Nyűglődés

Nem  tudom, mi van velem, mostanában alig bírom eldönteni, hogy mit olvassak, aztán amikor hosszas tipródás után nekilátok valamelyik könyvnek, akkor sem mindig élvezem. Az utóbbi két hónapban annyi könyvet hagytam félbe, amennyit korábban összesen... ezekről már nem is írok bejegyzést, mi értelme lenne? Most éppen Christopher Moore: Vérszívó démonok című könyve fogott ki rajtam. Az tény, hogy nem rajongok a vámpíros történetekért, de ez elvileg egy humoros hangvételű könyv, nem tipikus vámpírsztori. 150 oldal után mégis abbahagytam.

Zafírkék

Kerstin Gier:
Zafírkék
(Időtlen szerelem 2.)

Kerstin Gier segítségével újabb csodás kirándulást tettem a bálok, soirée-k, lovaskocsik, rizsporos parókák, abroncsos báli ruhák, párbajok, titkos földalatti alagutak, százéves rejtélyek és különleges kalandok világába.

Az Időtlen szerelem trilógia első része, a Rubinvörös után azonnal megvettem a második részt is, és ahogy sejtettem, ebben sem csalódtam. A Zafírkék még több izgalmat és fordulatot kínál, mint az első rész, és már tűkön ülök a végkifejlet miatt, de sajnos az utolsó rész - Smaragdzöld címmel - előreláthatólag csak novemberben jelenik meg.

A citromtorta különös szomorúsága

Aimee Bender:
A citromtorta különös
szomorúsága

Hú, nem is tudom, hogy ez most mi volt... egy teljes hétig tartott elolvasni a könyvet, és eléggé kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. A főszereplővel kapcsolatos események érdekesek voltak, de a bátyjáról szóló vonalat nem igazán értettem. Pedig kb. a könyv utolsó harmada már inkább róla szólt, így nekem elég keszekuszának tűnt ez a könyv. Annyira jó az alapötlet, hogy nem igazán értettem, miért kellett bele ez a vonal... ha csak az alapsztori bontakozik ki szép lassan, akkor akár csillagos ötös is lehetne a könyv, így viszont inkább csak közepesre értékelném, ha osztályoznom kellene. Az olvasást a párbeszédek szerkesztése is megnehezítette; a kötőjelek teljes hiánya számomra nagyon zavaró volt, néhol alig bírtam követni, hogy melyik sort ki mondja éppen.