Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Cecelia Ahernnel hosszú időre visszanyúló, „se veled, se nélküled” kapcsolatot ápolok. A könyvei újra és újra felkeltik a figyelmemet, de még sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet.

Az Ahol a szivárvány véget ér új kiadása a legutóbbi könyvtári látogatásom alkalmával került a kezembe, és annyira gyönyörű a borítója, hogy szarka-lelkem nem tudott ellenállni neki. A polcomon aztán hetekig várakozott, egészen addig, amíg pár napja le nem ültem a polc elé, hogy kiválasszam a következő olvasmányomat. Hiába vár rám legalább 40 vásárolt és kölcsönzött könyv olvasatlanul, úgy éreztem, egyikhez sincs kedvem. Néha előfordul az ilyen, erre a megoldásom a „hirtelen halál”, ami ez esetben azt jelenti, hogy egymás után kapkodom le a könyveket a polcról, elolvasom az első oldalt, és amelyik egy röpke oldal alatt képes elvarázsolni, az lesz a következő olvasmányom (a legutóbbi ilyen az Obszidián volt).

Öt könyvbe olvastam bele eredménytelenül, ez volt a hatodik. Mire észbe kaptam, már húsz oldalt olvastam el ott, a polc előtt üldögélve. Azonnal beleszerettem ebbe a könyvbe, és ez az érzés az utolsó oldalig kitartott, úgyhogy jelentem, évekig tartott, de végül átszakadt a gát Cecelia Ahern és köztem! :)

Ennyi bevezető után térjünk rá a történetre is!

"Ha valaki azt mondja, hogy ez egy hosszú történet, akkor az általában azt jelenti, hogy egy rövid, de annál ostobább történetről van szó, amit túlságosan szégyell elmesélni."

Rosie és Alex gyerekkoruk óta barátok. Minden jóban, de leginkább rosszban együtt vannak, szüleik és tanáraik bosszantására. Kapcsolatuk jóval mélyebb és rendíthetetlenebb annál, ami egy átlagos barátságból általában szövődik, így hát nem meglepő, hogy amikor a középiskola utolsó évében Alex családjával Dublinból Bostonba költözik, továbbra is tartja a kapcsolatot Rosie-val. Óriási terveket szőnek, Alex szívsebésznek készül, Rosie pedig Bostonba jelentkezik szállodamenedzser szakra, így tudják, bármilyen fájdalmas is, csak egyetlen évet kell kibírniuk egymás nélkül.

"Az ember futhat, olyan gyorsan és olyan messzire, ahogy csak tud, de az igazság az, hogy bárhová fut, önmaga elől úgysem menekülhet."

A sors persze máshogy alakítja a szálakat, így továbbra is kénytelenek egymástól távol élni. Hamarosan belecsöppennek a felnőtt élet viszontagságaiba; házasság, válás, gyereknevelés, munkavállalás, új szerelem válik központi témájukká. Hosszú évek telnek el úgy, hogy csak neves alkalmakkor találkoznak pár napra, de a kapcsolatuk továbbra is megmarad, bár olykor mintha kezdene meginogni. De vajon képesek lesznek áthidalni a fizikai és érzelmi távolságot, és ismét egymásra találnak?

"Greg folyton azt mondja, hogy szivárványos álmokat kergetek. Lehet, hogy most már abba kéne hagynom."

A könyv műfaját tekintve levélregény. Sok ilyet olvastam már, mert nagyon szeretem ezt a megoldást, és itt a vártnál is többet kaptam. A szokásos levélregény egy kapcsolattartási mód (pl. levél, e-mail), illetve két szereplő köré épül. Ebben a regényben azonban számtalan szereplő és üzenetforma előfordul. A könyv Rosie szemszögéből mutatja az eseményeket, így bárki, akivel ő üzenetet vált, megjelenik a regényben, így például Alexen kívül Rosie legjobb barátnőjének, szüleinek, testvéreinek, tanárainak, főnökeinek, valamint lányának gondolatait is megismerhetjük. Az üzenetek formája pedig nem ismer határokat: a cetlire firkantott iskolai levelektől kezdve képeslapokon, emaileken, postai leveleken át egészen a chatelésig terjed a kínálat, ráadásul alkalomhoz illően időnként születésnapi vagy esküvői meghívók, felvételi értesítők, ellenőrző-beírások is felbukkannak, ezáltal teljes képet kapunk Rosie világáról.

"A gyerek szájfényt ken magára, Alex. Rózsaszín, csillogó-villogó szájfényt. És csillámokat rak a szemére, az arcára, és a hajára; már nem is gyereket, hanem egy diszkógömböt nevelek!"

Számomra hihetetlen élmény volt ez a könyv, drukkoltam a főszereplőknek, hogy találjanak végre egymásra, és minden alkalommal felszisszentem, amikor – lelkileg vagy fizikailag - még távolabb kerültek egymástól. Akartam a nagy egymásra találást, de Cecelia Ahern a végsőkig kínzott azzal, hogy ezt megadja. A könyv számos pontján hittem azt, hogy végre megkapom, amit vártam, aztán egy kegyetlen csavarral mindig elodázta a várva várt happy endet. :)

"Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszteni a helyes irányt."

A könyv legszebb külföldi borítói:

Érdekesség: a könyv Love, Rosie (Szeretettel, Rosie) címmel is megjelent

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Where Rainbows End (2004)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 448

Mielőtt elalszom

Képzeld el, hogy puzzle-darabkákból kell összeállítanod a saját életedet. Egy olyan puzzle-ből, aminek a teljes képét sohasem láttad. Egy olyan puzzle-ből, amelyből hiányoznak darabkák. Egy olyan puzzle-ből, amelybe valaki szándékosan idegen darabokat rejt bele, másokat pedig kivesz belőle. Borzalmasan hangzik, ugye?

Christine Lucas így él nap mint nap. Egy 20 évvel ezelőtti esemény hatására elvesztette az emlékezetét, és most, 47 évesen minden reggel idegen ágyban, idegen férfi mellett, idegen testben ébred. Jeges félelem és kétségbeesés markolja a szívét, mert fogalma sincs róla, hogy ki ő. Aztán minden reggel kiderül, hogy az ágy az ő ágya, a férfi az ő férje, a test pedig az ő teste, csak nem emlékszik rá.

"Mintha két énem lenne egyszerre ugyanabban a testben: az egyik egy negyvenhét éves nő, higgadt, udvarias; valaki, aki pontosan tudja, mi a jó és mi a rossz, hogyan kell viselkednie az adott helyzetben. A másik még a húszas éveiben jár, és hisztérikusan sikítozik."

Christine naplóírásba kezd, ennek segítségével próbálja összerakni az emlékeit, ám hamarosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Időnként felbukkan egy-egy újabb kép, de túl sok a fekete folt a múltjában, és ami előkerül, az is csak keserűséget és újabb kételyeket hoz. Ahogy újabb és újabb képek jelennek meg Christine előtt, egyre inkább elbizonytalanodik, végül már azt sem tudja, hogy a gondolatai emlékek-e vagy csak képzelgések.

"Ez nem élet. Csak puszta vegetálás, egyik pillanatról a másikra. Se múltam, se jövőm, se emlékeim, se terveim. Az állatok élhetnek így. És az a legrosszabb az egészben, hogy még azt sem tudom, mi az, amiről nem tudok."

Nagyon ritka, hogy nem nézek utána alaposabban egy-egy könyvnek, általában moly vagy goodreads adatlap megnézése nélkül nem választok könyvet, az pedig még ritkább, hogy még a fülszöveget se olvassam el teljesen, mielőtt belekezdek egy könyvbe. Most viszont ez történt, a fülszövegnek csak az első felét olvastam el, ez alapján viszont meg voltam róla győződve, hogy valami Az ötven első randi-szerű romantikus történetet kapok, ahol a kitartó férj minden nap újra meghódítja amnéziás szerelmét. Ez a könyv viszont minden, csak nem romantikus, de pont ez az, ami miatt sokkal többet kaptam ettől a regénytől, mint amit vártam. Teljesen letaglózott a könyv... este kezdtem el olvasni, hajnali háromkor esett ki a kezemből, aztán reggel ismét vele kezdtem. Nagyon rég volt már, hogy ennyire odavoltam egy könyvért! 

Miközben Christine történetével ismerkedünk, az apró információkból egy kellemesen hátborzongató, izgalmas thriller bontakozik ki, alig bírtam letenni! Pici negatívum, hogy időnként kicsit nyúlt, mint a rétestészta, talán 50 oldallal rövidebben jobban ütött volna, de ez legyen a legkisebb gond! Nálam toplistás a könyv! :)

Steven Watson 1971-ben született Strourbridge-ben. A birminghami egyetemen tanult, majd Londonba költözött, ahol különböző kórházakban dolgozott hallássérült gyerekekkel, esténként pedig regényeket írt. 2011-ben debütált Mielőtt elalszom című regényével, mely nemzetközi sikerré vált, a világ 37 országában jelent meg.

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Kiadás éve: 2011

Eredeti címe: Before I go to Sleep (2011)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 462

Néma üvöltés

Képzeld el, hogy egy napon arra ébredsz, hogy az emberek keresztülnéznek rajtad, és te nem érted, miért. Hiszen mozogsz, beszélsz, sőt, már ordítasz, mégsem figyel rád senki. Lenézel a karodra, és rádöbbensz, hogy meg sem mozdul. Hegyezed a füled, és rájössz, hogy amit te üvöltésnek hittél, valójában meg sem történt. Be vagy zárva a saját testedbe...

Martin Pistorius 12 éves koráig olyan volt, mint bármelyik másik gyerek. Játszott, barátkozott, levelet írt a Télapónak, bosszantotta a szüleit. 12 évesen azonban egy rejtélyes betegség következtében előbb a hangját, majd a járóképességét is elveszítette, végül pedig éber kómába esett. Szülei nem tudták biztosítani számára a megfelelő ellátást, ezért intézetbe vitték, ahol gyakran látogatták.

Hosszú idő múlva Martin agya visszatért a valósághoz. A csodának azonban nem voltak tanúi, hiszen Martin továbbra sem tudott sem beszélni, sem mozogni. Senki sem tudta, hogy a fiú mindent érzékel, és mindent felfog. Martin megtapasztalta az ápolók kegyetlenségét, rengeteg fájdalmat, és rengeteg olyan dolgot, amit gyereknek nem lenne szabad átélnie.

"Fogalmam sem volt róla, hogy a környezetemben lévők miért néznek át rajtam. Bárhogy igyekeztem szólni, kérni, könyörögni, kiáltani, visítani - mindhiába. Tiszta elmém haszontalan testem fogságába esett. [...] Láthatatlan maradtam hát - láthatatlan szellemfiú..."

Martin tudatának visszatérése után kilenc év telt el, mire valaki felfigyelt arra, hogy a kagylóhéj nem üres. Martin gyógymasszőre, Virna vette észre az első jelét annak, hogy Martin értelme visszatért, bár jelezni nem tud. A fiút egy alternatív kommunikációval foglalkozó orvos vizsgálta meg, a vizsgálat pedig egyértelműen igazolta, hogy Martin agya ép, és kommunikációra képes. Innentől kezdve Martin élete rendkívül lassú ütemben, de kezdett megváltozni. Számítógép segítségével sikerült megtanulnia a kommunikációt, és az azóta eltelt évek során munkát kapott, majd a szerelem is rátalált.

A könyv külföldi borítói:

Martin igaz története tele van szomorú, hihetetlen, szívfacsaró jelenetekkel, de mint tudjuk, minden jó, ha a vége jó! Igazi sikertörténet ez, egy rendkívül erős és okos fiatalemberről, aki többet küzdött, mint amennyit egy átlagember el tud képzelni. Sok sikert és boldog életet kívánok Martinnak!

Martin Pistorius olyan volt, mint a többi gyerek. 12 évesen azonban egy gyógyíthatatlan degeneratív betegség következtében éber kómába esett. Sok-sok év telt el, mire valaki felfigyelt arra, hogy Martin a saját testének fogságába esett, és kinyújtotta a kezét, hogy kiszabadítsa a fiút. Hosszú évek küzdelmébe telt, de Martin ma már dolgozik, és boldog házasságban él.

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: Ghost Boy (2011)

Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző

Oldalszám: 283

Váróterem #8

A "váróterem" rovat a megjelenés előtt álló, vagy frissen megjelent könyvek gyülekezőhelye. Időről időre bemutatom itt azokat a könyveket, amelyeknek olvasását különösen várom! :)

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

"A családi titkok mögött a boldogság vár

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig.

Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben.

Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet? Megható, érzéki és egzotikus romantika a vérbeli női regények kedvelőinek."

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Eredeti címe: Wildflower Hill (2011)
Oldalszám: 400
Várható megjelenés: 2013. május 10.

Gyere haza

Jodi Picoult:
Gyere haza

Jodi Picoult a nehéz témák szakértője, ezt már megszokhattuk. Legújabb könyve, a Gyere haza is hozza a papírformát: szívszorító, elgondolkodtató könyv ez, amely megköveteli, hogy véleményt alkoss róla, és eljátssz a gondolattal, hogy mi lenne, ha...

Két korábbi Jodi Picoult-könyv után most egy harmadikat is volt szerencsém elolvasni. Még mindig a Házirend a kedvencem, és azt is állítom, hogy a Gyere haza nem volt olyan erős, mint az előzőek, mégis úgy gondolom, hogy aki szereti az írónő stílusát és az általa feldolgozott témákat, ne hagyja ki ezt sem!

A könyv érdekessége, hogy fejezeteihez egy-egy zenét is társítottak, melyek Jodi Picoult honlapján meghallgathatók és letölthetők.

Váróterem #6

A "váróterem" rovat a megjelenés előtt álló, vagy frissen megjelent könyvek gyülekezőhelye. Időről időre bemutatom itt azokat a könyveket, amelyeknek olvasását különösen várom! :)

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Jodi Picoult könyveivel már többször is találkozhattatok a blogomon, hamarosan egy újabb beszámolóval is jövök. Most viszont a májusban megjelenő Egyszerű igazság című könyvet szeretném megmutatni nektek.

Az üvegpalota

Jeannette Walls:
Az üvegpalota

Ismét egy könyv, ami hónapokig állt a polcomon, mire végre elolvastam. Vonzott a könyv, mások is jó véleménnyel voltak róla, valahogy mégis mindig visszatettem a polcra, akárhányszor levettem. A fülszöveg alapján ugyanis egy olyan kép élt bennem, hogy valami hippi családról lesz szó, akik egy lakókocsival beutazzák Amerikát, miközben az Aquarius-t énekelgetik a Hair-ből (tudom, a film 1979-es, tehát ez már csak ezért is lehetetlen :)). Mondanom sem kell, hogy jócskán tévedésben éltem a könyvvel kapcsolatban...

Jeannette Walls regénye olyan, mintha egy gyerek vallomását olvashatnánk egy gyámügyi anyagból, a szülők ugyanis nagyjából egymillió ponton szegték meg a gyermeknevelés írott és íratlan szabályait. Az igazság az, hogy bár semmi köze egy gyámügyi aktához, ez tényleg egy vallomás: történet egy korántsem átlagos család életéről. Olvasás közben rengetegszer éreztem úgy, hogy Jeannette-nek kissé túl élénk a fantáziája, és abszolút hihetetlen az, amit olvasok. Ilyenkor emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nem kitalált történet az, amit olvasok. Igen, Az üvegpalota egy önéletrajzi regény.

Vasárnapi váróterem #2

A vasárnapi váróteremben minden héten bemutatok egy frissen megjelent, vagy megjelenés előtt álló könyvet, amit különösen várok.

Amanda Stevens: Örök kísértés

A Sírkertek Királynője trilógia első darabja

Mostanában rengeteg trilógia és sorozat jelenik meg, így nem csoda, hogy most is egy trilógia első részéhez van szerencsénk. Érdekesnek tűnik a fülszöveg, és a goodreads.com-on is elég jó értékeléseket kapott a könyv, úgyhogy kíváncsian várom, hogy elolvashassam. :)

A nővérem húga

Jodi Picoult:
A nővérem húga

Ez a második Jodi Picoult-könyv, amit elolvastam. A belőle készült filmet már láttam korábban, de csak nagyon felületesen, az alaptörténetet sem nagyon tudtam volna elmondani, a végét pedig azt hiszem, egyáltalán nem is láttam, szóval részemről nem volt valami maradandó alkotás. A könyvről viszont nagyon jó véleményeket írtak a molyon, és az értékelése is nagyon jó, ezért a Házirend után úgy gondoltam, ezzel a könyvvel folytatom a sort.

Röviden a történetről: Kate alig két éves volt, amikor egy orvosi vizsgálat során kiderült, hogy leukémiás. Sem idősebb testvére, Jesse, sem pedig szülei nem bizonyultak megfelelő donornak, ezért sok tépelődés után szülei úgy döntöttek, hogy ahelyett, hogy egy idegen donorra várnának, az orvostudományt segítségül hívva életet adnak egy harmadik gyermeknek, aki genetikailag tökéletes donor lesz Kate számára. Bár Anna csöppet sem hétköznapi okból született, természetesen ugyanúgy szerették, mint két nagyobbik gyermeküket.

Házirend

Jodi Picoult:
Házirend

A tizennyolc éves Jacob más, mint a korosztálya többi tagja. Amíg ők barátkoznak, Jacob kirekesztődik. Amíg ők hamburgert és sült krumplit esznek, Jacobnak az étel színe számít, keddenként csak piros, csütörtökönként csak barna színű ételeket hajlandó megenni. Míg ők péntek este moziba mennek, Jacob a szobájában ül, és rádióvevőjével a rendőrség frekvenciáját figyeli...

Jacob Asperger-szindrómás, autista. Életét szigorú szabályokban, őrjítő precizitással kialakított rendszerekben éli, és ha bármi megzavarja a napirendjét, Jacob rohamot kap. Egyetlen hobbija a kriminalisztika; bűnügyi sorozatot néz, bűntények helyszíneit rekonstruálja, és ha sikerül elcsípnie egy-egy rendőrségi riasztást, még a bűnügyi helyszínekre is ellátogat, édesanyja és a rendőrök legnagyobb megdöbbenésére.