3096 nap

Natasche Kampusch:
3096 nap

Szorongással vegyes kíváncsisággal vettem kezembe a kötetet, melyben Natascha Kampusch saját maga számol be fogságban töltött fiatalkoráról. A lányt 1998. március 2-án, alig 10 éves korában rabolta el egy Wolfgang Priklopil nevű férfi, majd nyolc és fél éven át fogva tartotta saját házának pincéjében, egy alig 5 négyzetméteres, dohos, penészes, ablaktalan helyiségben.

Mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, nem tudtam, mit várhatok tőle: egy száraz, tényszerű olvasmányt, vagy esetleg egy érzelmekben tobzódó, csapongó írást? Alighogy olvasni kezdtem, meglepődtem a könyv stílusán: a könyv részletesen dokumentált, mégis olvasmányos, érzelmekkel teli, mégis tárgyilagos. Nemcsak a borzasztó témája, de a beszámoló stílusa miatt is úgy visz előre a könyv, hogy észre sem vesszük, hogy már órák óta olvasunk. Annyi apróságot és olyan gondolatokat, érzéseket tartalmaz, amelyekről el sem tudnánk képzelni, hogy egyáltalán szavakba önthetőek.

Semmi

Janne Teller:
Semmi

Janne Teller dán írónő regénye kemény, hátborzongató, felkavaró, kíméletlen, szürreális. Ilyen jelzők alapján senki sem gondolná, hogy egy ifjúsági regényről van szó, pedig mégis... egy olyan regényről, amit előbb betiltottak, később viszont kötelező olvasmánnyá tettek.

A könyv egy nyolcadikos osztály tanévéről szól, ami azzal indul, hogy egyik osztálytársuk rájön, hogy az életben semminek sincs értelme, majd angolosan távozik a tanteremből, ahová nem is tér vissza többé. Felkuporodik a házuk előtti szilvafára, és saját szavaival élve "a semmittevést gyakorolja". A ház előtt nap mint nap elhaladó osztálytársaira rendkívül frusztrálóan hatnak Pierre Anthon szavai, és amikor már-már maguk is kezdik elhinni, hogy semminek sincs értelme, elhatározzák, hogy bebizonyítják Pierre-nek, hogy az állítása nem igaz.