéniséget a szereplőinek, egyszerűen arra támaszkodik, hogy ezek a témák önmagukban is úgy vonzzák az embereket, mint a virág a méheket.

John Green azonban már az első oldalakon bebizonyította, hogy a Csillagainkban a hiba nem a sajnálkozásra és a szánalomra épít, hanem valóban valami különlegeset ad. Nem sokat olvastam előzetesen a könyvről, csak azt tudtam, hogy mindenki imádja, és film is készült már belőle. Amikor hazahoztam, azt hittem, hogy tömény szomorúságot fogok a kezemben, de hamar kiderült, hogy a könyv sok-sok nevetést és még több romantikát tartogat. A történet befészkeli magát a szívedbe és a lelkedbe, és még jóval az olvasás befejezése után sem hagy nyugodni. Számomra a jó könyv csalhatatlan ismérve az, hogy a befejezése után is sokáig foglalkoztat, akár boldog, akár szomorú leszek tőle.

Meglehetősen ritka, hogy megríkat egy-egy könyv. Könnyen beleélem magam a történetekbe, és gyakran előfordul, hogy egy vicces résznél hangosan is felkacagok, de a sírás az más tészta. Ha elszomorít és rátelepedik a hangulatomra, az olvasás számomra akkor is alapvetően csak egy nagyon kellemes időtöltés, amitől a sírás elég távol áll. Itt viszont nem tudtam megállni, ráadásul háttérként elindítottam a film zenéjét, ami csak még egy lapáttal rátett a szomorúságomra, így a könyv utolsó fejezetét már alig láttam, annyira könnyeztem.

"A fájdalom megköveteli, hogy érezzék!"

Tisztában vagyok vele, hogy ismét felszakítom a sebet, de mindenképpen meg kell néznem a belőle készült filmet is. A férjemet nem sikerült rábeszélnem, hogy eljöjjön velem, így holnap egyedül megyek moziba. Remélem, nem fogok nagyon kikészülni!

A könyv legszebb külföldi borítói:

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadás éve: 2014

Eredeti címe: The Fault in Our Stars (2012)

Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző

Oldalszám: 296

Kiera Cass: Az Igazi

Nem szeretek búcsúzkodni... egyszerűen nehezen viselem, ha véget ér valami, ami ennyire jó. Azt hiszem, ilyen ramatyul utoljára a Harry Potter befejező része után éreztem magam, de az teljesen érthető volt, hiszen rengeteg emlékem kapcsolódott hozzá... 12 évesen kaparintottam meg az első részét, főiskolásként olvastam az utolsót, az utolsó mozifilmnél pedig már három éve férjnél voltam. Végigkísérte a gyerekkoromat és a felnőtté válásomat, és egyszer csak vége lett.

Bár azóta is mindig nehezen szakadok el egy-egy szeretett olvasmányomtól, azt nem hittem volna, hogy lesz még szerencsém olyan történethez, ami ilyen elsöprő élményt ad és ekkora űrt hagy maga után. Azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy mindezt egy olyan sorozattal kapcsolatban élem át, ami mindössze három részt és alig több, mint 1000 oldalnyi esélyt adott arra, hogy megszeressem. Erre tessék, lassan 28 éves vén fejjel itt ülök hajnali fél hatkor, megkövülten, és nem hiszem el, hogy lezárult a Párválasztó.

Tavaly nyáron bukkantam az első részre... azonnal beleszerelmesedtem a borítóba és az alapötletbe, olvasás közben pedig szinte szárnyaltam. Olyan világot kaptam, amit nagyon szerettem. Alig bírtam kivárni a második rész megjelenését, azonnal megvettem. Imádtam ezt is, és bár volt bennem pár tüske - kevésnek tartottam a disztópiás vonalat és túl soknak a szerelmi nyűglődést -, nem volt kérdés, hogy mindennél jobban szeretném tudni, mi lesz a történet vége.

„Egyetlen herceg volt és négy lány, akik közül hárman úgy távoznak, hogy legfeljebb egy érdekes történetük lesz arról, mivel is töltötték ezt az őszt.”

Miután a második részben újabb két lány tért haza a palotából, már csak négyen maradtak versenyben, a Párválasztó rendkívül kiélezetté vált. A lányok feszültek, egyre több köztük a nézeteltérés és a vita, egyedül a céljuk egyezik továbbra is: bár nem azonos okokból, de mindegyikük álma, hogy végül a saját fejére kerüljön a korona.

„Ahogy egyre kevesebben maradunk, úgy lesz egyre rosszabb. Mármint persze... tudtam, hogy így lesz... csak mintha már egyre kevésbé lenne fontos, hogy az a lány legyek, akit Maxon esetleg választhat, s szinte már csak az számít, hogy ne a többiek legyenek azok.”

A verseny végéhez közeledve egyre több esemény tereli a figyelmet a külvilág felé, a lázadók támadásai egyre gyakoribbak és minden eddiginél súlyosabb következménnyel járnak. America és Maxon minden erejét latba veti, hogy javítson a helyzeten, de dolgukat megnehezíti, hogy America folyamatosan a szakadék szélén táncol, hiszen a királynak továbbra is feltett szándéka, hogy eltávolítsa őt a palotából.

Mindezek mögött a fő szál természetesen továbbra is America, Maxon és Aspen szerelmi háromszöge. Féltem, hogy csöpögős, vontatott és idegesítő lesz ez a vonal, de az írónő olyan remekül játszott vele, hogy bár reménykedtem egy bizonyos végkifejletben, 15 oldallal a vége előtt még mindig nem mertem volna megesküdni rá, hogy igazam lesz.

Vajon ki lesz végül a herceg választottja? Kriss, Celeste, Elisa vagy America? És hogyan dönt America? Herceg vagy palotaőr? Menyasszonyi ruha vagy farmer? Egyes vagy Hármas kaszt lesz a vége? Esetleg Nyolcas?

Nagyon nagy elvárásaim voltak a befejező részt illetően, de sikerült felülmúlnia az elképzeléseimet. Nagy örömömre a disztópiás világ ebben a részben végre kiteljesedett, az aprólékos kidolgozásnak köszönhetően pedig minden a helyére került, minden értelmet nyert.

A karakterek is óriási fejlődésen mentek keresztül: Kiera Cass egy zseniális manipulátor... úgy irányított, mintha marionettbábu lennék, és elérte, hogy olyan szereplőket zárjak a szívembe, akiket az első két részben ki nem állhattam. Lenyűgözött és magával ragadott a könyv... fáj, hogy vége.

A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak!

Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: The One (2014)
Forrás: kiadó
Oldalszám: 346

Kiera Cass: Az Elit

A Párválasztó trilógia második részét már januárban elolvastam, idő híján viszont akkor nem írtam róla. Mivel a napokban megjelent a harmadik rész, amiről mindenképp szeretnék írni, gondoltam, bepótolom az elmaradásom. Hogy részletesen beszámolhassak nektek, újra kellett olvasnom a második részt (de ekkora „áldozatra” a Párválasztó-trilógia esetében bármikor hajlandó vagyok).

A történetről:

Illéa birodalmának trónörököse, Maxon herceg feleséget keres. Az ország hagyományaihoz híven elindul a Párválasztó, amelyen 35 lány vesz részt. A lányok beköltöznek a palotába, megismerkednek a herceggel és a teljes királyi családdal, és az itt töltött hónapok során Maxon herceg közülük választja ki az Igazit.

A birodalomban kasztrendszer uralkodik, ahol a királyi család és közvetlen környezete az Egyes, a számkivetettek, nincstelenek pedig a Nyolcas kasztba tartoznak. A lányok közül Maxon nem titkolt kedvence America Singer, a vörös hajú, lobbanékony természetű lány, aki az Ötösök közül került be a Párválasztóba. Az első rész ott ért véget, hogy Maxon elég szépen leszűkítette a hölgyek csapatát, így már csak hatan keresik a herceg kegyeit. Maxon igyekszik minél jobban megismerkedni a még versenyben maradt lányokkal, de szíve egyfolytában Americához húzza; valójában már a döntést is meghozta, miszerint vele szeretné leélni az életét.

„Egy hete elárulta, hogy azon nyomban véget vetne a versengésnek, ha képes lennék habozás nélkül kijelenteni, hogy éppen annyira fontos nekem, mint én őneki.”

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Americával az ország bármelyik fiatal lánya örömmel cserélne, csakhogy a képlet az ő számára nem ennyire egyszerű! Hiszen hiába van a mérleg egyik oldalán egy imádnivaló herceg, ha a másik oldalon ott van a gyermekkori első szerelem egy jóképű palotaőr képében, középen pedig egy döntésképtelen csitri áll... ahogy haladunk előre a történetben, olyan gyakran változnak a preferenciái, hogy néha az volt az érzésem, ez már nem is mérleg, hanem libikóka, amin a két potenciális férj szédítő sebességgel megy fel-le.

„Ötös vagyok vagy Hármas? És amikor ennek az egésznek vége, vajon Kettes leszek vagy Egyes? Katonafeleségként élem le az életemet, vagy egy király hitveseként? Csöndben visszasimulok a háttérbe, amit mindig is olyan megnyugtatónak találtam, vagy arra kényszerítem magam, hogy kilépjek a reflektorfénybe, amitől mindig is rettegtem? Lehetek-e boldog, bármelyiket is választom?”

Bevallom őszintén, America ilyen mértékű nyűglődése nem annyira jött be, az erre fordított energia és oldalszám legalább fele erősíthette volna inkább a disztópiás vonalat, elvégre a könyv az akar lenni. Sokszor viszont úgy érzem, hogy az írónő ugyan disztópiát akart írni, mert az divatos, de egy kellőképpen kidolgozott világot nem tudott megteremteni. Sokkal több információt is elbírt volna erről a könyv, de azon kívül, hogy a könyv az USA hanyatlása után játszódik, és a társadalom kasztokra bomlott, nem sok mindent tudunk meg erről. Gyakorlatilag az egész történet a palotában játszódik, így a fényűzésből csak akkor zökkenünk ki, amikor időnként az Északi vagy a Déli lázadók betörnek a palotába. Remélem, a befejező részben azért több képet kapunk majd a kinti világról is.

A regény a szokásos második rész-szindrómában szenved: valahonnan jön és valahová tart, de önmagában nem akkora durranás. Ettől függetlenül egy percig se higgyétek, hogy nem élveztem az olvasását, mert ez nem így van, egyszerűen csak az első részhez képest ez egy picit halványabban ragyog. Inkább úgy mondanám, hogy az első rész csillagos ötös volt, ez meg csak sima ötös, úgyhogy azért nem kell megijedni, hogy unatkozni fogtok az olvasása közben!

Mivel már csak hat lány maradt versenyben, sokkal több lehetőségünk van közelebbről is megismerni őket. Akad köztük, aki önmagát adva, kedvességével és szerénységével próbálja meghódítani a herceget, de olyan is akad, aki gyakorlatilag háborúként fogja fel a versenyt, és nem ismer határokat. Számomra a könyv nagy meglepetése Marlee volt, a visszahúzódó, csendes lány, aki alapvetően nem túl sok szerepet kapott eddig, ebben a részben viszont az egyik legváratlanabb és legemlékezetesebb jelenet főszereplője volt.

A herceggel való ismerkedés mellett a lányok aktívan készülnek a hercegnéi szerepre, olyan feladatokat kapnak, amiket Maxon feleségének gyakran kell majd ellátnia, így például televíziós vitaműsorban vesznek részt, illetve külföldi díszvendégek fogadását készítik elő. A „szokásos” hétköznapokat – a lázadók támadásain kívül - ezek az események rázzák föl.

Azt gondolom, hogy ha valaki elolvasta az első részt, nem is kérdéses, hogy olvassa-e tovább a sorozatot, ha viszont valaki ezidáig várt vele, a legjobban időzített, hiszen a napokban megjelent a trilógia befejező része is, amelyről pár napon belül szintén beszámolok! Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a csodás történethez! Jó éjszakát, álmodjatok palotákkal, koronákkal és hercegekkel!

Kiera Cass a Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Blacksburgben él. A The Siren című fantasyregényét magánkiadásban jelentette meg 2009-ben. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg. 

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: The Elite (2013)

Forrás: saját vásárlás

Oldalszám: 356

Bob, az utcamacska

James Bowen utcazenész Londonban. Gyermekkorát részben Angliában, részben Ausztráliában töltötte, ahová szerencsétlen események láncolata után végül nem tudott visszatérni. Londonban ragadt, az utcai zenéléssel és bolti lopással keresett pénzt, később pedig rászokott a heroinra.

Történetünk kezdetén, amikor rátalál Bobra, a rossz bőrben lévő, beteges, vörös kandúrra, még nem is sejti, milyen gyökeres változáson megy keresztül az élete. Ekkor már leszokófélben van a heroinról, és egy szociális bérlakásban él. Úgy dönt, magához veszi a macskát, legalábbis addig, amíg a cica talpra áll. Bob hamarosan felgyógyul, James viszont ekkorra rádöbben, hogy ha akarna, akkor sem tudna már megszabadulni a macskától. Még szerencse, hogy nem is akar megszabadulni tőle!

"Mindenkinek szüksége van egy esélyre, mindenki érdemel egy második lehetőséget. Bob meg én megragadtuk a magunkét, amikor azt felkínálta a sors..."

Bob James hű társává válik, és mivel nem szeret egyedül otthon maradni, szinte mindennap elkíséri őt, és amíg James gitározik, Bob a gitártokban szundít. London nyüzsgő forgataga, az emberek, akik legtöbbször oda sem pillantva sietnek el egy-egy utcazenész, kéregető vagy hajléktalan mellett, hamarosan felfigyel a vörös macskára. Azokon a napokon, amikor Bob James mellett van, az emberek megállnak, váltanak pár szót James-szel, megsimogatják Bobot, és mielőtt továbbállnának, adnak pár fontot a furcsa párosnak.

Amikor már azt hinnénk, minden szép és jó, sajnos kiderül, hogy olyanok is felfigyeltek James sikerére, akiknek nem kellett volna. James hamarosan kénytelen felhagyni a zenéléssel, és új kereseti lehetőség felé néz. A hajléktalanok lapját, a Big Issue-t kezdi árulni, hű társával, Bobbal karöltve. Életük továbbra sem könnyű, egyik napról a másikra élnek, ráadásul tanúi lehetünk annak is, hogy milyen nehéz helyzetek várnak arra, aki az utcán kénytelen keresni a kenyerét.

Azt hiszem, a legjobb dolog, ami James-szel történhetett, az az, hogy rátalált Bobra. Ez az igaz történet sokszor kemény és szívszorító, de annyi melegséget, szeretetet és vidámságot áraszt a könyv, hogy csak pozitív élményt jelenthet! Még csak január van, de már biztos vagyok benne, hogy 2014 egyik legkedvesebb olvasmányához volt szerencsém! Cicabarátok számára kötelező!

"Az egyik filmen azt mondtam, hogy Bob megmentette az életemet. Amikor először hallottam a mondatot, még úgy gondoltam, hogy kicsit nyersen hangzik, és valamennyire túlzás is. De ahogy továbbsétáltam az úton és megpróbáltam összefüggéseiben szemlélni a dolgot, rájöttem, hogy így van: ez így igaz, tényleg megmentette az életemet."

James Bowen 1979-ben született. Évekig utcai zenélésből élt Londonban. 2007 tavaszán talált rá Bobra, a macskára, aki megváltoztatta az életét, és azóta is elválaszthatatlanok.

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: A Streetcat Named Bob (2012)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 272

A párválasztó

Már írtam párszor, hogy lassan kezdek túlzásba esni a disztópiás regényekkel, és egyre kevésbé tudnak meglepni. Ezek után az utóbbi időben már szándékosan kerültem őket, pedig a polcomon is csücsül még néhány, így kéznél is lennének. Egy darabig sikerült is megúsznom disztópia nélkül, aztán egy óvatlan pillanatban beleszerettem A párválasztó borítójába. Elolvastam a fülszövegét, bekategorizáltam ártatlan, romantikus lányregénynek, majd hazavittem. A meglepetés akkor ért, amikor elkezdtem olvasni, és kiderült, hogy a történet kerete itt is disztopikus. Nagy szerencse, hogy ezúttal nem ezen van a hangsúly, és végül a történet teljesen elvarázsolt!

Az egykori Egyesült Államok területén létrejött Illéában járunk, ahol az élet nem olyan, mint régen, hiszen az ország 8 kasztra oszlott, a birodalmat pedig a királyi család irányítja. A kasztok élik mindennapi életüket, az Egyesek az Elit tagjai, a Nyolcasok pedig nincstelenek, akik nap mint nap a túlélésért küzdenek. A hétköznapokból egy különleges esemény szakítja ki az összes kaszt lakóját: Maxon feleséget keres.

Maxon a lányok álma, hiszen fiatal, jóképű, és nem utolsó sorban ő a herceg. A hagyományokhoz híven a herceg a nép bármely rendű vagy rangú leányát feleségül veheti, aki a Párválasztóra jelentkezik. A nevezők közül 35 lányt választanak ki, akik beköltözhetnek a királyi palotába, ahol is a herceg választhat közülük. A show pár naptól akár pár hónapig is tarthat, és az egész országban közvetítik. Azt hiszem, nem árulok el meglepetést, ha azt mondom, hogy az ország összes lánya arra vágyik, hogy kiválaszthassák őt. Pontosabban minden lány, kivéve egyet.

"Amikor a postával megjött a levél, anyám magánkívül volt az örömtől. Azonnal el is döntötte, hogy ezzel gyakorlatilag vége minden bajunknak, gondjaink örökre megszűntek. Zseniális tervében az egyetlen problémát én jelentettem."

America Singer egy Ötös. Közel sem vagyonos családból származik, testközelből ismeri az éhezést, de boldog, hiszen szerelmes. Aspen Hatos, ezáltal még America családjánál is szegényebb, de Americát egyáltalán nem zavarja, ha "rangon alul" köt házasságot. A lánynak esze ágában sincs jelentkezni a Párválasztóra, azonban nem kell, hogy megnyerje a versenyt, elég, ha eljut az utolsó szakaszig, ahonnan a kieső lányok már nem a saját kasztjukba, hanem az Elitbe kerülnek. Ez hatalmas előrelépést jelentene America családja számára, mindörökre elfelejthetnék a nélkülözést.

A 35 kiválasztott közé America is bekerül, de első pillanattól fogva csakis a túlélésre összpontosít. Maxonnak azonban America szépsége mellett a távolságtartása is feltűnik, és ahogy az lenni szokott, csak még inkább felkelti az érdeklődését. America igyekszik baráttá válni, és észre sem veszi, hogy eközben egyre jobban egymásba gabalyodnak Maxonnal.

"Ha nem akarod, hogy beléd szeressek, akkor igyekezz kevésbé szépnek lenni. Holnap reggel szólok is a szobalányaidnak, hogy ezentúl krumpliszsákokat öltögessenek össze neked ruhának."

A történet hirtelen ér véget, ugyanis a kiválasztás nem fejeződik be az első részben, még hat lány verseng a herceg kegyeiért, az eredményt csak a folytatásból ismerhetjük majd meg, remélhetőleg minél előbb, hiszen a történet második része még idén megjelenik! A borítója pedig még az első résznél is gyönyörűbb lesz! :)

Kiera Cass a Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Blacksburgben él. A The Siren című fantasyregényét magánkiadásban jelentette meg 2009-ben. Kiera életében megközelítőleg tizennégy fiút csókolt meg. Egyikük sem volt herceg. 

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: The Selection (2013)

Forrás: saját vásárlás

Oldalszám: 359

A vikomt, aki engem szeretett

Julia Quinn:
A vikomt, aki engem szeretett
(Bridgerton család #2)

A Bridgerton család sorozatban nyolc testvér szerelmi életének alakulását ismerhetjük meg, minden kötetben egy újabb testvér a főszereplő. A második rész Anthony Bridgerton történetét meséli el.

Még alig kezdődött el az 1814-es londoni báli szezon, de máris egyértelmű, hogy az idei év legnagyobb szenzációja Anthony Bridgerton, aki többéves agglegény lét után végre úgy döntött, házasságra adja a fejét.

Az eladósorban lévő lányok epekednek a jóképű - és nem mellesleg vikomti rangot viselő - Anthony után, ő azonban már választott: úgy döntött, a szezon szépségét, a kecses, mézszőke hajú, elbűvölő Edwina Sheffield kisasszonyt szeretné feleségül venni. Anthony nem sokáig időzött a döntéssel: apja korai halála miatt úgy érzi,  ő maga is fiatalon fog meghalni, ezért nem áll szándékában szerelemből házasodni, a lényeg mindössze annyi, hogy felesége szép és csinos legyen, valamint fiú örököst szüljön neki, akire továbbörökítheti a vikomti címet.

Anthony azonban nem számít arra, hogy az alig 17 éves lány mindenben, így a férjválasztás kérdésében is kikéri nővére, Kate véleményét, és meg is fogadja a tanácsait. Kate már 21 éves, de még hajadon. Közel sem olyan feltűnő jelenség, mint Edwina, ráadásul kissé karótnyelt leányzó, nem az a könnyen megpuhítható fajta. Kate hallani sem akar róla, hogy Anthony feleségül vegye a húgát, hiszen a férfi a legmegátalkodottabb élvhajhász hírében áll, és a lánynak esze ágában sincs hagyni, hogy egy ilyen férfi bármilyen kapcsolatba kerüljön az ő ártatlan kishúgával.

Anthony-nak sorozatosan meggyűlik a baja a kotnyeleskedő nővérrel, de nem akar új feleségjelöltet keresni, továbbra is Edwinát szándékozik feleségül venni. A heves csatározások közepette azonban hirtelen új fordulatot vesznek az események, amikor Kate és Anthony észreveszik, hogy már nem ellenségként tekintenek egymásra...

---

"A férfiak ellentmondásos teremtmények. Szívük és fejük sosincs összhangban."

---

Természetesen ez a rész is bővelkedik humoros és romantikus jelenetekben. Anthony haláltól való félelmét kicsit eltúlzottnak éreztem, de a történet bőven kárpótolt ezért! A viharban játszódó jelenetek voltak a kedvenceim!

---

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadás éve: 2010

Eredeti címe: The Viscount Who Loved Me (2000)

Forrás: vatera.hu

Oldalszám: 399

A herceg és én

Julia Quinn:
A herceg és én
(Bridgerton család #1)

Julia Quinn három könyvét, a Bevelstoke-trilógia köteteivel már tavaly ősszel találkozhattatok a blogomon. A nyolcrészes Bridgerton-sorozatot nem sokkal később sikerült megszereznem a Vaterán keresztül, de idáig a polcomon pihentek. Mostanában elég sok könyvet hagytam félbe, vagy rosszul válogattam a könyvtárban, vagy túl válogatós lettem. Mindenesetre sorozatban három félbehagyott könyv után tegnap este biztosra akartam menni, ezért úgy döntöttem, eljött az idő elkezdeni a Bridgerton-sorozatot.

Julia Quinn az 1800-as években játszódó romantikus regényeiről híres, hazánkban a nyolcrészes Bridgerton-sorozat, és a Bevelstoke-trilógia után már harmadik sorozata, a Smythe-Smith Kvartett első két része is megjelent. Romantikával és humorral teli történetei elragadóak, habkönnyűek és tökéletes kikapcsolódást nyújtanak.

Vasárnapi váróterem #4

A vasárnapi váróteremben minden héten bemutatok egy frissen megjelent, vagy megjelenés előtt álló könyvet, amit különösen várok.

Julia Quinn: Micsoda éjszaka!

Julia Quinn a Bevelstoke-trilógia könyveivel lopta be magát a szívembe, így amikor megláttam, hogy hamarosan új könyve érkezik, nagyon megörültem. Ugyan a Micsoda éjszaka! a Smythe-Smith sorozat második kötete, és az elsőt még nem olvastam, de ez csak idő kérdése. :)

Tíz dolog, amit szeretek magában

Julia Quinn:
Tíz dolog, amit szeretek magában
(Bevelstoke 3.)

Tíz dolgot tudnék mondani, amiért imádtam ezt a könyvet, és egyet sem, amiért utáltam volna. Mondhatnám, hogy szerintem ez volt a leggyengébb része a trilógiának, de ez olyan volna, mintha három színjeles tanuló 97, 98 és 99%-os dolgozatát hasonlítanám össze, szóval a leggyengébb is magasan ver mindent, amit mostanában olvastam. :)

Kicsit nehéz trilógiaként kezelni a történetet, mert mindhárom részben mások voltak a főszereplők, olyanok, akik az előző részben csak mellékszereplők voltak, a korábbi részek szereplői pedig háttérbe szorulnak. Az első rész Mirandája például ebben a részben már említve sem volt, de a második részben főszereplő Olivia is csak mellékszereplőként volt jelen. Ebben az a jó, hogy a részek külön is megállják a helyüket, bár egy-két vicces jelenet csak akkor igazán ütős, ha olvastuk az előző részeket.

Ami Londonban történt

Julia Quinn:
Ami Londonban történt
(Bevelstoke 2.)

A Bevelstoke trilógia első része után azonnal tudnom kellett, hogyan folytatódik a történet, így most a második részről írhatok. Számomra meglehetősen furcsa volt, hogy egy trilógia második részében még említést is alig tesznek az első rész főszereplőiről.

Újdonsült főszereplőnk most Olivia, az őrgróf lánya, az első részben már megismert Miranda legjobb barátnője. Mirandáról ebben a részben csak említés szintjén annyit tudunk meg, hogy már második gyermekével várandós, és Oliviával néha levelet váltanak. Kicsit furcsa volt ez a megoldás, de logikus, hiszen az első rész végül is tökéletesen lezárult, és lehetett volna ugyan folytatni Miranda családos életéről írva is, de akkor mikor lett volna szerencsénk olyan izgalmas dolgokhoz, mint hadi titkok, kémkedés, orosz herceg, titkos megbízások? Márpedig ebben a kötetben ezekről a témákról bőven szó esik.

Új kedvenc íróm van, mondtam már?

Ma megvettem a Bevelstoke trilógia második és harmadik részét, úgyhogy most minden más könyv várhat a polcomon! :)

Miss Miranda Cheever titkos naplója

Julia Quinn:
Miss Miranda Cheever
titkos naplója
(Bevelstoke 1.)

Két dologra jöttem rá a könyv kapcsán:

1.) ha egy könyv sokáig várakozik a polcomon, és közben legalább kétszer-háromszor átéli a "leveszem, megnézem, most még sincs hangulatom ehhez" fázisokat, majd végre valahára mégis sorra kerül, na, az a könyv aztán tutira letaglóz, és aktuális kedvenccé lép elő! :)

2.) kifejezetten káros a pénztárcámra nézve, ha sorozatok első részeit happolom a Rukkolán, mert ilyenkor mindig az van, hogy jól beléjük szeretek, nem bírom kivárni, hogy a további részeknél is rám kerüljön a sor, és végül annak ellenére vásárolok, hogy itthon 40-50 olvasásra váró könyv figyel a polcon. :)

És akkor magáról a könyvről is...

A citromtorta különös szomorúsága

Aimee Bender:
A citromtorta különös
szomorúsága

Hú, nem is tudom, hogy ez most mi volt... egy teljes hétig tartott elolvasni a könyvet, és eléggé kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. A főszereplővel kapcsolatos események érdekesek voltak, de a bátyjáról szóló vonalat nem igazán értettem. Pedig kb. a könyv utolsó harmada már inkább róla szólt, így nekem elég keszekuszának tűnt ez a könyv. Annyira jó az alapötlet, hogy nem igazán értettem, miért kellett bele ez a vonal... ha csak az alapsztori bontakozik ki szép lassan, akkor akár csillagos ötös is lehetne a könyv, így viszont inkább csak közepesre értékelném, ha osztályoznom kellene. Az olvasást a párbeszédek szerkesztése is megnehezítette; a kötőjelek teljes hiánya számomra nagyon zavaró volt, néhol alig bírtam követni, hogy melyik sort ki mondja éppen.