James Dashner: Az útvesztő (Útvesztő #1)

A történetről röviden

A világtól elzártan létezik valahol egy hely, amit Tisztásnak neveznek. Ezen a helyen csak fiatal fiúk élnek, akik semmire sem emlékeznek előző életükből, és arról sincs fogalmuk, hogyan kerültek ide. Ebbe a világba csöppen Thomas, aki csak a nevére emlékszik, de akinek a többiekkel ellentétben ismerős a Tisztás, mintha már járt volna itt... A Tisztásról csakis az Útvesztőn keresztül lehet kijutni, ez azonban még soha senkinek sem sikerült, hiszen az Útvesztő elrendezése minden nap változik, ráadásul vérszomjas fenevadak őrzik. Thomas ennek ellenére úgy dönt, hogy bemerészkedik az Útvesztőbe...

"Soha ne bánd, hogy sírsz, soha."

Véleményem a könyvről

Mivel az Útvesztőből film is készült, ami épp ezekben a hetekben megy a mozikban, nem nehéz belefutni a történetbe. Én pár hónapja vettem meg a könyvet, de mostanáig halogattam az olvasását. Nagyon érdekelt a téma, valahogy mégis ódzkodtam a regénytől, és utólag meg kell, hogy mondjam, talán jogosan.

A könyvet azért választottam, mert tetszett az alapötlete, szeretem a disztópiákat és az ifjúsági irodalmat, ráadásul nagyon jó értékeléseket kapott a könyv. Most viszont, hogy írnom kellene róla, meg vagyok lőve, mert egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Az alapötlet tényleg jó, a stílus és a hátborzongató, szürke hangulat is nagyon tetszett, a kivitelezésnél azonban mégis elcsúszott valami.

A könyv furcsa megoldást nyújt a csúnya szavak kivédésére: egyszerűen "lefordítja" őket valami kevésbé csúnyára, így lesz az ürülékből "plotty", valami durvábból pedig "bökd meg". Teljesen mindegy, miről szól egy regény, meg lehet írni káromkodás nélkül is, nem kell ilyen megoldásokhoz folyamodni. Ha káromkodás lett volna, kevésbé zavart volna a dolog (persze úgy már kevéssé hívhatnánk ifjúsági regénynek), de ez a sok vacadék, plotty, lögybölő, bökött és hasonló lehetetlen szó számomra szenvedéssé tette az olvasást. Nem tudom, hogy az angol verzió is ilyen döcögős-e, de a magyar szöveget teljesen tönkretette ez a sok furcsa szó.

A könyv számomra értékelhető része maga az Útvesztő volt: a Tisztás világa egyáltalán nem fogott meg, de amint az Útvesztőben történt valami, egyből átragadt rám a történet hangulata, és végigizgultam ezeket a jeleneteket. A könyv hangulata a Kör című regényre emlékeztet, bár a sors iróniájának tűnik, hogy ott is csak a hangulatot szerettem, magát a történetet nem.

A végkifejlet sok kérdést hagyott bennem, bár nyilván okkal, hiszen valahogy fel kell keltenie az olvasó kíváncsiságát a további részek miatt, összességében viszont úgy érzem, hogy a második és harmadik részt inkább megvárom a könyvtárban, nem szeretnék pénzt adni értük.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: The Maze Runner (2009)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 362

Lauren DeStefano: Hervadás (Vegyészkert #1)

A történetről röviden

Egy félresikerült tudományos kísérlet eredményeként a tökéletesen egészséges és szép kort megélő első generáció gyermekeit és unokáit különös vírus támadja meg: az új generációk fiai 25, lányai pedig csupán 20 évet élnek, gyógymód nincs. A korai halál miatt rengeteg az árván maradt gyerek, és a legtöbb ember szegénységben éli rövidke életét. A gazdag férfiak mindeközben feleségeket vásárolnak maguknak, hogy azok gyerekeket szüljenek nekik, abban a reményben, hogy végre megtalálják az ellenszert, és ők már tovább élhessenek. A 16 éves Rhein két másik feleség mellé kerül Linden Ashby házába, ahonnan a férfi szeretete ellenére is mindenáron szökni szeretne.

"A könyvtár összes kötete huszonegyedik századi vagy még korábbi, és ebben nincs semmi különös. A tévéadók is csupa régi filmet sugároznak, és a legtöbb showműsor is a múltból való. A valóságból való menekülés bevett formája lett, hogy az emberek egy olyan világba képzeljék vissza magukat, amikor még sokáig élhettek volna. Ami egykor természetes és igazi volt, mára a képzelet világába került át."

Véleményem a könyvről

Nagyon vártam ezt a könyvet. Borítómániás lelkem teljesen kivirult, amikor megláttam az egyébként is gyönyörű borítón futó fényes lila kiemeléseket. Ugyanez a minta a könyv belsejében is végigfut, a fejezetek első oldalán hangsúlyosabban, de az összes többi oldal tetején és alján az író neve, a könyv címe, valamint az oldalszám is hasonló mintával van körülvéve. Számomra az ilyen apróságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy foggal-körömmel ragaszkodjak a nyomtatott könyvekhez. Az ebook hideg és puritán egyhangúságával szemben itt a legapróbb részletekig mindent megcsodálhatok, végigsimíthatom a borítót, végigfuttathatom az ujjamat a kiemeléseken, és elámulhatok a teljes könyvet végigkísérő minták összhangján. Egyszerűen odavagyok ezért a könyvért! Az pedig, hogy a sorozat a Vegyészkert-trilógia nevet viseli, csak hab a tortán! Titokzatos és egyben hátborzongató, és már anélkül, hogy a fülszöveget elolvasnád, biztos lehetsz benne, hogy különleges történetet kapsz.

Az alapötlet szerint a világon végigsöprő vírus következtében csak Amerika létezik már, a többi földrész megszűnt létezni, azokat csak ősrégi könyvekben talált utalásokból ismerik. A történet különlegessége, hogy a fiatalon életüket vesztő férfiak és nők mellett az első generáció tagjai még mindig élnek. Ők már hetven év fölött vannak, és rengeteg gyereküket és unokájukat temették már el. Linden apja, Vaughn is él még (gondolom, Linden elég késői gyerek volt), és az ellenszer megtalálásán dolgozik. Őszintén szólva engem kirázott a hideg ettől a karaktertől, talán Az éhezők viadala Snow elnökéhez tudnám hasonlítani: a körülötte lévő embereket bábokként kezeli, és tudod, hogy valami rosszban sántikál, csak épp azt nem sejted, hogy miben.

A könyv tele van egymástól tökéletesen különböző, de nagyon erős és tökéletesen kidolgozott karakterekkel. Főszereplőnk, Rhein 16 éves, és a mélyszegénység utáni jólét ellenére is egyetlen vágya a szabadság, amit egy percig sem téveszt a szeme elől. Két másik lánnyal együtt került a birtokra; Cecily csupán 13 éves, és teljesen elkápráztatja a gazdagság, ráadásul minden vágya, hogy Linden feleségeként mindent megadhasson férjének. Jenna már 19 éves, mindössze egyetlen éve maradt hátra. Mindenkit elvesztett már, és a mostani helyzet mellett Lindent is szívből gyűlöli. Linden burokban nevelkedett, fogalma sincs a külvilág kegyetlenségéről, és azzal sincs tisztában, hogy feleségei nem önszántukból jelentkeztek, hogy mellette tölthessék hátralévő éveiket. A könyv elején Linden első feleségét, Roset is megismerhetjük. Linden őt még szerelemből vette el, de mivel egyidősek voltak, minden igyekezetük ellenére is tudták, hogy már öt évvel Linden előtt meg fog halni. Rose egy nagyon rejtélyes szereplője a könyvnek, életéről csak apró dolgokat tudunk meg, de már ez is elég ahhoz, hogy megkedveljük. Állhatatos és erős személyiség, Rheinnal való kapcsolata pedig egészen különleges.

A könyv hangulata engem sok helyen A Párválasztó-trilógiára emlékeztetett. Bár ott – egyetlen kivétellel – a lányok önként jelentkeztek feleségjelöltnek, és a halál sem volt ennyire jellemző pontja a cselekménynek, a lányok karaktere, a helyszín és a külvilággal kapcsolatban picit tájékozatlan férj(jelölt) mégis minduntalan eszembe juttatta a könyvet.

Nagyon sok disztópiát olvastam már, de a Hervadás számomra kiemelkedő és emlékezetes, rég olvastam már ennyire az én ízlésemre szabott történetet. Hihetetlenül várom már a második részt!

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Wither (2011)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 408

Lois Lowry: Az emlékek őre (Az emlékek őre #1)

A történetről röviden

A regény egy olyan társadalmat mutat be, ahol mindent béke és biztonság hat át; a lakók nem ismerik az háború vagy a nélkülözés fogalmát, világukban teljes harmónia uralkodik. Jonas tizenkét éves, tehát éppen abban a korban van, amikor a gyerekeknek egy ünnepélyes ceremónia keretében a Döntéshozók Tanácsa mondja meg, hogy több éves megfigyelés után milyen foglalkozást kell űzniük hátralévő életükben. Jonas különleges küldetést kap, melynek során azonban kénytelen felismerni, hogy az eddig ismert barátságos világa mögött titkok rejtőznek.

"Az emlékek örökké velünk maradnak."

Véleményem a könyvről

Manapság szinte kötelező minden írónak disztópiát írni. A történet és a helyszín teljesen irreleváns, játszódhat a regény egy kastélyban, a világűrben vagy a föld alatt, lehet szerelmi történet vagy kaszabolós-véres mészárlás, a lényeg, hogy disztópia legyen, és el van adva. Nem tudsz disztópiát írni, vagy csak nincs kedved kitalálni egy új világot? Sebaj! Kezdd azzal a történetet, hogy „70 évvel a IV. világháború után...”, és máris mehet rá a disztópia plecsni!

Az előbbiekből gyaníthatjátok, hogy sokat háborgok a mostanában megjelent disztópiák miatt. Szeretem ezt a műfajt, de sajnos sok regény nem érdemli meg ezt a címet, sokszor úgy érzem, csak az eladás felpörgetése miatt helyeznek a jövőbe egy-egy alapvetően snassz regényt. Ilyen előzmények után kész felüdülés volt, amikor kezembe akadt egy réges-rég a kívánságlistámon szereplő könyv, Az emlékek őre. A regény eredetileg 1993-ban jelent meg, amikor még csak az írt disztópiát, akinek volt is hozzá affinitása, ez pedig meg is látszik a köteten.

Ez a regény nem azzal kezdődik, hogy a jövőben járunk, azt sem mondja senki, hogy Amerika megsemmisült, sőt, az sem kerül szóba, hogy járvány pusztított volna, vagy az emberiség tizede élt volna túl egy világháborút. Ez a könyv csak 236 oldal, ráadásul ifjúsági regény, mégis olyan részletes társadalomkép tárul a szemünk elé, amit bármelyik mai disztópia megirigyelhetne. Ugyan átvesz néhány mintát a nagy elődöktől, így van egy pici 1984-hangulata, mégis, ez az egyszerűen megfogalmazott, meseszerű regény olyan világot tár eléd, amivel ilyen formában garantáltan nem találkoztál még máshol.

A regény filmváltozata a napokban került a moziba, emiatt a könyv is reneszánszát éli. Én nem a film kapcsán ismertem meg a regényt; az Animus Kiadó 2000-es évek elején megjelentetett ifjúsági regényei közül tizenévesen sokat olvastam, de Az emlékek őre ezidáig kimaradt, ezt a hiányosságot régóta terveztem bepótolni. Mivel szeretném megnézni a filmet, mostanra sürgetővé vált a könyv elolvasása, és örülök is, hogy nem halogattam tovább. :)

Bár kíváncsi lennék, hogyan tetszett volna ez a könyv gyerekként, a szívem mélyén örülök, hogy nem olvastam el annak idején. Nagyon komoly regény, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy 15-16 éves kor alatt emészthető és élvezhető lenne. Persze könnyen meglehet, hogy ha most, több mint egy évtized után, felnőtt fejjel újraolvasnám a Stanley, a szerencse fia, a Bradley, az osztály réme, vagy a kiadó sorozatának bármely másik tagját, ugyanezt érezném. Ezek a könyvek nagy kedvenceim voltak 14-16 évesen, és bár nem jellemző rám az újraolvasás, lehet, hogy ismét sort kerítek rájuk.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Animus Kiadó

Kiadás éve: 2001

Eredeti címe: The Giver (1993)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 236

Veronica Roth: A hűséges (Divergent #3)

Újabb trilógia befejező részéhez érkeztem. Mielőtt belekezdtem volna, szándékosan nem olvastam egyetlen kritikát sem róla, mert láttam a nem túl fényes moly-százalékot, és nem akartam, hogy mások véleménye esetleg befolyásoljon, még a könyv fülszövegét sem olvastam el. Amennyire csak lehet, szeretni akartam a befejezést. Az volt minden, amit tudtam a befejező részről, hogy sokan haragszanak az írónőre, azonban az okára egészen az utolsó oldalakig nem jöttem rá...

Ha még nem olvastad a sorozat első két részét, de szeretnéd, erre a bejegyzésre inkább csak az olvasás után térj vissza, mert az első két részből spoilert tartalmaz!

"Minden megváltozott. És a változás folyamata nem fog megállni a közeljövőben."

A harmadik rész szünet nélkül veszi fel a második rész fonalát: a Műveltek és Bátrak minden próbálkozása ellenére fény derült a titokra, mi szerint Chicagon kívül is van élet. Főszereplőink elhatározzák, hogy elhagyják a várost, és felfedezik, mi van a kerítésen túl. Elképzelésük sincs, mi várja őket a város falain túl, hiszen nem tudják, mióta létezik a városuk, lehet, hogy 30, de az is lehet, hogy több száz éve. Az is lehet, hogy már csak ők élnek a Földön, és kint csak a végtelen pusztaság várja őket.

A történet jelentős része a kerítésen túl zajlik, a kerítésen belülről csak ritkán kapunk információt, akkor is keveset. Nagyon érdekes volt ez a megoldás, és úgy érzem, Veronica Rothnak sikerült egy nagyon érdekfeszítő világot létrehoznia. A karakterek viselkedése és gondolkodásmódja nem sokat változott ebben a részben, egyetlen kivételtől eltekintve. Peter ugyanis egyetlen mozzanattal, egyetlen döntéssel nagyot nőtt a szememben, és ennek nagyon örültem.

Furcsa volt, hogy miután az első két részt kizárólag Tris szemszögéből követhettük nyomon, most nagyjából a könyv felét Tobias tolmácsolásában olvashatjuk. Eleinte zavart is, mert minduntalan Tris hangját hallottam olvasás közben, akkor is, amikor Tobias beszélt. Ez a megoldás azonban értelmet nyert, hiszen egyrészt több szálon futottak az események, és Tris nem mindenhol volt ott, másrészt a végkifejletet is könnyebb volt így átadni.

És ha már végkifejlet: már tudom, hogy mi volt az, ami sokakban ellenérzést keltett, és nagyon örülök, hogy nem olvastam róla korábban. A befejezés váratlan és szokatlan volt, azonban én úgy érzem, ettől lett igazán teljes a történet. Végre egy író, aki be merte vállalni, hogy nem egy szokásos klisével zárja le a történetét. Ismerve a főszereplőket, úgy gondolom, bár meglepett a befejezés, mégis teljesen reális volt. Ezek voltak ők, az ő döntéseik, és akkor lepődtem volna meg igazán, ha nem így történik.

Egyedül a filmkészítőket sajnálom: most, hogy már tudják, mi a befejezés, biztosan rágják a körmüket, mert a könyv vége eltér a kliséktől, így nem Hollywood-kompatibilis. :)

"...ha elég kitartóak, idővel még a parányi vízcseppek is képesek végérvényesen átformálni a követ. És az soha többé nem változhat vissza."

A trilógia lezárása után két kérdés maradt bennem megválaszolatlanul: először is nagy meglepetés volt Edith Prior üzenete a második rész végén, de aztán hiába vártam a harmadik részben, hogy megtudjam, ki is volt ő, és miért pont a Prior-család egy tagjáról van szó, nem kaptam kielégítő választ. Említették őt párszor, de igazából bárki lehetett volna, így végül a Prior nevet csak a hatásvadászat számlájára tudtam írni, hiszen csak a kíváncsiságomat keltette fel, de nem adott semmi pluszt az, hogy ő Tris egyik őse.

A másik kérdés a trilógia kezdete óta foglalkoztatott: hogy lehet az, hogy egy társadalom évtizedekig működik falak közé zárva, anélkül, hogy egyetlen ember is meg akarná kérdezni, mi van a kerítésen kívül? Más disztópiában is találkoztam már hasonlóval, de ott elhitették a lakókkal, hogy minden más terület a világon fertőzött, így valahol logikus, hogy senki sem akarta elhagyni a biztonságos otthont. Itt viszont olyan, mintha egyáltalán senkinek sem fordult volna meg a fejében, hogy más emberek is létezhetnek rajtuk kívül. Egy világvégi szigeten talán még hihető is lenne, de háromméteres falakkal körülvéve nem kezdtek el azon agyalni, hogy mi van odakint?

A záró részben egyedül az zavart, hogy kicsit sántított logikailag. Miután szörnyetegként gondoltak egyesekre valamiért, hasonlóan szörnyen torolták meg rajtuk a tettüket. Kicsit gyerekes volt ez a szemet-szemért megoldás. Nem értettem, miért jó az, hogy Istent játszunk valakikkel szemben, csak azért, mert ők is Istent játszanak másokkal szemben... de ezt megbocsátom, hiszen összességében nagyon szerettem ezt a trilógiát. Nem zavar a vége, és úgy gondolom, az egész történet új színt jelentett a mostani disztópiák között, valahogy kiemelkedik közülük. Tetszett a világ és a társadalmi rendszer, amit felvázolt, a karakterek viselkedése logikus és reális volt, a befejezés pedig kellőképpen meglepett (nem a nagy drámára gondolok, hanem arra, ami magát a társadalmi rendszert érintette).

A könyv legszebb külföldi borítói:

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2014

Eredeti címe: Allegiant (2013)

Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző

Oldalszám: 450

Veronica Roth: A lázadó (Divergent #2)

Ha még nem olvastad a sorozat első részét, de szeretnéd, erre a bejegyzésre inkább csak az olvasás után térj vissza, mert az első részből spoilert tartalmaz!

A jövőbeli Chicagoban járunk, ahol a társadalom öt csoportra oszlott: a Műveltek, a Bátrak, az Önfeláldozók, a Barátságosak és az Őszinték egymástól elszigetelten élnek, eltérő életmódot folytatnak, és különböző feladatokat látnak el. Tris Önfeláldozónak született, de 16 évesen, amikor mindenki dönthet a saját sorsa felett, ő úgy döntött, Bátorként éli le az életét. Éppen túl van a beavatásán, amikor a Műveltek a Bátrakkal karöltve megtámadják az Önfeláldozók csoportját, amelynek következtében többek között Tris szülei és életüket vesztik.

A lázadó ott kezdődik, ahol A beavatott véget ért: a háború kitört, a társadalom az összeomlás szélén áll. A csoportok kisebb részekre estek szét, egyesek bújkálnak és menekülnek, mások szövetkeznek és harcolnak. Nincs közös cél, csak vélemények vannak, és mindenki azt hiszi, az ő meggyőződése a helyes.

„Hogy mi a gonosz, az attól függ, hogy melyik oldalon állsz.”

Sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint amit vártam. Időnként csak kapkodtam a fejem, annyira gyorsan váltakoztak az akciójelenetek, hogy egyetlen perc nyugtom sem volt olvasás közben. Különösen tetszett, ahogy a mellékszereplők kinőttek a történetből: míg az első részben tényleg mellékszereplők voltak, addig itt már sokkal jobban megismerhettük őket.

Tris tépelődése nagyon rányomta a hangulatomra a bélyegét, én is ugyanazt a tanácstalanságot éreztem, és tökéletesen megértem, hogy sosem lehetett biztos abban, hogy éppen a jó döntést hozza-e meg. Négyestől viszont ebben a kötetben kicsit eltávolodtam, úgy éreztem, nem mindig van logika abban, amit tesz, így nem is volt olyan szimpatikus, mint az első részben.

A Bátrak központjának elhagyása nagyon jót tett a történetnek, a külső helyszínek érdekesek és változatosak voltak. Tetszett, hogy betekintést nyerhettünk a Műveltek, Barátságosak, Őszinték és a csoporton kívüliek életébe, így sokkal több információt kaptam róluk, mint az első részben. A végső csavarra valahol a lelkem mélyén számítottam, de sikerült úgy tálalni, hogy átment rajtam, mint egy úthenger.

„Mindkettőnkben háború dúl. Van, hogy ez tart életben bennünket. Máskor azonban a megsemmisülésünkkel fenyeget.”

Aki elolvasta az első részt, annak kötelező olvasmány a második. A beavatott olvasásakor alkotott világképed alapjaiban változik meg, mindent, amit eddig gondoltál, át kell fogalmaznod magadban, mert itt most kiderül, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik. Ha úgy gondolod, hogy az első rész kemény és akciódús volt, akkor még semmit sem láttál. A második rész kegyetlen és kíméletlen, kifacsar, meggyötör, végül otthagy szenvedni egymagadban. Úgy érzem, a legjobb döntésem volt, hogy megvártam a harmadik rész megjelenését, mert ha ezzel a függővéggel a gondolataimban hónapokat kellett volna várnom, azt nagyon nehezen bírtam volna.

A könyv legszebb külföldi borítói:

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: Insurgent (2012)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 432

Veronica Roth: A beavatott (Divergent #1)

Május az újraolvasások hónapja volt nálam, pedig ez nem jellemző rám. Előbb Az Archívum első része, aztán a Párválasztó-trilógia második része, végül A beavatott került terítékre másodjára is, de mivel erről sem írtam korábban, most pótolom az elmaradást.

„Évtizedekkel ezelőtt az őseink rájöttek, hogy nem a politikai ideológia, nem a vallási meggyőződés és nem is a nacionalizmus okolható a világban dúló háborúkért. Megállapították, hogy az ok az emberek személyiségében rejlik – az emberiségnek a rosszra való hajlamában, annak bármilyen megjelenési formájáról legyen is szó. Csoportokat hoztak létre abból a célból, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amelyeket a világban uralkodó fejetlenség okának véltek.”

Disztópiás világban járunk. A társadalom öt csoportra bomlott: Az Önfeláldozók, a Barátságosak, a Műveltek, az Őszinték és a Bátrak egymástól teljesen elkülönülten élnek és különböző feladatokat látnak el. Beatrice Prior ebbe a társadalomba született, és az Önfeláldozók között nőtt fel. Az Önfeláldozók mindennel és mindenkivel szemben háttérbe helyezik magukat, egyetlen céljuk, hogy minden körülmények között másokat segítsenek.

„A Barátságosok csoportját azok hozták létre, akik az agressziót okolták.”

16 éves korában mindenki kötelezően részt vesz egy alkalmassági vizsgálaton, amely során megtudhatja, hogy melyik csoportba tartozik. Ettől függetlenül a döntés szabad, egy ceremónia keretében mindenki nyilatkozik arról, hogy melyik csoportban szeretné leélni az életét. Ebben az évben Beatrice is sorra kerül, és rájön, hogy a döntés sokkal nehezebb, mint gondolta.

„Azok, akik a tudatlanságban látták az okot, megalapították a Műveltek csoportját.”

Miután meghozza élete legfontosabb döntését, Tris világa a feje tetejére áll, és nemcsak azért, mert immár felnőtt. Kénytelen beismerni, hogy a társadalom már nem az, aminek lennie kellene, és gyors úton halad afelé, hogy ismét szétessen.

„A kétszínűséget okoló emberek pedig létrehozták az Őszinték csoportját.” 

Akciódús, pulzusszám-emelős könyv ez, egy csöppnyi romantikával, és ez az elegy tökéletes. Imádtam ezt a könyvet, nem csoda, hogy mielőtt belefognék a második és harmadik részbe, újraolvastam az elsőt. Aki eddig lemaradt a trilógiáról, ne hagyja ki!

„Akik az önzést okolták, megalapították az Önfeláldozók csoportját.”

Miután először olvastam a könyvet, moziban megnéztük a belőle készült filmet is, így már arról is tudok nyilatkozni. Nagyon tetszett, és még a férjem is elégedett volt a filmmel, egyetlen szívfájdalmam azért van: mindenáron bele akarták erőltetni a 16-os korhatárba, így sok mozzanat kimaradt, mások pedig elég „lagymatagra” sikerültek a könyvhöz képest. Sosem értettem, miért nem szempont a könyvhűség, de nagyon tud bosszantani.

„És akik a gyávaságot hibáztatták, létrehozták a Bátrakét.”

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kiadás éve: 2012

Eredeti címe: Divergent (2011)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 440