Veronica Roth: A hűséges (Divergent #3)

Újabb trilógia befejező részéhez érkeztem. Mielőtt belekezdtem volna, szándékosan nem olvastam egyetlen kritikát sem róla, mert láttam a nem túl fényes moly-százalékot, és nem akartam, hogy mások véleménye esetleg befolyásoljon, még a könyv fülszövegét sem olvastam el. Amennyire csak lehet, szeretni akartam a befejezést. Az volt minden, amit tudtam a befejező részről, hogy sokan haragszanak az írónőre, azonban az okára egészen az utolsó oldalakig nem jöttem rá...

Ha még nem olvastad a sorozat első két részét, de szeretnéd, erre a bejegyzésre inkább csak az olvasás után térj vissza, mert az első két részből spoilert tartalmaz!

"Minden megváltozott. És a változás folyamata nem fog megállni a közeljövőben."

A harmadik rész szünet nélkül veszi fel a második rész fonalát: a Műveltek és Bátrak minden próbálkozása ellenére fény derült a titokra, mi szerint Chicagon kívül is van élet. Főszereplőink elhatározzák, hogy elhagyják a várost, és felfedezik, mi van a kerítésen túl. Elképzelésük sincs, mi várja őket a város falain túl, hiszen nem tudják, mióta létezik a városuk, lehet, hogy 30, de az is lehet, hogy több száz éve. Az is lehet, hogy már csak ők élnek a Földön, és kint csak a végtelen pusztaság várja őket.

A történet jelentős része a kerítésen túl zajlik, a kerítésen belülről csak ritkán kapunk információt, akkor is keveset. Nagyon érdekes volt ez a megoldás, és úgy érzem, Veronica Rothnak sikerült egy nagyon érdekfeszítő világot létrehoznia. A karakterek viselkedése és gondolkodásmódja nem sokat változott ebben a részben, egyetlen kivételtől eltekintve. Peter ugyanis egyetlen mozzanattal, egyetlen döntéssel nagyot nőtt a szememben, és ennek nagyon örültem.

Furcsa volt, hogy miután az első két részt kizárólag Tris szemszögéből követhettük nyomon, most nagyjából a könyv felét Tobias tolmácsolásában olvashatjuk. Eleinte zavart is, mert minduntalan Tris hangját hallottam olvasás közben, akkor is, amikor Tobias beszélt. Ez a megoldás azonban értelmet nyert, hiszen egyrészt több szálon futottak az események, és Tris nem mindenhol volt ott, másrészt a végkifejletet is könnyebb volt így átadni.

És ha már végkifejlet: már tudom, hogy mi volt az, ami sokakban ellenérzést keltett, és nagyon örülök, hogy nem olvastam róla korábban. A befejezés váratlan és szokatlan volt, azonban én úgy érzem, ettől lett igazán teljes a történet. Végre egy író, aki be merte vállalni, hogy nem egy szokásos klisével zárja le a történetét. Ismerve a főszereplőket, úgy gondolom, bár meglepett a befejezés, mégis teljesen reális volt. Ezek voltak ők, az ő döntéseik, és akkor lepődtem volna meg igazán, ha nem így történik.

Egyedül a filmkészítőket sajnálom: most, hogy már tudják, mi a befejezés, biztosan rágják a körmüket, mert a könyv vége eltér a kliséktől, így nem Hollywood-kompatibilis. :)

"...ha elég kitartóak, idővel még a parányi vízcseppek is képesek végérvényesen átformálni a követ. És az soha többé nem változhat vissza."

A trilógia lezárása után két kérdés maradt bennem megválaszolatlanul: először is nagy meglepetés volt Edith Prior üzenete a második rész végén, de aztán hiába vártam a harmadik részben, hogy megtudjam, ki is volt ő, és miért pont a Prior-család egy tagjáról van szó, nem kaptam kielégítő választ. Említették őt párszor, de igazából bárki lehetett volna, így végül a Prior nevet csak a hatásvadászat számlájára tudtam írni, hiszen csak a kíváncsiságomat keltette fel, de nem adott semmi pluszt az, hogy ő Tris egyik őse.

A másik kérdés a trilógia kezdete óta foglalkoztatott: hogy lehet az, hogy egy társadalom évtizedekig működik falak közé zárva, anélkül, hogy egyetlen ember is meg akarná kérdezni, mi van a kerítésen kívül? Más disztópiában is találkoztam már hasonlóval, de ott elhitették a lakókkal, hogy minden más terület a világon fertőzött, így valahol logikus, hogy senki sem akarta elhagyni a biztonságos otthont. Itt viszont olyan, mintha egyáltalán senkinek sem fordult volna meg a fejében, hogy más emberek is létezhetnek rajtuk kívül. Egy világvégi szigeten talán még hihető is lenne, de háromméteres falakkal körülvéve nem kezdtek el azon agyalni, hogy mi van odakint?

A záró részben egyedül az zavart, hogy kicsit sántított logikailag. Miután szörnyetegként gondoltak egyesekre valamiért, hasonlóan szörnyen torolták meg rajtuk a tettüket. Kicsit gyerekes volt ez a szemet-szemért megoldás. Nem értettem, miért jó az, hogy Istent játszunk valakikkel szemben, csak azért, mert ők is Istent játszanak másokkal szemben... de ezt megbocsátom, hiszen összességében nagyon szerettem ezt a trilógiát. Nem zavar a vége, és úgy gondolom, az egész történet új színt jelentett a mostani disztópiák között, valahogy kiemelkedik közülük. Tetszett a világ és a társadalmi rendszer, amit felvázolt, a karakterek viselkedése logikus és reális volt, a befejezés pedig kellőképpen meglepett (nem a nagy drámára gondolok, hanem arra, ami magát a társadalmi rendszert érintette).

A könyv legszebb külföldi borítói:

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2014

Eredeti címe: Allegiant (2013)

Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző

Oldalszám: 450

Veronica Roth: A lázadó (Divergent #2)

Ha még nem olvastad a sorozat első részét, de szeretnéd, erre a bejegyzésre inkább csak az olvasás után térj vissza, mert az első részből spoilert tartalmaz!

A jövőbeli Chicagoban járunk, ahol a társadalom öt csoportra oszlott: a Műveltek, a Bátrak, az Önfeláldozók, a Barátságosak és az Őszinték egymástól elszigetelten élnek, eltérő életmódot folytatnak, és különböző feladatokat látnak el. Tris Önfeláldozónak született, de 16 évesen, amikor mindenki dönthet a saját sorsa felett, ő úgy döntött, Bátorként éli le az életét. Éppen túl van a beavatásán, amikor a Műveltek a Bátrakkal karöltve megtámadják az Önfeláldozók csoportját, amelynek következtében többek között Tris szülei és életüket vesztik.

A lázadó ott kezdődik, ahol A beavatott véget ért: a háború kitört, a társadalom az összeomlás szélén áll. A csoportok kisebb részekre estek szét, egyesek bújkálnak és menekülnek, mások szövetkeznek és harcolnak. Nincs közös cél, csak vélemények vannak, és mindenki azt hiszi, az ő meggyőződése a helyes.

„Hogy mi a gonosz, az attól függ, hogy melyik oldalon állsz.”

Sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint amit vártam. Időnként csak kapkodtam a fejem, annyira gyorsan váltakoztak az akciójelenetek, hogy egyetlen perc nyugtom sem volt olvasás közben. Különösen tetszett, ahogy a mellékszereplők kinőttek a történetből: míg az első részben tényleg mellékszereplők voltak, addig itt már sokkal jobban megismerhettük őket.

Tris tépelődése nagyon rányomta a hangulatomra a bélyegét, én is ugyanazt a tanácstalanságot éreztem, és tökéletesen megértem, hogy sosem lehetett biztos abban, hogy éppen a jó döntést hozza-e meg. Négyestől viszont ebben a kötetben kicsit eltávolodtam, úgy éreztem, nem mindig van logika abban, amit tesz, így nem is volt olyan szimpatikus, mint az első részben.

A Bátrak központjának elhagyása nagyon jót tett a történetnek, a külső helyszínek érdekesek és változatosak voltak. Tetszett, hogy betekintést nyerhettünk a Műveltek, Barátságosak, Őszinték és a csoporton kívüliek életébe, így sokkal több információt kaptam róluk, mint az első részben. A végső csavarra valahol a lelkem mélyén számítottam, de sikerült úgy tálalni, hogy átment rajtam, mint egy úthenger.

„Mindkettőnkben háború dúl. Van, hogy ez tart életben bennünket. Máskor azonban a megsemmisülésünkkel fenyeget.”

Aki elolvasta az első részt, annak kötelező olvasmány a második. A beavatott olvasásakor alkotott világképed alapjaiban változik meg, mindent, amit eddig gondoltál, át kell fogalmaznod magadban, mert itt most kiderül, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik. Ha úgy gondolod, hogy az első rész kemény és akciódús volt, akkor még semmit sem láttál. A második rész kegyetlen és kíméletlen, kifacsar, meggyötör, végül otthagy szenvedni egymagadban. Úgy érzem, a legjobb döntésem volt, hogy megvártam a harmadik rész megjelenését, mert ha ezzel a függővéggel a gondolataimban hónapokat kellett volna várnom, azt nagyon nehezen bírtam volna.

A könyv legszebb külföldi borítói:

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: Insurgent (2012)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 432

Veronica Roth: A beavatott (Divergent #1)

Május az újraolvasások hónapja volt nálam, pedig ez nem jellemző rám. Előbb Az Archívum első része, aztán a Párválasztó-trilógia második része, végül A beavatott került terítékre másodjára is, de mivel erről sem írtam korábban, most pótolom az elmaradást.

„Évtizedekkel ezelőtt az őseink rájöttek, hogy nem a politikai ideológia, nem a vallási meggyőződés és nem is a nacionalizmus okolható a világban dúló háborúkért. Megállapították, hogy az ok az emberek személyiségében rejlik – az emberiségnek a rosszra való hajlamában, annak bármilyen megjelenési formájáról legyen is szó. Csoportokat hoztak létre abból a célból, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amelyeket a világban uralkodó fejetlenség okának véltek.”

Disztópiás világban járunk. A társadalom öt csoportra bomlott: Az Önfeláldozók, a Barátságosak, a Műveltek, az Őszinték és a Bátrak egymástól teljesen elkülönülten élnek és különböző feladatokat látnak el. Beatrice Prior ebbe a társadalomba született, és az Önfeláldozók között nőtt fel. Az Önfeláldozók mindennel és mindenkivel szemben háttérbe helyezik magukat, egyetlen céljuk, hogy minden körülmények között másokat segítsenek.

„A Barátságosok csoportját azok hozták létre, akik az agressziót okolták.”

16 éves korában mindenki kötelezően részt vesz egy alkalmassági vizsgálaton, amely során megtudhatja, hogy melyik csoportba tartozik. Ettől függetlenül a döntés szabad, egy ceremónia keretében mindenki nyilatkozik arról, hogy melyik csoportban szeretné leélni az életét. Ebben az évben Beatrice is sorra kerül, és rájön, hogy a döntés sokkal nehezebb, mint gondolta.

„Azok, akik a tudatlanságban látták az okot, megalapították a Műveltek csoportját.”

Miután meghozza élete legfontosabb döntését, Tris világa a feje tetejére áll, és nemcsak azért, mert immár felnőtt. Kénytelen beismerni, hogy a társadalom már nem az, aminek lennie kellene, és gyors úton halad afelé, hogy ismét szétessen.

„A kétszínűséget okoló emberek pedig létrehozták az Őszinték csoportját.” 

Akciódús, pulzusszám-emelős könyv ez, egy csöppnyi romantikával, és ez az elegy tökéletes. Imádtam ezt a könyvet, nem csoda, hogy mielőtt belefognék a második és harmadik részbe, újraolvastam az elsőt. Aki eddig lemaradt a trilógiáról, ne hagyja ki!

„Akik az önzést okolták, megalapították az Önfeláldozók csoportját.”

Miután először olvastam a könyvet, moziban megnéztük a belőle készült filmet is, így már arról is tudok nyilatkozni. Nagyon tetszett, és még a férjem is elégedett volt a filmmel, egyetlen szívfájdalmam azért van: mindenáron bele akarták erőltetni a 16-os korhatárba, így sok mozzanat kimaradt, mások pedig elég „lagymatagra” sikerültek a könyvhöz képest. Sosem értettem, miért nem szempont a könyvhűség, de nagyon tud bosszantani.

„És akik a gyávaságot hibáztatták, létrehozták a Bátrakét.”

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2012

Eredeti címe: Divergent (2011)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 440