 |
| Jeannette Walls: Az üvegpalota |
Ismét egy könyv, ami hónapokig állt a polcomon, mire végre elolvastam. Vonzott a könyv, mások is jó véleménnyel voltak róla, valahogy mégis mindig visszatettem a polcra, akárhányszor levettem. A fülszöveg alapján ugyanis egy olyan kép élt bennem, hogy valami hippi családról lesz szó, akik egy lakókocsival beutazzák Amerikát, miközben az Aquarius-t énekelgetik a Hair-ből (tudom, a film 1979-es, tehát ez már csak ezért is lehetetlen :)). Mondanom sem kell, hogy jócskán tévedésben éltem a könyvvel kapcsolatban...
Jeannette Walls regénye olyan, mintha egy gyerek vallomását olvashatnánk egy gyámügyi anyagból, a szülők ugyanis nagyjából egymillió ponton szegték meg a gyermeknevelés írott és íratlan szabályait. Az igazság az, hogy bár semmi köze egy gyámügyi aktához, ez tényleg egy vallomás: történet egy korántsem átlagos család életéről. Olvasás közben rengetegszer éreztem úgy, hogy Jeannette-nek kissé túl élénk a fantáziája, és abszolút hihetetlen az, amit olvasok. Ilyenkor emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nem kitalált történet az, amit olvasok. Igen, Az üvegpalota egy önéletrajzi regény.
