Amy Kathleen Ryan: Ragyogás (Ragyogás #1)

A történetről röviden

A földi élet hanyatlása miatt több mint négy évtizeddel ezelőtt útnak indítottak két űrhajót abból a célból, hogy utasai egy évszázados utazás után megalapítsák és benépesítsék Újföldet, ezzel megakadályozva az emberiség kihalását. Az Empyreum a kezdeti gondok után végre kiegyensúlyozottan működik: növényeket termesztenek, állatokat tenyésztenek, és a termékenységi problémákat is megoldották; a legidősebb gyerekek már 15 évesek. Waverly és Kieran már a hajón született, a Földet csak a történetekből ismerik. Kettejük kapcsolata komoly, már a házasságot tervezgetik, a felnőttek legnagyobb örömére, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan életet adhatnak a legújabb generáció tagjainak. Az Empyreum testvérhajója, az Új Látóhatár egy évvel korábban indult, így elvileg fényévnyivel előttük kellene járnia, azonban egy csillagköd takarásában váratlanul felbukkannak és rájuk támadnak. A lányokat elhurcolják, a felnőtteket pedig megölik. Az űrhajó irányítása egy csapat árván maradt és kétségbeesett fiatal fiú feladatává válik, miközben a másik hajón a lányok a szabadulásért küzdenek.

Vannak pillanatok az életünkben, amikor szembe kell néznünk a semmivel. Ránk zuhan a veszteség, és nekünk nincs választásunk: el kell viselnünk. Mi mást tehetnénk?

Véleményem a könyvről

Bármennyire is ódzkodom az űrben játszódó történetektől, ez a könyv már egy ideje a kívánságlistámon lapult, és amikor egy molyos ajándékozás keretében a második részével együtt megkaptam, majd’ kiugrottam a bőrömből. Nem tudtam, mit várjak a könyvtől, de éreztem, hogy tetszeni fog. Már az első oldalon megfogott a történet, az írónő ugyanis nem sokat teketóriázott, és a testvérhajó felbukkanásával indította a történetet.

Ha a hatalomharcokat, csatározásokat, vagy a gondosan megtervezett társadalmat nézzük, a könyv bárhol játszódhatna, a világűr csak díszlet, puszta keret, amelyben a történet játszódik. Mégis azzal, hogy az írónő az űrbe helyezte a cselekményt, kiemelte a szokásos disztópiák világából, és különösen izgalmassá tette azt. Ettől ugyanis a szereplők elszigeteltté és kiszolgáltatottá válnak: segítséget senkitől sem várhatnak, hiszen a Föld negyven évnyi távolságra van, és könnyen lehet, hogy mára már el is pusztult. A helyszín miatt a könyv hangulata is utánozhatatlan; hiába a világűr végtelensége, az elhagyatottság miatt az olvasót a klausztrofóbia érzése gyötri.

A szerelmi száltól kicsit féltem, főleg, hogy egyből egy szerelmi háromszöget is kapunk, de szerencsére ez a vonal nem túl jelentős, az Új Látóhatár támadása után pedig mindkét oldalon a túlélés a cél, nem nagyon van idő a szerelemre gondolni.

A történet két szálon játszódik, az Új Látóhatáron Waverly, az Empyreumon pedig Kieran és Seth a főszereplő. Az Új Látóhatáron játszódó jelenetekből kiderül, hogy két teljesen azonos környezetben kialakuló társadalom mennyire különbözhet egymástól. Az Empyreummal ellentétben az Új Látóhatár társadalma a vallásra épül, vezetőjük minden egyes lépését egy vallási okkal indokolja. Mindeközben az Empyreumon maradt fiúkat teljesen megváltoztatja a magány és a kiszolgáltatottság, az írónő kitűnően ábrázolja, hogy mi történik, ha az emberek „vérszemet kapnak”. Seth és Kieran egyaránt meg van győződve róla, hogy kapitánnyá kell válniuk, azonban azt is tudják, hogy kapitány csak egy lehet. Az egymással való küzdelem során a józan ész háttérbe szorul, sorozatos rossz döntésük komoly következményeket szül.

Jóval többet kaptam ettől a könyvtől, mint vártam. Az Új Látóhatáron játszódó részek érdekesek, az Empyreum történései pedig akciódúsak voltak. Nagyon tetszett, hogy az írónő ifjúsági regénybe burkolva is képes komoly témákat feszegetni, és úgy gondolom, tökéletesen sikerült ábrázolnia a kiszolgáltatottság és a reményvesztettség következtében hozott döntéseket. Minden disztópia-rajongónak, még a sci-fitől ódzkodóknak is szívből ajánlom a regényt!

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

A könyv adatai

Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Glow (2011)
Oldalszám: 352

Cinder

Lassan itt lenne az ideje, hogy leszámoljak az előítéleteimmel. Határozottan állítottam, hogy a fantasy nem az én világom, az Oni-t mégis kedveltem. Tökéletesen elzárkóztam a zombiktól, az Eleven testek mégis az egyik kedvenc könyvem lett. És most itt van a Cinder, és újabb fal omlott le, én ugyanis pár héttel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy utálom a sci-fit, fogalmam sincs, mi az a kiborg, és el sem tudom képzelni, hogy ilyesmit olvassak, ebben a bejegyzésben mégis éppen arra készülök, hogy ezt a könyvet magasztaljam.

A könyvvel való első találkozásom elég érdekesre sikerült. A történet a klasszikus Hamupipőke-sztori egy elég különleges feldolgozása, és amikor először megláttam, a könyvborítón a feliratot ("Hamupipőke a kiborgok között"), az volt az első gondolatom, hogy az emlékezetes bál-jelenet során Cinder üvegcipő helyett biztosan majd a csini kis műlábát fogja elhagyni. A gyomrom tett egy teljes fordulatot, és innentől kezdve igyekeztem megfeledkezni erről a könyvről.

Ez azonban nem igazán sikerült. Lépten-nyomon belebotlottam a könyv ajánlóiba, és ahogy olvastam a jobbnál jobb véleményeket, egyre kíváncsibb lettem. A gát végül akkor szakadt át, amikor az Alexandra Kiadó nemrégiben 40% kedvezményt adott a saját kiadású könyveire, gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy a Cinder a polcomra költözött. Már a könyvesboltból hazafelé tartva elkezdtem olvasni, és azonnal szerelem lett belőle!

De térjünk rá végre a történetre is! :)

Új Pekingben, a Keleti Nemzetközösségben járunk, 126 évvel a IV. Világháború után. Az ország lakosságát egy szörnyű betegség, a letumózis, más néven kékláz tizedeli. Bár az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek, a betegség oka és gyógymódja egyelőre ismeretlen, így aki elkapja, arra a biztos halál vár.

Ebben az országban él Linh Cinder, aki egy fiatal kiborglány, azaz alapvetően ember, számos testrésze azonban mesterséges. Cinder a Keleti Nemzetközösség legtehetségesebb műszerésze, a magánéletben viszont csöppet sem irigylésre méltó: két mostohatestvérével és gonosz mostohaanyjával él, és bár egyik testvérével jó a viszonya, másik nővére a mostohája igyekszik pokollá tenni Cinder életét. A nemzet állampolgárai lenézik, alantas lényként tekintenek a kiborgokra, így Cinder titokban tartja kiborg mivoltát, arról csak a családja tud.

Miután a királyi műszerészek csődöt mondtak, egy napon Cinder megbízást kap a hercegtől, hogy helyreállítsa meghibásodott androidját. Cinder elvállalja a megtisztelő megbízást, de amikor nekilát a javításnak, olyan titokra bukkan, ami az egész nemzetközösség sorsára hatással van.

Amikor az orvosok önkénteseket keresnek a letumózissal kapcsolatos kísérletekhez, Cinder mostohaanyja gondolkodás nélkül átadja a lányt az orvostudománynak, miközben tisztában van azzal, hogy ezzel a döntéssel gyakorlatilag halálra ítélte a lányt. Azt azonban senki sem sejti, hogy Cinder halála esetén az ország is pusztulásra van kárhoztatva, így minden azon múlik, hogy sikerül-e életben maradnia és megszöknie a laboratóriumból.

A könyv külföldi borítói:

A bejegyzés elején már épp eleget áradoztam a könyvről, nem akarom ismételni magam. A lényeg, hogy teljesen elvarázsolt, és már alig várom a következő részt! Ja, igen, ezt nem is említettem, egyelőre úgy tűnik, négy részes lesz a sorozat, a következő részek a Piroska és a farkas, Aranyhaj, illetve Hófehérke történeteit fogják feldolgozni.

Marissa Meyer amerikai írónő 1984-ben született. Jelenleg Tacomában, Washingtonban él vőlegényével és két macskájával. Első könyve megjelenése előtt 5 évig egy könyvkiadóban dolgozott, 2008-ban pedig részt vett egy íróversenyen, amelyen a Csizmás kandúr egy futurisztikus feldolgozásával indult. A könyvírás mellett az utazás, a borkóstolás, valamint az antikvitásokra való vadászat a szenvedélye.

Kiadó: Alexandra Kiadó

Kiadás éve: 2012

Eredeti címe: Cinder (2012)

Forrás: saját vásárlás

Oldalszám: 431

Csúfok

Lehet, hogy egy időre fel kellene függesztenem a disztópiás regények olvasását, mert bármennyire élvezetesek is, annyira egy kaptafára épülnek, hogy néha már azt sem tudom, melyik történetből származik egy-egy momentum, ami éppen az eszembe jutott. Amikor megjelent Marie Lu Prodigy című regénye, egy pillanatig azon ujjongtam, hogy végre megtudhatom, hogyan alakul Lena és Alex sorsa, mi történik a delírium elleni harccal, aztán néhány másodperc után észbekaptam,  hogy amire gondolok, az a Delírium és a Káosz folytatása lenne, a Prodigy viszont a Legenda folytatása...

Szóval mondanom sem kell, már őrült nagy káosz van a fejemben ezekkel a regényekkel kapcsolatban, és hiába szeretem őket, amikor az olvasás után pár nappal (héttel) írnom kell róluk, már elég nehéz összeszednem, hogy éppen mit is olvastam. Ugyanígy vagyok ezzel most is, hiszen a Csúfok is disztópiás regény, ezzel együtt hozza a stílus kötelező elemeit: fiatalokról szól, akiket az országuk valamilyen tesztek alapján beskatulyáz, tuti, hogy előkerül egy fincsi kis járvány, vagy valami egyéb orvosi gubanc a háttérben, na meg persze némi szerelem is kell a történetbe... Természetesen meg lehet ezt oldani ezerféleképpen, de lassan már nem tudom elkülöníteni a szálakat, ilyenkor történik, hogy Lenát és Alexet keresem abban a történetben, ahol valójában June és Day a főszereplő.

Ennyi félrebeszélés után térjünk rá a konkrét könyvre (igyekszem tényleg a Csúfokról írni, és nem összekeverni semmivel)!

Tally hamarosan tizenhat éves lesz, ami azzal jár, hogy a születésnapján átesik egy műtéten, ami gyönyörűvé változtatja. Tally világában ugyanis tizenhat éves koráig mindenki csúf, ők Csúfszálláson élnek, születésnapjuk után viszont átköltözhetnek Újszéphelyre, ahol az élet csak a szépséges emberekből és a féktelen bulikból áll. Tally már alig várja, hogy szép lehessen, de nagyon megnehezíti számára a várakozást, hogy legjobb barátja, aki három hónappal idősebb nála, már átváltozott, így elszakadtak egymástól.

A végtelennek tűnő várakozás alatt Tally megismerkedik egy Shay nevű lánnyal, aki ugyanazon a napon született, mint ő. Tally elképesztően boldog, hiszen így nem kell elszakadniuk egymástól, mert a műtéteik egy napon lesznek. Van azonban valami, amire Tally nem számít: Shay-nek esze ágában sincs vállalni a műtétet, ő nem szeretne szép lenni, a tizenhatodik születésnapja előtt el akar szökni a városból. Különleges helyeket mutat Tally-nek, és olyan emberekről beszél neki, akik a várostól távol, egy titkos helyen élnek, és a több száz éves múltat tisztelik, amikor még senkit sem műtöttek meg, emiatt nem volt mindenki teljesen egyforma.

"Bárcsak bölcsebbek és fejlettebbek lennének az emberek, hogy mindenkit egyformán kezeljenek akkor is, ha más a kinézetük!"

Tally el sem tudja képzelni ezt az életstílust, így amikor Shay elszökik, és búcsúlevelet hagy neki, amely alapján megtalálhatná a titkos települést, el sem gondolkodik azon, hogy utánamegy. A műtét napján azonban kiderül, hogy Shay-t komoly megfigyelés alatt tartották a felsőbb szervek, és megzsarolják Tally-t, hogy menjen Shay után, adja fel őket, különben sohasem fogják megműteni őt, és egész életében csúf marad. Tally Shay után megy, de nem egészen azt találja a titkos városban, amire számított. Hamarosan megvilágosodik előtte a szökevények logikája, célja, és a műtétek hátterében álló szörnyű titok is... de sajnos már későn, hiszen a Különleges Körülmények Ügyosztálya pontosan tudja, hol tartózkodik Tally. Mindannyiuk élete veszélyben forog. Vajon sikerül legyőzniük a hatalmat?

Erre a könyvre a Könyvmolyképző nemrégiben tartott elképesztő akciójában csaptam le, mindössze 625Ft-ért. Ennyit mindenképpen megért, de azért nem akkora átütő regény, így teljes áron már nem lennék annyira elégedett vele. Azt mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy egy 2005-ös regényről van szó, tehát jóval megelőzi a mostani "minden hónapban kiadunk legalább egy tucat disztópiás regényt" divatot, és valószínűleg 2005-ben olvasva nagyobbat ütött volna, de mostanra a témáit már jócskán elcsépelte a többi hasonló könyv. Egy próbát mindenképpen megér, mert jó könyvről van szó, de ha lehet, tartsatok egy kis szünetet a hasonló témák között! :)

Érdekesség: idáig ebben a könyvben olvastam a legfurcsább kezdőmondatot: "A kora nyári ég macskahányásszínű volt."

Scott Westerfeld 1963-ban született Dallasban. Sci-fi író, aki leginkább ifjúsági fantasztikus regényeivel vált ismertté. Disztópiái mellett írt már hard sci-fi, science fantasy, cyber- és steampunk témájú könyveket is. Hazánkban a Csúfok-sorozatot adták ki tőle először, 2012-ben pedig megkezdődött a Leviatán-sorozat publikálása is.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2007

Eredeti címe: Uglies (2005)

Forrás: saját vásárlás

Oldalszám: 364

Csodák kora

Karen Thompson Walker:
Csodák kora

Embereket küldünk az űrbe, folyókat szabályozunk, testrészeket ültetünk át, géneket manipulálunk... olyan dolgokat teszünk, amelyekkel évezredes korlátainkat lépjük át. De mi történik, ha a Föld egyszer visszaveszi az irányítást fölöttünk?

---

"Sosem azok a katasztrófák következnek be, amiket előre lát az ember. Hanem azok, amelyekre egyáltalán nem számít."

---

Julia még csak 11 éves, de tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi a teendő földrengés esetén. Nincs ezzel egyedül, hiszen Kaliforniában él, ahol a földrengések és egyéb természeti katasztrófák már-már a mindennapok részei. Azonban arra, ami most következik, még az itt lakók sincsenek felkészülve.

Egyesek állították, hogy már korábban is érezték a változást, október hatodikán azonban az egész világ tudomást szerzett a katasztrófa kezdetéről. A Föld hirtelen lassulni kezdett. Ennek következtében először csak a nappalok és éjszakák hosszabbodtak meg, hamarosan azonban megváltozott a gravitáció és a Föld mágneses mezője is gyengülni kezdett. A lassulás rohamosan zajlott, már első nap háromnegyed órával hosszabbodott a nap, rövidesen pedig már 30-40 óra is eltelt két napfelkelte között. Először a madarak, majd a növények is gyors pusztulásnak indultak.

A társadalom a világ összes országában kettészakadt. Az állam, a vállalatok, illetve az emberek nagy része továbbra is ragaszkodott a 24 órás időbeosztáshoz, de mindenki megsínylette, hogy olykor hajnali kettőre esett a naplemente, máskor pedig éjszakai sötétségben kellett dolgozni és iskolába menni. Az emberek kis része megpróbált alkalmazkodni az új körülményekhez. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy akkor aludjanak, amikor sötét van, és akkor tevékenykedjenek, amikor világos van. Az "óraidő" és a "valós idő" szerint élők csoportja kezdetben csak az időbeosztásban különböztek egymástól, hamarosan azonban egymásnak ugrottak, és úgy tekintettek egymásra, mintha fertőző betegek lennének.

Az egy csoporton belüli emberi kapcsolatok is megváltoztak. A házaspárok összevesztek, a bűncselekmények száma az egekbe emelkedett, testi-lelki betegségek ütötték fel a fejüket. A lassulás a tengeráramlatokat is megbolygatta, az apály-dagály időszakai módosultak, a gleccserek olvadása miatt pedig megemelkedett a tengerek szintje.

A történteket Julia tolmácsolásában olvashatjuk, aki már 24 éves, de visszaemlékezik a változás első évére. A könyv nagyon kevés párbeszédet tartalmaz, valójában az egész egy monológ, mégis olyan látványos és olvasmányos, hogy egy percig sem unalmas. Nehezebb elviselni, mint egy thrillert... sosem tudhatod, mi lesz a következő lépés, és kinek mi lesz az utolsó csepp a pohárban. Olyan élethűen megírt történet ez, hogy egyáltalán nem lepne meg, ha maholnap bekövetkezne.

Egyedül azt hiányoltam, hogy bár már 13 éve tart a lassulás, Julia csak az első évről számol be, és végén alig ír valamit arról, hogy hogyan néz ki a világ jelenleg. Örültem volna egy kicsit hosszabb utolsó fejezetnek.

---

Kiadó: Libri Kiadó

Kiadás éve: 2012

Eredeti címe: The Age of Miracles (2012)

Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző

Oldalszám: 355