Susan Wilson: A táncoló kutya

A történetről röviden

Justine Meade élete nem csupa vidámság. Miután mostohaanyja elüldözte, saját családja pedig szétesett, senkije nem maradt, csak kutyája, Mack. Amikor Justin megtudja, hogy édesapja haldoklik, úgy dönt, visszatér régi otthonába, hogy elbúcsúzhasson tőle, ám ekkor még nem is sejti, hogy a hosszú út során Macknek nyoma vész. Justin elkeseredetten keresi kutyáját, de nincs sok reménye.

Ed és Alice Parmalee lányuk hét évvel ezelőtti halála óta önmaguk árnyékaként élnek. Házasságukat sem a szerelem, inkább csak a megszokás tartja már össze. Egy szép napon befogadnak egy kóbor kutyát, és életükbe hamarosan visszatér a szeretet és a vidámság.

"A nevem Justine Meade, és életem negyvenhárom éve alatt csupán maroknyi ember volt, akit szerettem. Nem, ez túlzás. Kettő. Ketten voltak, akiket az ostobaságom és az önzésem miatt elveszítettem. Az egyik a fiam volt. A másik a kutyám."

Véleményem a könyvről

Állatbarát vagyok, de ritkán vagyok vevő az állatos történetekre. Erről a könyvről azonban csupa jó véleményt olvastam, így végül beadtam a derekam. Egyáltalán nem olyan volt, amilyenre számítottam, de ez nem azt jelenti, hogy rossz vagy jó irányban tért volna el tőle, egyszerűen csak teljesen más volt.

A könyvben pozitív és negatív karakterek egyaránt felbukkannak, a kép nagyon változatos, ráadásul egy-egy apró mozzanat miatt a negatív karakter is szerethetővé, és a pozitív karakter is utálatossá válhat. A Mack szemszögéből írt részeket különösen szerettem, örülök, hogy nem „beszélt” a kutya, de az érzései és gondolatai nagyon érdekesek voltak.

A pásztorkutya a génjeibe kódolt késztetés miatt egyfolytában azon dolgozott, hogy a körülötte lévő embereket összeterelje, és ezt sikeresen meg is tette. Mack egészen megváltoztatja a szereplők életét, miközben az olvasót is szórakoztatja. A történet véleményalkotásra is készteti az olvasót, olvasás közben el fogsz játszani a gondolattal, hogy kinél van Mack helye. Annál, aki kölyökkora óta nevelte, de gondatlansága miatt elveszítette, vagy annál, aki befogadta és most már mindennél jobban szereti őt? Kicsit olyan ez, mint egy örökbefogadás, ahol szintén minduntalan felbukkan a kérdés, hogy vajon az-e az igazi szülő, akinek a génjeit hordozza a gyerek, vagy az, aki gondozza és szereti őt?

Nem kiugró alkotás, valamiért mégis egyedi és emlékezetes könyv ez, örülök, hogy elolvastam. Kutyabarátoknak és a kedves történetek kedvelőinek szívből ajánlom a regényt.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból

Könyvajánló hasonló témában/stílusban

(beszámolóimat a képekre kattintva éred el)

A könyv adatai

Kiadó: Pioneer Books
Kiadás éve: 2012
Eredeti címe: The Dog Who Danced (2012)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 324

Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! #2)

Az első rész után ötletem sem volt, hogyan lehet ezt folytatni, hiszen Emma most már biztonságban van. Aztán elkezdtem olvasni a Visszafojtott lélegzetet, és kiderült, hogy a két könyv között ég és föld a különbség. Nem feltétlenül minőségben vagy izgalomban, sokkal inkább témában. Míg az első részben a fizikai bántalmazáson volt a hangsúly, addig a másodikban inkább a lelki oldalról látjuk a történetet.

Csaknem az életébe került, de Emma végre megszabadult nagynénje kínzásától. Barátnőjéhez, Sarához költözött, aki szüleivel együtt mindenben támogatja a lányt. Fél év telt el az első rész vége óta, és bár maradtak nyomai a sérüléseknek, úgy tűnik, Emma meggyógyult. Ám ez csak a nappalokra igaz, az éjszaka csöndjében ugyanis Emma újra és újra visszatér régi otthonába, és rémálmaiban ismét átéli a borzalmakat. Sem a pszichológus, sem a barátai nem tudnak segíteni ezen, így a lány szinte soha nem alszik.

Amikor édesanyja felbukkan, és arra kéri, költözzön hozzá, Emma valamilyen érthetetlen okból igent mond, így hamarosan újrakezdődik a lány szenvedése. Ezúttal nem fizikai fájdalmakat kell átélnie, hanem alkoholista anyja dühkitöréseinek és részeg tetteinek lesz szemtanúja. Kicsi fény az alagút végén Jonathan, Emma anyjának új barátja, akitől engem a hideg rázott, de úgy tűnik, Emmának segít a jelenléte. A fiatal sráccal olyan dolgokat is meg tud beszélni, amiket másokkal nem.

Emma életébe nemcsak Jonathan hoz nagy változást, hanem az időről időre felbukkanó régi emlékek is. Édesanyja házában ugyanis a lányt megrohanják gyermekkorával és az édesapja elvesztésével kapcsolatos emlékek, amikről eddig nem is tudott, azonban úgy tűnik, minden apró részlet, ami napvilágot lát, egyre mélyebbre taszítja őt a depresszióban, egészen addig, amíg már úgy érzi, mindenkinek jobb lenne nélküle.

"A logika nem számít, ha az embert, akit szeretek, elveszik tőlem."

Számomra ez a második rész kicsit vontatottabb volt, persze valószínűleg ez is volt a cél, hiszen itt a lelki oldal volt a fő tényező. Nagyon nehezen indult be a cselekmény, az első 200 oldalból nem nagyon tudnék maradandó momentumot kiemelni, ott én kizárólag a túlélésre hajtottam, mert mindenáron el akartam olvasni a könyvet. Megérte átrágnom magam a kezdeten, mert ismét egy nagyon jó regényt kaptam, bár az első rész izgalmát meg sem közelítette. A függővég viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, abszolút nem értem, hogy ezt miért kellett... remélem, a befejező részben erre megfelelő magyarázatot kapunk, ellenkező esetben kénytelen leszek azt hinni, hogy csak az volt a cél, hogy még egy bőrt le lehessen húzni a történetről.

Az első rész fordításával – finoman fogalmazva - nem voltam elégedett, a második rész azonban új fordító munkája, és ez sokkal gördülékenyebben sikerült. Nem voltak ragozási bakik, és végre szinonimák is felbukkantak a történetben, nem ugyanazok a szavak ismétlődtek újra és újra. Összességében azt kell mondanom, hogy bár kíváncsi vagyok a harmadik részre, a második után úgy érzem, egy könyv is elég lett volna, hiszen ez a rész közel sem hozza az első rész szintjét. Nemcsak a téma miatt, de mintha a karakterek is visszafejlődtek volna, főként Emma. Valahogy nem ezt vártam, és szívből remélem, hogy a befejező rész képes lesz kiküszöbölni nálam ezt a csorbát.

Ízelítő a könyv külföldi borítóiból:

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Barely Breathing (2012)
Forrás: saját vásárlás
Oldalszám: 522

28

Boldog születésnapot!

Ma van a születésnapom, ezért úgy gondoltam, mesélek pár dolgot magamról és néhány emlékről, ami hirtelen eszembe jut, stílusosan könyvek segítségével! :)

Hoztam három gyereket

 Ezt a könyvet akár anyukám is írhatta volna, ugyanis hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb.

Oroszlán a könyvtárban

Akár rólam is szólhatna ez a könyv, hiszen nyári lány vagyok, az oroszlán jegyében születtem. Az pedig, hogy imádom a könyveket, szerintem senkinek sem okoz meglepetést.

A fantasztikus könyvtár

Az előző könyv miatt eszembe jutott egy régi emlék az első könyvtári látogatásomról. Nagyjából hatéves lehettem. Akkoriban a lakótelepen, ahol éltünk, még csak egy pici könyvtár volt, amit ráadásul egy teljesen átlagos panellakásban rendeztek be. Az első találkozás fantasztikus volt, és bár a lakás kicsi volt, a polcok a mennyezetig értek, és mindenhol ott voltak, minimális hely volt köztük, épp csak annyi, hogy el lehessen férni. Gyerekként úgy éreztem, a világ összes könyve összezsúfolódott a kis lakásban. Később egy nagyobb helyre költözött a könyvtár, amit szintén nagyon szerettem, de a régi lakás-könyvtárhoz azóta is nosztalgikus emlékek kötnek, és gyakran eszembe jut.

Egy boltkóros naplója

Alapvetően utálok vásárolni, azonban van két kivétel: akár hobbiboltba, akár könyvesboltba tévedek, garantált, hogy nem végzek egy óránál rövidebb idő alatt, és biztosan nem távozom üres kézzel.

A hely, amit otthonnak hívnak

Számomra két ilyen hely létezik. Az egyik Nyíregyháza, ahol felnőttem, és ahol a szüleim élnek, a másik pedig Budapest, a jelenlegi lakhelyem, ahol a férjemmel élek.

Albérlet a Síp utcában

Ugyan a Síp utcában pont nem, de egy kupac albérletben éltem 18 és 23 éves korom között. Volt köztük nagyon jó és nagyon rossz is, de az első különösen nagy jelentőséggel bír számomra. Részletek a következő könyvnél...

Létezik térkép a szerelemhez?

Nem tudok ilyen térképről, de szerencsére nem is volt rá szükségem, az én szerelmem házhoz jött. Nem, nem pizzafutár, és nem is postás, csak a főiskola alatt albérletben laktam, ő pedig ismerte az egyik lakótársamat, így akkor találkoztunk, amikor egyszer meglátogatta őt. Ennek már majdnem tíz éve. :)

An October Bride

2008 október 4-én mentem férjhez, egy kicsi, de annál meghittebb esküvő keretében, összesen 24-en voltunk.

Házasságom története

Csaknem hat éve már, hogy férjhez mentem, és azóta nagyon sok dolog történt. Lakásvásárlás, költözés, munkahelyváltások és sok-sok emlékezetes pillanat. A következő évekre ennél is nagyobb terveim vannak, de ezekről majd később...

Kívánságlistám a következő születésnapomig: