2014. július 6., vasárnap

Chevy Stevens: Nincs menekvés

Natasha Kampusch története nagyon megrázott, amikor olvastam a fogva tartásáról írt könyvet, így amikor elolvastam a Nincs menekvés fülszövegét, tudtam, hogy ezt is el szeretném olvasni. Reméltem, hogy kevésbé lesz megrázó, hiszen tudom, hogy a 3096 nappal ellentétben ez kitalált történet, mégis annyira hihető volt a regény, hogy egyáltalán nem lepne meg, ha megtörtént eseményekre épült volna.
"Emlékszem, olvastam egyszer, hogy ha az embernek van egy madara, amely hosszú ideig élt kalitkában, és egyszer nyitva hagyják az ajtaját, a madár nem repül el azonnal. Azelőtt ezt sosem értettem meg."
Annie ingatlanügynökként dolgozik, a Vancouver-szigeten fekvő Clayton Fallsban ő az egyik legtehetségesebb. Karrierje szépen alakul, éppen egy nagyobb projektet készül megcsípni, amikor az egyik eladó ház nyílt napjára megérkezik egy vevőjelölt. Annie körbevezeti a házban, de a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy furgonban van, és éppen elrabolják. Elrablója, akit ő visszaemlékezéseiben egyszerűen csak Pszichónak nevez, egy mindentől elzárt kunyhóba viszi őt.
"Miközben kitolatott a behajtóról, és a ház egyre kisebb lett, nem tudtam felfogni, hogy mi történik. Nem volt valóságos. Az egész nem volt valóságos."
A Pszichó nemcsak a szabadságától fosztja meg a fiatal nőt, de minden önálló döntéstől is. Ő mondja meg, mikor ehet, ihat, pisilhet, zuhanyozhat, ráadásul napi szinten megerőszakolja a lányt. Annie kétségbeesetten keresi a kiutat, de a Pszichó biztosra ment: belakatolt ajtók és műanyag evőeszközök gondoskodnak arról, hogy Annie ne menekülhessen, se így, se úgy.
"Meg akartam kérdezni, mi lett a másik lánnyal, akié a nyaklánc volt, de féltem, hogy meg is mondja."
Már a könyv elején megtudjuk, hogy Annie-nek sikerült valahogy kiszabadulnia, hiszen a történteket a pszichológussal való találkozásai során meséli el. Nemcsak a hegyi kunyhóban átélt eseményekről, de az azóta történtekről és Annie érzéseiről is részletes képet kapunk. Annie egy évet töltött a Pszichó kunyhójában, és ez az egy év testileg-lelkileg megváltoztatta őt. A gyógyulás lassú és nehézkes, és minden dologért, ami annak idején természetes volt, most meg kell küzdenie.
"Érdekes, hogy már nemigen kérdezi senki, hogy érzem magam – nem mintha elmondanám. Csak az a fura, hogy miért nem érdekel senkit, mi van utána – csak a sztori. Szerintem azt hiszik, utána vége is. Bár úgy lenne!"
Lebilincselő könyv ez, végigizgultam az egészet. Nagyon hamar beindul a cselekmény, onnantól pedig körömrágós-szívszorítós a teljes történet. Amikor rájöttem, hogy visszatekintésről lesz szó, féltem, hogy ez megöli az izgalmat, de Annie beszámolói annyira részletesek, hogy olyan, mintha minden most, a szemed előtt történne. Az Annie gyermekkoráról, anyjával való kapcsolatáról szóló részek és a Pszichó magáról elejtett információi nagyon érdekfeszítőek voltak, a szabadulás után pedig Annie minden apró haladásának teljes szívemből örültem, és drukkoltam, hogy a lány élete rendbe jöjjön annyira, amennyire csak ebben a helyzetben lehetséges.

Kicsit meglepődtem, hogy Annie valahol a könyv kétharmadánál kiszabadult, nem tudtam, mi lesz ezután, de a könyv utolsó harmadára egy olyan érdekfeszítő krimi-szálat kaptam, ami önállóan is megállná a helyét. Ritka az olyan könyv, ami az elsőtől az utolsó oldalig fenntartja a feszültséget, és ez most épp ilyen volt.

Ízelítő a külföldi borítókból:



Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: Still Missing (2010)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 360

2014. július 4., péntek

Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen #2)

Az első rész, az Obszidián után az Ónix még több misztikumot és több izgalmat rejt. Katy és Daemon továbbra is folytatja a macska-egér harcot, nem tudnak egyről a kettőre jutni. Amikor az iskolában felbukkan egy új srác, Katy Daemon bosszantására egyre több időt tölt vele, de egyre inkább úgy érzi, ez a fiú is titkol előle valamit. Mindezek tetejében még a Védelmi Minisztérium emberei is körülöttük szaglásznak, ami semmi jóval nem kecsegtet.
"A menekülés fura dolog. Sosem igazán sikeres. Talán egy időre, de nem teljesen."
Az új szereplőként felbukkant Blake nem lett a kedvencem, de kétségtelenül jót tett a történetnek a megjelenése, általa Daemon új oldalát ismerhettük meg. Blake ugyanis tudja, hogy kik a luxenek, és azt is, hogy mi történt Katy-vel, amikor Daemon nyomot hagyott rajta. Leckéket ad a lánynak, hogy megvédhesse magát a veszélyekkel szemben, ám minél közelebb kerül hozzá, Daemon annál inkább megutálja Blake-et. Daemon féltékenykedése minduntalan mosolyt csalt az arcomra, vicces volt látni, ahogy a jóképű rosszfiú az érzelmeivel viaskodik. Egyébként pedig az átható zöld szemű, szexi Daemon továbbra is imádnivalóan pofátlan, nem lehet nem szeretni.
"A szerénység a szenteknek vagy a lúzereknek való. Én egyik sem vagyok."
A regény első harmada viszonylag kevés drámát és akciót tartalmaz, de csak azért, hogy ezt követően újabb és újabb izgalmakkal zilálja szét az eddigi nyugodtságot. Daemon eltűnt testvéréről, Dawsonról már az első részben is kaptunk néhány elcsepegtetett információt, és nagyon vártam, hátha ebben a részben több minden kiderül róla. Amikor a fülszövegen olvastam, hogy talán él, teljesen felvillanyozódtam! :)

Spoiler nélkül nehéz írnom a könyvről, de higgyétek el, magamban ódákat zengek róla! Ha minden igaz, még idén megjelenik a harmadik rész, már alig várom!


Bónuszként néhány kedvenc idézetem a könyvből, hiszen Katy könyvesblogja kapcsán rengeteg említés esik az olvasásról és a könyvekről:
"Anyu utálta, hogy mindenhol könyvek vannak. Pedig igazából nem voltak mindenhol. Csak ahol én is voltam, például a kanapén, a fotelben, a konyhapulton, a mosókonyhában, a fürdőszobában. És a helyzet változhatna, ha anyu beadná a derekát, és felszereltetné a padlótól plafonig érő polcot."
"- Új könyvek - nézett rám tágra nyílt szemekkel. - Hiszen van vagy tíz, amit még nem is olvastál. - Attól még szerezhetek újakat."
"Szerintem az olvasás szexi."
"Értem a könyveket. Nem értem a fiúkat."
"A szamárfülezés istentelenség a könyvszerető emberek szemében."
Ízelítő a külföldi borítókból:


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Onyx (2012)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 472

2014. július 1., kedd

Top Ten Tuesday #4


A Top Ten Tuesday a The Broke and the Bookish blog állandó rovata, ahol a blog szerzői minden héten feldobnak egy témát, amely alapján a többi könyves blogger összeállíthatja a saját listáját.

Az eheti téma: "Top 10 klasszikus regény"

Olyan könyveket válogattam össze mára, amiket szeretnék elolvasni, de még sohasem tettem (bizony, bármilyen meglepő, még a Kis herceget sem olvastam, csak a történetét ismerem). Ezek a könyvek szerepelnek a "bakancslistámon", így biztosan sorra kerülnek majd:

1. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg


2. Ray Bradbury: Fahrenheit 451


3. Charles Dickens: Karácsonyi ének


4. Frances Hodgson Burnett: A titkos kert


5. Ira Levin: Rosemary gyereket vár


6. Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére


7. John Fowles: A lepkegyűjtő


8. Sylvia Plath: Az üvegbura


9. L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló


10. Michael Cunningham: Az órák