Cecelia Ahernnel hosszú időre visszanyúló, „se veled, se nélküled” kapcsolatot ápolok. A könyvei újra és újra felkeltik a figyelmemet, de még sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet.
Az Ahol a szivárvány véget ér új kiadása a legutóbbi könyvtári látogatásom alkalmával került a kezembe, és annyira gyönyörű a borítója, hogy szarka-lelkem nem tudott ellenállni neki. A polcomon aztán hetekig várakozott, egészen addig, amíg pár napja le nem ültem a polc elé, hogy kiválasszam a következő olvasmányomat. Hiába vár rám legalább 40 vásárolt és kölcsönzött könyv olvasatlanul, úgy éreztem, egyikhez sincs kedvem. Néha előfordul az ilyen, erre a megoldásom a „hirtelen halál”, ami ez esetben azt jelenti, hogy egymás után kapkodom le a könyveket a polcról, elolvasom az első oldalt, és amelyik egy röpke oldal alatt képes elvarázsolni, az lesz a következő olvasmányom (a legutóbbi ilyen az Obszidián volt).
Öt könyvbe olvastam bele eredménytelenül, ez volt a hatodik. Mire észbe kaptam, már húsz oldalt olvastam el ott, a polc előtt üldögélve. Azonnal beleszerettem ebbe a könyvbe, és ez az érzés az utolsó oldalig kitartott, úgyhogy jelentem, évekig tartott, de végül átszakadt a gát Cecelia Ahern és köztem! :)
Ennyi bevezető után térjünk rá a történetre is!
"Ha valaki azt mondja, hogy ez egy hosszú történet, akkor az általában azt jelenti, hogy egy rövid, de annál ostobább történetről van szó, amit túlságosan szégyell elmesélni."
Rosie és Alex gyerekkoruk óta barátok. Minden jóban, de leginkább rosszban együtt vannak, szüleik és tanáraik bosszantására. Kapcsolatuk jóval mélyebb és rendíthetetlenebb annál, ami egy átlagos barátságból általában szövődik, így hát nem meglepő, hogy amikor a középiskola utolsó évében Alex családjával Dublinból Bostonba költözik, továbbra is tartja a kapcsolatot Rosie-val. Óriási terveket szőnek, Alex szívsebésznek készül, Rosie pedig Bostonba jelentkezik szállodamenedzser szakra, így tudják, bármilyen fájdalmas is, csak egyetlen évet kell kibírniuk egymás nélkül."Az ember futhat, olyan gyorsan és olyan messzire, ahogy csak tud, de az igazság az, hogy bárhová fut, önmaga elől úgysem menekülhet."
A sors persze máshogy alakítja a szálakat, így továbbra is kénytelenek egymástól távol élni. Hamarosan belecsöppennek a felnőtt élet viszontagságaiba; házasság, válás, gyereknevelés, munkavállalás, új szerelem válik központi témájukká. Hosszú évek telnek el úgy, hogy csak neves alkalmakkor találkoznak pár napra, de a kapcsolatuk továbbra is megmarad, bár olykor mintha kezdene meginogni. De vajon képesek lesznek áthidalni a fizikai és érzelmi távolságot, és ismét egymásra találnak? "Greg folyton azt mondja, hogy szivárványos álmokat kergetek. Lehet, hogy most már abba kéne hagynom."
A könyv műfaját tekintve levélregény. Sok ilyet olvastam már, mert nagyon szeretem ezt a megoldást, és itt a vártnál is többet kaptam. A szokásos levélregény egy kapcsolattartási mód (pl. levél, e-mail), illetve két szereplő köré épül. Ebben a regényben azonban számtalan szereplő és üzenetforma előfordul. A könyv Rosie szemszögéből mutatja az eseményeket, így bárki, akivel ő üzenetet vált, megjelenik a regényben, így például Alexen kívül Rosie legjobb barátnőjének, szüleinek, testvéreinek, tanárainak, főnökeinek, valamint lányának gondolatait is megismerhetjük. Az üzenetek formája pedig nem ismer határokat: a cetlire firkantott iskolai levelektől kezdve képeslapokon, emaileken, postai leveleken át egészen a chatelésig terjed a kínálat, ráadásul alkalomhoz illően időnként születésnapi vagy esküvői meghívók, felvételi értesítők, ellenőrző-beírások is felbukkannak, ezáltal teljes képet kapunk Rosie világáról."A gyerek szájfényt ken magára, Alex. Rózsaszín, csillogó-villogó szájfényt. És csillámokat rak a szemére, az arcára, és a hajára; már nem is gyereket, hanem egy diszkógömböt nevelek!"
Számomra hihetetlen élmény volt ez a könyv, drukkoltam a főszereplőknek, hogy találjanak végre egymásra, és minden alkalommal felszisszentem, amikor – lelkileg vagy fizikailag - még távolabb kerültek egymástól. Akartam a nagy egymásra találást, de Cecelia Ahern a végsőkig kínzott azzal, hogy ezt megadja. A könyv számos pontján hittem azt, hogy végre megkapom, amit vártam, aztán egy kegyetlen csavarral mindig elodázta a várva várt happy endet. :)
"Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszteni a helyes irányt."
A könyv legszebb külföldi borítói:
Érdekesség: a könyv Love, Rosie (Szeretettel, Rosie) címmel is megjelent
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Where Rainbows End (2004)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 448
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése