Buglyó Gergely: Oni: A bábu és a talizmán (Oni #3)

Záróepizódhoz érkezni mindig jó és rossz is egyben. Várod, mert kíváncsi vagy a végére, ugyanakkor halogatnád is, mert ha egyszer befejezted, nincs tovább. Ezúttal az Oni trilógia befejező része került a kezembe. Korábban is említettem már, hogy különleges csemege ez a sorozat számomra, hiszen nagyon ritkán olvasok hazai szerzőktől, a fantasy pedig alapvetően is távol áll tőlem. Ehhez képest az első két rész kellemes meglepetés volt, így kíváncsian vártam a befejezést.

A csendes, dunántúli kisvárosban, Kalpagon induló regény harmadik része már Japánban játszódik, ahová a három testvér, Nátán, Áron és Lili azért megy, hogy kiszabadítsák fogva tartott édesapjukat. Ez fantasy-kereteken kívül sem lenne egyszerű, ebben az esetben azonban a dolgot nehezíti, hogy a cél érdekében be kell épülniük a Virrasztók közé, ami számukra veszélyes, az olvasó számára viszont különleges és izgalmas pillanatokat nyújt.

Lehet, hogy az én hibám, amiért jellemzően munka előtt - még álmosan -, illetve munka után - már fáradtan - utazás közben olvastam a könyvet, mindenesetre nehezen birkóztam meg azzal, hogy még a harmadik részre is jutott jó pár olyan lény/kifejezés/név, amivel korábban nem találkoztam (vagy csak nem emlékeztem rájuk). A sok-sok karakter miatt elég nehezen követhető a történet. Talán ha egy forró fürdő közben, vagy egy szabadnapomon, teljes nyugalomban olvastam volna, gördülékenyebben haladtam volna, így viszont többször is úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a fonalat. Emlékszem, a 135. oldalon már nagyon forgattam a szemem, miközben ezt a részt olvastam:

"Nátán elmondta, amit Bryce-nak tudnia kellett az Első Talizmánról, Baphometről és a Tertiumról ahhoz, hogy megérthesse a Szilánk szerepét, és összefoglalta, mi történt velünk Reibókanban. Szavait néha megzavarták Alard hangszerének darabos, disszonáns hangjai; biztosra vettem, Bai-Ze Örököse így tüntet, amiért kihagytuk az egészből."

Csak arra tudtam gondolni, hogy Nátán engem is felvilágosíthatna, mert úgy érzem, végképp elvesztem. :)

Azért nem kell megijedni, hiszen az első és második rész kapcsán már említett különleges és nagyon igényes írásmód, valamint az izgalmas, akciódús események továbbra is magukba szippantják az olvasót, nem nagyon van idő gondolkodni az olvasás közben. Számomra az élményt jelentősen meghatározta, hogy magyar műről van szó: egy ilyen komplex regénynél jó érzés tudni, hogy tényleg azt olvasod, amit az író szánt neked, nem pedig azt, amit a fordító élt meg a regényből. Így biztos lehetsz benne, hogy semmi sem maradt ki vagy siklott félre a fordítás során.

A befejező részre szépen összefonódtak a szálak, és Yric, a testvérek édesapja a múltba, az okokba is bepillantást enged, így a végére - úgy érzem -, teljes képet kaptam. A sok különleges karakter és kifejezés ugyan megnehezítette a dolgomat, de ez a gyakorlott fantasy-olvasóknak valószínűleg meg sem kottyanna, számukra több kifejezés is ismerős lehet (legalábbis amikor a férjemnek meséltem, miről szól a könyv, látszott rajta, hogy nem most találkozik először a Barathrum szóval :))

Ha szokásom lenne plecsnizni, ez a könyv kapna tőlem egy "ajánlott" besorolást, de mivel ez nem szokásom, csak leírom: ez a te könyved, ha szereted a sok szálon futó cselekményeket, az akciódús jeleneteket, és imádod a fantasy-t. Ha csak most ismerkedsz a műfajjal, akkor viszont ajánlom, keress egy nyugodt zugot, és mélyülj el benne, ne buszon olvasd, mint én! A sorozat kizárólag teljes egészében élvezhető, ha szeretnéd elolvasni, az első résszel kezdd - ez nem az a szájbarágós fajta, ami a későn érkezők kedvéért elmeséli a teljes előzményt! :)

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 352

Amy Kathleen Ryan: Ragyogás (Ragyogás #1)

A történetről röviden

A földi élet hanyatlása miatt több mint négy évtizeddel ezelőtt útnak indítottak két űrhajót abból a célból, hogy utasai egy évszázados utazás után megalapítsák és benépesítsék Újföldet, ezzel megakadályozva az emberiség kihalását. Az Empyreum a kezdeti gondok után végre kiegyensúlyozottan működik: növényeket termesztenek, állatokat tenyésztenek, és a termékenységi problémákat is megoldották; a legidősebb gyerekek már 15 évesek. Waverly és Kieran már a hajón született, a Földet csak a történetekből ismerik. Kettejük kapcsolata komoly, már a házasságot tervezgetik, a felnőttek legnagyobb örömére, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan életet adhatnak a legújabb generáció tagjainak. Az Empyreum testvérhajója, az Új Látóhatár egy évvel korábban indult, így elvileg fényévnyivel előttük kellene járnia, azonban egy csillagköd takarásában váratlanul felbukkannak és rájuk támadnak. A lányokat elhurcolják, a felnőtteket pedig megölik. Az űrhajó irányítása egy csapat árván maradt és kétségbeesett fiatal fiú feladatává válik, miközben a másik hajón a lányok a szabadulásért küzdenek.

Vannak pillanatok az életünkben, amikor szembe kell néznünk a semmivel. Ránk zuhan a veszteség, és nekünk nincs választásunk: el kell viselnünk. Mi mást tehetnénk?

Véleményem a könyvről

Bármennyire is ódzkodom az űrben játszódó történetektől, ez a könyv már egy ideje a kívánságlistámon lapult, és amikor egy molyos ajándékozás keretében a második részével együtt megkaptam, majd’ kiugrottam a bőrömből. Nem tudtam, mit várjak a könyvtől, de éreztem, hogy tetszeni fog. Már az első oldalon megfogott a történet, az írónő ugyanis nem sokat teketóriázott, és a testvérhajó felbukkanásával indította a történetet.

Ha a hatalomharcokat, csatározásokat, vagy a gondosan megtervezett társadalmat nézzük, a könyv bárhol játszódhatna, a világűr csak díszlet, puszta keret, amelyben a történet játszódik. Mégis azzal, hogy az írónő az űrbe helyezte a cselekményt, kiemelte a szokásos disztópiák világából, és különösen izgalmassá tette azt. Ettől ugyanis a szereplők elszigeteltté és kiszolgáltatottá válnak: segítséget senkitől sem várhatnak, hiszen a Föld negyven évnyi távolságra van, és könnyen lehet, hogy mára már el is pusztult. A helyszín miatt a könyv hangulata is utánozhatatlan; hiába a világűr végtelensége, az elhagyatottság miatt az olvasót a klausztrofóbia érzése gyötri.

A szerelmi száltól kicsit féltem, főleg, hogy egyből egy szerelmi háromszöget is kapunk, de szerencsére ez a vonal nem túl jelentős, az Új Látóhatár támadása után pedig mindkét oldalon a túlélés a cél, nem nagyon van idő a szerelemre gondolni.

A történet két szálon játszódik, az Új Látóhatáron Waverly, az Empyreumon pedig Kieran és Seth a főszereplő. Az Új Látóhatáron játszódó jelenetekből kiderül, hogy két teljesen azonos környezetben kialakuló társadalom mennyire különbözhet egymástól. Az Empyreummal ellentétben az Új Látóhatár társadalma a vallásra épül, vezetőjük minden egyes lépését egy vallási okkal indokolja. Mindeközben az Empyreumon maradt fiúkat teljesen megváltoztatja a magány és a kiszolgáltatottság, az írónő kitűnően ábrázolja, hogy mi történik, ha az emberek „vérszemet kapnak”. Seth és Kieran egyaránt meg van győződve róla, hogy kapitánnyá kell válniuk, azonban azt is tudják, hogy kapitány csak egy lehet. Az egymással való küzdelem során a józan ész háttérbe szorul, sorozatos rossz döntésük komoly következményeket szül.

Jóval többet kaptam ettől a könyvtől, mint vártam. Az Új Látóhatáron játszódó részek érdekesek, az Empyreum történései pedig akciódúsak voltak. Nagyon tetszett, hogy az írónő ifjúsági regénybe burkolva is képes komoly témákat feszegetni, és úgy gondolom, tökéletesen sikerült ábrázolnia a kiszolgáltatottság és a reményvesztettség következtében hozott döntéseket. Minden disztópia-rajongónak, még a sci-fitől ódzkodóknak is szívből ajánlom a regényt!

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

A könyv adatai

Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Glow (2011)
Oldalszám: 352

Sherry Gammon: Szerethetetlen (Port Fare #1)

A történetről röviden

Maggie Brownt sokan csúfolják a középiskolában, mert arca beesett, ruhái pedig inkább csak rongyok. Sokan hiszik róla, hogy drogfüggő, pedig valójában a nélkülözéstől, éhezéstől és édesanyja alkoholizmusától szenved. Hamarosan új tanuló érkezik az iskolába: Seth Prescott a lányok álma, azt viszont senki sem tudja róla, hogy valójában a rendőrség beépített embere, aki drogügyekben nyomoz. Seth beleszeret a lányba, aki viszont olyan sokáig hallgatta anyjától, hogy szerethetetlen, hogy mára már maga is elhiszi, így Seth közeledését kétkedve fogadja.

"Valaki szeretett. Én, a szerethetetlen kis senki mégiscsak szerethető voltam."

Véleményem a könyvről

Több mint egy hónappal az olvasás után jutottam odáig, hogy végre írjak erről a könyvről, idáig az asztalomon hevert, és tíz másik könyv előzte meg, pedig azokat később olvastam... Nagyon ritka az olyan regény, amiről ilyen sokáig halogatom a beszámolót, és általában nem jelent túl jót az adott könyvre nézve. Most végre sikerült behoznom a lemaradásomat, és írtam minden könyvről, amit mostanában olvastam, csak ez maradt hátra, így nem menekülhettem többé. Őszintén szólva már a történetre is csak nyomokban emlékeztem, de amikor megláttam a sok post-it-et a könyvben, megörültem, hogy így mégsem lesz nehéz feleleveníteni a történetet, nyilván sok idézetet jelöltem meg benne. Elkezdtem átlapozni, és kénytelen voltam rájönni, hogy valójában csak a helyesírási és fordítási hibákat jelöltem meg benne. :(

A könyvben lévő helyesírási és nyelvhelyességi hibák megdöbbentőek voltak, főleg, hogy egy magyar írónő fordította a regényt. Hálát adok a sorsnak, hogy az írónő könyve nem szerepel a kívánságlistámon, mert most kénytelen lennék törölni onnan, pedig ilyet csak akkor teszek, ha már sikerült megszereznem az adott könyvet. Tudom, sokakat nem zavar olvasás közben, hogy hibáktól hemzseg egy szöveg, én viszont nem tudok az ilyeneken szó nélkül túllépni. Amikor 2-3000 Ft-ot fizetek egy könyvért, tiszteletlenségnek tartom, hogy igénytelen munkát kapjak cserébe. Olyan ez, mintha elmennél egy wellness-szállodába, amit épp felújítanak: próbálsz ellazulni a jacuzziban, de az ütvefúró hangja mindig kizökkent. Hiába kaptad meg a szobát, a svédasztalos vacsorát és a wellness-részleg szolgáltatásait, valahogy nem érte meg a pénzt, ugye?

Maga a történet egyébként nem rossz, bár nem igazán az, amit vártam. Ami kellemes meglepetésként ért, az az, hogy egy szokásos ifjúsági regénybe ezúttal krimi-szálat fűztek be, ráadásul Maggie anyjának alkoholproblémái is jócskán megtörték az egyébként elég lagymatag szerelmi szálat. Maga a romantikus vonal számomra negatív élmény volt: valahogy nem éreztem reálisnak az egészet. A történet sok ponton sántít, a legdurvább talán az, hogy bár Maggie-nek lyukas volt a cipője és kabát helyett a leghidegebb időben is csak egy pulóvert hordott, soha senkinek egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy talán segítségre szorulhat. Tényleg hamarabb jut a tanárai és a többi felnőtt eszébe, hogy Maggie drogfüggő és ezért beesett az arca, mint hogy rájöjjenek, hogy a lány éhezik?

A regény egy trilógia első része, bár ezek után kétséges, hogy akarom-e olvasni a folytatásokat. Ha könyvtárban rábukkanok, hazahozom, de megvenni nem fogom, ez egészen biztos.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Unlovable (2011)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 404

James Dashner: Az útvesztő (Útvesztő #1)

A történetről röviden

A világtól elzártan létezik valahol egy hely, amit Tisztásnak neveznek. Ezen a helyen csak fiatal fiúk élnek, akik semmire sem emlékeznek előző életükből, és arról sincs fogalmuk, hogyan kerültek ide. Ebbe a világba csöppen Thomas, aki csak a nevére emlékszik, de akinek a többiekkel ellentétben ismerős a Tisztás, mintha már járt volna itt... A Tisztásról csakis az Útvesztőn keresztül lehet kijutni, ez azonban még soha senkinek sem sikerült, hiszen az Útvesztő elrendezése minden nap változik, ráadásul vérszomjas fenevadak őrzik. Thomas ennek ellenére úgy dönt, hogy bemerészkedik az Útvesztőbe...

"Soha ne bánd, hogy sírsz, soha."

Véleményem a könyvről

Mivel az Útvesztőből film is készült, ami épp ezekben a hetekben megy a mozikban, nem nehéz belefutni a történetbe. Én pár hónapja vettem meg a könyvet, de mostanáig halogattam az olvasását. Nagyon érdekelt a téma, valahogy mégis ódzkodtam a regénytől, és utólag meg kell, hogy mondjam, talán jogosan.

A könyvet azért választottam, mert tetszett az alapötlete, szeretem a disztópiákat és az ifjúsági irodalmat, ráadásul nagyon jó értékeléseket kapott a könyv. Most viszont, hogy írnom kellene róla, meg vagyok lőve, mert egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Az alapötlet tényleg jó, a stílus és a hátborzongató, szürke hangulat is nagyon tetszett, a kivitelezésnél azonban mégis elcsúszott valami.

A könyv furcsa megoldást nyújt a csúnya szavak kivédésére: egyszerűen "lefordítja" őket valami kevésbé csúnyára, így lesz az ürülékből "plotty", valami durvábból pedig "bökd meg". Teljesen mindegy, miről szól egy regény, meg lehet írni káromkodás nélkül is, nem kell ilyen megoldásokhoz folyamodni. Ha káromkodás lett volna, kevésbé zavart volna a dolog (persze úgy már kevéssé hívhatnánk ifjúsági regénynek), de ez a sok vacadék, plotty, lögybölő, bökött és hasonló lehetetlen szó számomra szenvedéssé tette az olvasást. Nem tudom, hogy az angol verzió is ilyen döcögős-e, de a magyar szöveget teljesen tönkretette ez a sok furcsa szó.

A könyv számomra értékelhető része maga az Útvesztő volt: a Tisztás világa egyáltalán nem fogott meg, de amint az Útvesztőben történt valami, egyből átragadt rám a történet hangulata, és végigizgultam ezeket a jeleneteket. A könyv hangulata a Kör című regényre emlékeztet, bár a sors iróniájának tűnik, hogy ott is csak a hangulatot szerettem, magát a történetet nem.

A végkifejlet sok kérdést hagyott bennem, bár nyilván okkal, hiszen valahogy fel kell keltenie az olvasó kíváncsiságát a további részek miatt, összességében viszont úgy érzem, hogy a második és harmadik részt inkább megvárom a könyvtárban, nem szeretnék pénzt adni értük.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: The Maze Runner (2009)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 362

Lauren DeStefano: Hervadás (Vegyészkert #1)

A történetről röviden

Egy félresikerült tudományos kísérlet eredményeként a tökéletesen egészséges és szép kort megélő első generáció gyermekeit és unokáit különös vírus támadja meg: az új generációk fiai 25, lányai pedig csupán 20 évet élnek, gyógymód nincs. A korai halál miatt rengeteg az árván maradt gyerek, és a legtöbb ember szegénységben éli rövidke életét. A gazdag férfiak mindeközben feleségeket vásárolnak maguknak, hogy azok gyerekeket szüljenek nekik, abban a reményben, hogy végre megtalálják az ellenszert, és ők már tovább élhessenek. A 16 éves Rhein két másik feleség mellé kerül Linden Ashby házába, ahonnan a férfi szeretete ellenére is mindenáron szökni szeretne.

"A könyvtár összes kötete huszonegyedik századi vagy még korábbi, és ebben nincs semmi különös. A tévéadók is csupa régi filmet sugároznak, és a legtöbb showműsor is a múltból való. A valóságból való menekülés bevett formája lett, hogy az emberek egy olyan világba képzeljék vissza magukat, amikor még sokáig élhettek volna. Ami egykor természetes és igazi volt, mára a képzelet világába került át."

Véleményem a könyvről

Nagyon vártam ezt a könyvet. Borítómániás lelkem teljesen kivirult, amikor megláttam az egyébként is gyönyörű borítón futó fényes lila kiemeléseket. Ugyanez a minta a könyv belsejében is végigfut, a fejezetek első oldalán hangsúlyosabban, de az összes többi oldal tetején és alján az író neve, a könyv címe, valamint az oldalszám is hasonló mintával van körülvéve. Számomra az ilyen apróságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy foggal-körömmel ragaszkodjak a nyomtatott könyvekhez. Az ebook hideg és puritán egyhangúságával szemben itt a legapróbb részletekig mindent megcsodálhatok, végigsimíthatom a borítót, végigfuttathatom az ujjamat a kiemeléseken, és elámulhatok a teljes könyvet végigkísérő minták összhangján. Egyszerűen odavagyok ezért a könyvért! Az pedig, hogy a sorozat a Vegyészkert-trilógia nevet viseli, csak hab a tortán! Titokzatos és egyben hátborzongató, és már anélkül, hogy a fülszöveget elolvasnád, biztos lehetsz benne, hogy különleges történetet kapsz.

Az alapötlet szerint a világon végigsöprő vírus következtében csak Amerika létezik már, a többi földrész megszűnt létezni, azokat csak ősrégi könyvekben talált utalásokból ismerik. A történet különlegessége, hogy a fiatalon életüket vesztő férfiak és nők mellett az első generáció tagjai még mindig élnek. Ők már hetven év fölött vannak, és rengeteg gyereküket és unokájukat temették már el. Linden apja, Vaughn is él még (gondolom, Linden elég késői gyerek volt), és az ellenszer megtalálásán dolgozik. Őszintén szólva engem kirázott a hideg ettől a karaktertől, talán Az éhezők viadala Snow elnökéhez tudnám hasonlítani: a körülötte lévő embereket bábokként kezeli, és tudod, hogy valami rosszban sántikál, csak épp azt nem sejted, hogy miben.

A könyv tele van egymástól tökéletesen különböző, de nagyon erős és tökéletesen kidolgozott karakterekkel. Főszereplőnk, Rhein 16 éves, és a mélyszegénység utáni jólét ellenére is egyetlen vágya a szabadság, amit egy percig sem téveszt a szeme elől. Két másik lánnyal együtt került a birtokra; Cecily csupán 13 éves, és teljesen elkápráztatja a gazdagság, ráadásul minden vágya, hogy Linden feleségeként mindent megadhasson férjének. Jenna már 19 éves, mindössze egyetlen éve maradt hátra. Mindenkit elvesztett már, és a mostani helyzet mellett Lindent is szívből gyűlöli. Linden burokban nevelkedett, fogalma sincs a külvilág kegyetlenségéről, és azzal sincs tisztában, hogy feleségei nem önszántukból jelentkeztek, hogy mellette tölthessék hátralévő éveiket. A könyv elején Linden első feleségét, Roset is megismerhetjük. Linden őt még szerelemből vette el, de mivel egyidősek voltak, minden igyekezetük ellenére is tudták, hogy már öt évvel Linden előtt meg fog halni. Rose egy nagyon rejtélyes szereplője a könyvnek, életéről csak apró dolgokat tudunk meg, de már ez is elég ahhoz, hogy megkedveljük. Állhatatos és erős személyiség, Rheinnal való kapcsolata pedig egészen különleges.

A könyv hangulata engem sok helyen A Párválasztó-trilógiára emlékeztetett. Bár ott – egyetlen kivétellel – a lányok önként jelentkeztek feleségjelöltnek, és a halál sem volt ennyire jellemző pontja a cselekménynek, a lányok karaktere, a helyszín és a külvilággal kapcsolatban picit tájékozatlan férj(jelölt) mégis minduntalan eszembe juttatta a könyvet.

Nagyon sok disztópiát olvastam már, de a Hervadás számomra kiemelkedő és emlékezetes, rég olvastam már ennyire az én ízlésemre szabott történetet. Hihetetlenül várom már a második részt!

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Wither (2011)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 408

Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre #1)

A történetről röviden

A regény egy olyan társadalmat mutat be, ahol mindent béke és biztonság hat át; a lakók nem ismerik az háború vagy a nélkülözés fogalmát, világukban teljes harmónia uralkodik. Jonas tizenkét éves, tehát éppen abban a korban van, amikor a gyerekeknek egy ünnepélyes ceremónia keretében a Döntéshozók Tanácsa mondja meg, hogy több éves megfigyelés után milyen foglalkozást kell űzniük hátralévő életükben. Jonas különleges küldetést kap, melynek során azonban kénytelen felismerni, hogy az eddig ismert barátságos világa mögött titkok rejtőznek.

"Az emlékek örökké velünk maradnak."

Véleményem a könyvről

Manapság szinte kötelező minden írónak disztópiát írni. A történet és a helyszín teljesen irreleváns, játszódhat a regény egy kastélyban, a világűrben vagy a föld alatt, lehet szerelmi történet vagy kaszabolós-véres mészárlás, a lényeg, hogy disztópia legyen, és el van adva. Nem tudsz disztópiát írni, vagy csak nincs kedved kitalálni egy új világot? Sebaj! Kezdd azzal a történetet, hogy „70 évvel a IV. világháború után...”, és máris mehet rá a disztópia plecsni!

Az előbbiekből gyaníthatjátok, hogy sokat háborgok a mostanában megjelent disztópiák miatt. Szeretem ezt a műfajt, de sajnos sok regény nem érdemli meg ezt a címet, sokszor úgy érzem, csak az eladás felpörgetése miatt helyeznek a jövőbe egy-egy alapvetően snassz regényt. Ilyen előzmények után kész felüdülés volt, amikor kezembe akadt egy réges-rég a kívánságlistámon szereplő könyv, Az emlékek őre. A regény eredetileg 1993-ban jelent meg, amikor még csak az írt disztópiát, akinek volt is hozzá affinitása, ez pedig meg is látszik a köteten.

Ez a regény nem azzal kezdődik, hogy a jövőben járunk, azt sem mondja senki, hogy Amerika megsemmisült, sőt, az sem kerül szóba, hogy járvány pusztított volna, vagy az emberiség tizede élt volna túl egy világháborút. Ez a könyv csak 236 oldal, ráadásul ifjúsági regény, mégis olyan részletes társadalomkép tárul a szemünk elé, amit bármelyik mai disztópia megirigyelhetne. Ugyan átvesz néhány mintát a nagy elődöktől, így van egy pici 1984-hangulata, mégis, ez az egyszerűen megfogalmazott, meseszerű regény olyan világot tár eléd, amivel ilyen formában garantáltan nem találkoztál még máshol.

A regény filmváltozata a napokban került a moziba, emiatt a könyv is reneszánszát éli. Én nem a film kapcsán ismertem meg a regényt; az Animus Kiadó 2000-es évek elején megjelentetett ifjúsági regényei közül tizenévesen sokat olvastam, de Az emlékek őre ezidáig kimaradt, ezt a hiányosságot régóta terveztem bepótolni. Mivel szeretném megnézni a filmet, mostanra sürgetővé vált a könyv elolvasása, és örülök is, hogy nem halogattam tovább. :)

Bár kíváncsi lennék, hogyan tetszett volna ez a könyv gyerekként, a szívem mélyén örülök, hogy nem olvastam el annak idején. Nagyon komoly regény, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy 15-16 éves kor alatt emészthető és élvezhető lenne. Persze könnyen meglehet, hogy ha most, több mint egy évtized után, felnőtt fejjel újraolvasnám a Stanley, a szerencse fia, a Bradley, az osztály réme, vagy a kiadó sorozatának bármely másik tagját, ugyanezt érezném. Ezek a könyvek nagy kedvenceim voltak 14-16 évesen, és bár nem jellemző rám az újraolvasás, lehet, hogy ismét sort kerítek rájuk.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Animus Kiadó

Kiadás éve: 2001

Eredeti címe: The Giver (1993)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 236

Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! #2)

Az első rész után ötletem sem volt, hogyan lehet ezt folytatni, hiszen Emma most már biztonságban van. Aztán elkezdtem olvasni a Visszafojtott lélegzetet, és kiderült, hogy a két könyv között ég és föld a különbség. Nem feltétlenül minőségben vagy izgalomban, sokkal inkább témában. Míg az első részben a fizikai bántalmazáson volt a hangsúly, addig a másodikban inkább a lelki oldalról látjuk a történetet.

Csaknem az életébe került, de Emma végre megszabadult nagynénje kínzásától. Barátnőjéhez, Sarához költözött, aki szüleivel együtt mindenben támogatja a lányt. Fél év telt el az első rész vége óta, és bár maradtak nyomai a sérüléseknek, úgy tűnik, Emma meggyógyult. Ám ez csak a nappalokra igaz, az éjszaka csöndjében ugyanis Emma újra és újra visszatér régi otthonába, és rémálmaiban ismét átéli a borzalmakat. Sem a pszichológus, sem a barátai nem tudnak segíteni ezen, így a lány szinte soha nem alszik.

Amikor édesanyja felbukkan, és arra kéri, költözzön hozzá, Emma valamilyen érthetetlen okból igent mond, így hamarosan újrakezdődik a lány szenvedése. Ezúttal nem fizikai fájdalmakat kell átélnie, hanem alkoholista anyja dühkitöréseinek és részeg tetteinek lesz szemtanúja. Kicsi fény az alagút végén Jonathan, Emma anyjának új barátja, akitől engem a hideg rázott, de úgy tűnik, Emmának segít a jelenléte. A fiatal sráccal olyan dolgokat is meg tud beszélni, amiket másokkal nem.

Emma életébe nemcsak Jonathan hoz nagy változást, hanem az időről időre felbukkanó régi emlékek is. Édesanyja házában ugyanis a lányt megrohanják gyermekkorával és az édesapja elvesztésével kapcsolatos emlékek, amikről eddig nem is tudott, azonban úgy tűnik, minden apró részlet, ami napvilágot lát, egyre mélyebbre taszítja őt a depresszióban, egészen addig, amíg már úgy érzi, mindenkinek jobb lenne nélküle.

"A logika nem számít, ha az embert, akit szeretek, elveszik tőlem."

Számomra ez a második rész kicsit vontatottabb volt, persze valószínűleg ez is volt a cél, hiszen itt a lelki oldal volt a fő tényező. Nagyon nehezen indult be a cselekmény, az első 200 oldalból nem nagyon tudnék maradandó momentumot kiemelni, ott én kizárólag a túlélésre hajtottam, mert mindenáron el akartam olvasni a könyvet. Megérte átrágnom magam a kezdeten, mert ismét egy nagyon jó regényt kaptam, bár az első rész izgalmát meg sem közelítette. A függővég viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, abszolút nem értem, hogy ezt miért kellett... remélem, a befejező részben erre megfelelő magyarázatot kapunk, ellenkező esetben kénytelen leszek azt hinni, hogy csak az volt a cél, hogy még egy bőrt le lehessen húzni a történetről.

Az első rész fordításával – finoman fogalmazva - nem voltam elégedett, a második rész azonban új fordító munkája, és ez sokkal gördülékenyebben sikerült. Nem voltak ragozási bakik, és végre szinonimák is felbukkantak a történetben, nem ugyanazok a szavak ismétlődtek újra és újra. Összességében azt kell mondanom, hogy bár kíváncsi vagyok a harmadik részre, a második után úgy érzem, egy könyv is elég lett volna, hiszen ez a rész közel sem hozza az első rész szintjét. Nemcsak a téma miatt, de mintha a karakterek is visszafejlődtek volna, főként Emma. Valahogy nem ezt vártam, és szívből remélem, hogy a befejező rész képes lesz kiküszöbölni nálam ezt a csorbát.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból:

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Barely Breathing (2012)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 522

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?

Jennife E. Smith vitathatatlanul az egyik kedvenc írónőm. Csodásan ír, gyönyörűen fogalmaz, és a legapróbb alapötletekből is szívmelengető, különleges történeteket hoz össze. A könyv kiindulópontja ez alkalommal egy fiatal srác, Graham, aki tévedésből rossz címre küld egy emailt, ami így Ellie-nél landol. Levelezni kezdenek, és ettől kezdve nem telik el úgy nap, hogy ne halljanak egymás felől. Még egymás nevét sem tudják, ugyanis az elején elfelejtették megkérdezni, később pedig már nem akarják, hogy a konkrétumokkal esetleg eltűnjön a varázs.

Az ország két távoli szegletében élnek, de lélekben kezdenek egymásra hangolódni. Graham megtudja, hogy Ellie a csöndes Henley-ben lakik Maine államban, és egy cukrászdában dolgozik, hogy pénzt gyűjtsön egy költészeti kurzusra a Harvardon. Ellie pedig annyit tud Grahamről, hogy a fiú Kaliforniában él és egyetemre jár. Azonban mindketten titkolnak valamit... Ellie és édesanyja nem véletlenül élnek az isten háta mögött, a múltjuk elől bújkálnak, és minden vágyuk, hogy a körülöttük lévő nyugalom meg is maradjon. Graham viszont színész, örökös rivaldafényben él, ráadásul most Henley-be készül új filmje forgatására...

"A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok a hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha a vízbe dugom a lábujjam. Pizsamanadrág. Strandpapucs. Úszás. Költészet. Ha egy e-mailben nem szerepel egyetlen mosolygós pofi sem."

Számomra a boldogság egy csöndes szombat délután. Egy szép kirándulás. Egy közös ünnep a családommal. Nyáron a napsütésben fürdőzni, télen a meleg szobából nézni a kövér, bundás hópelyheket. Könyvek. Jóéjtpuszi. Virágillat. Mosolygás. Eperturmix. Még több könyv.

Ahogy olvasgattam mások véleményét a könyvről, picit elbizonytalanodtam, mert bár a Vajon létezik szerelem első látásra? az egyik kedvenc könyvem lett, a negatív vélemények után kérdéses volt, hogy az írónő új könyve is eléri-e majd ezt a hatást. Végül mégis megvettem a könyvet, és egyáltalán nem csalódtam! Igaz, hogy hosszabb, és az is igaz, hogy a Magyarországon eddig megjelent három könyve közül a másik kettő jobban sikerült, de nekem ez is nagyon tetszett!

Az ötlet, hogy egyetlen kivétellel a világ összes fiatal lánya Graham Larkinnal szeretne összejönni, és az egyetlen kivétel éppen Ellie, szerintem zseniális volt. Az, hogy Ellie húzódozott és bújkált előle, kicsit furcsa volt, de amint kiderült a családi titok, érthetővé és reálissá vált. Nem volt akkora durranás ez a könyv, mint az előző kettő, de valahogy mégis belopta magát a szívembe és nagyon szerettem olvasni! Azt hiszem, valójában itt nem is a történet volt az, ami elvarázsolt, hanem az írónő stílusa, ami továbbra is utánozhatatlan.

Szeretem az írónőben, hogy mindig narrátorként írja a regényeit, nem pedig valamelyik szereplője szemszögéből. Ezáltal sokkal objektívebbek lehetünk, nem beszélve arról, hogy a szereplők környezetének leírása is jóval részletesebb lehet. Henley kisvárosának leírása például tökéletesre sikerült, láttam magam előtt az óceán partját, az apró boltokat, a csinos főutcát és a város forgatagát. A július 4-i ünnepi sereglet is a szemem előtt volt, Ellie anyukájának kicsi ajándékboltja pedig egy olyan különleges hely, ahová szívesen benéznék.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból:

A könyv alapötlete egyébként kísértetiesen emlékeztet a Gyógyír északi szélre című könyvre, amit korábban olvastam, és szerettem is, de végül időhiányban sosem írtam róla. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy szívből ajánljam a könyvet mindenkinek, mert nagyon jó! :)

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: This is What Happy Looks Like (2013)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 440