Újabb trilógia befejező részéhez érkeztem. Mielőtt belekezdtem volna, szándékosan nem olvastam egyetlen kritikát sem róla, mert láttam a nem túl fényes moly-százalékot, és nem akartam, hogy mások véleménye esetleg befolyásoljon, még a könyv fülszövegét sem olvastam el. Amennyire csak lehet, szeretni akartam a befejezést. Az volt minden, amit tudtam a befejező részről, hogy sokan haragszanak az írónőre, azonban az okára egészen az utolsó oldalakig nem jöttem rá...
Ha még nem olvastad a sorozat első két részét, de szeretnéd, erre a bejegyzésre inkább csak az olvasás után térj vissza, mert az első két részből spoilert tartalmaz!
"Minden megváltozott. És a változás folyamata nem fog megállni a közeljövőben."
A harmadik rész szünet nélkül veszi fel a második rész fonalát: a Műveltek és Bátrak minden próbálkozása ellenére fény derült a titokra, mi szerint Chicagon kívül is van élet. Főszereplőink elhatározzák, hogy elhagyják a várost, és felfedezik, mi van a kerítésen túl. Elképzelésük sincs, mi várja őket a város falain túl, hiszen nem tudják, mióta létezik a városuk, lehet, hogy 30, de az is lehet, hogy több száz éve. Az is lehet, hogy már csak ők élnek a Földön, és kint csak a végtelen pusztaság várja őket.
A történet jelentős része a kerítésen túl zajlik, a kerítésen belülről csak ritkán kapunk információt, akkor is keveset. Nagyon érdekes volt ez a megoldás, és úgy érzem, Veronica Rothnak sikerült egy nagyon érdekfeszítő világot létrehoznia. A karakterek viselkedése és gondolkodásmódja nem sokat változott ebben a részben, egyetlen kivételtől eltekintve. Peter ugyanis egyetlen mozzanattal, egyetlen döntéssel nagyot nőtt a szememben, és ennek nagyon örültem.
Furcsa volt, hogy miután az első két részt kizárólag Tris szemszögéből követhettük nyomon, most nagyjából a könyv felét Tobias tolmácsolásában olvashatjuk. Eleinte zavart is, mert minduntalan Tris hangját hallottam olvasás közben, akkor is, amikor Tobias beszélt. Ez a megoldás azonban értelmet nyert, hiszen egyrészt több szálon futottak az események, és Tris nem mindenhol volt ott, másrészt a végkifejletet is könnyebb volt így átadni.
És ha már végkifejlet: már tudom, hogy mi volt az, ami sokakban ellenérzést keltett, és nagyon örülök, hogy nem olvastam róla korábban. A befejezés váratlan és szokatlan volt, azonban én úgy érzem, ettől lett igazán teljes a történet. Végre egy író, aki be merte vállalni, hogy nem egy szokásos klisével zárja le a történetét. Ismerve a főszereplőket, úgy gondolom, bár meglepett a befejezés, mégis teljesen reális volt. Ezek voltak ők, az ő döntéseik, és akkor lepődtem volna meg igazán, ha nem így történik.
Egyedül a filmkészítőket sajnálom: most, hogy már tudják, mi a befejezés, biztosan rágják a körmüket, mert a könyv vége eltér a kliséktől, így nem Hollywood-kompatibilis. :)
"...ha elég kitartóak, idővel még a parányi vízcseppek is képesek végérvényesen átformálni a követ. És az soha többé nem változhat vissza."
A trilógia lezárása után két kérdés maradt bennem megválaszolatlanul: először is nagy meglepetés volt Edith Prior üzenete a második rész végén, de aztán hiába vártam a harmadik részben, hogy megtudjam, ki is volt ő, és miért pont a Prior-család egy tagjáról van szó, nem kaptam kielégítő választ. Említették őt párszor, de igazából bárki lehetett volna, így végül a Prior nevet csak a hatásvadászat számlájára tudtam írni, hiszen csak a kíváncsiságomat keltette fel, de nem adott semmi pluszt az, hogy ő Tris egyik őse.
A másik kérdés a trilógia kezdete óta foglalkoztatott: hogy lehet az, hogy egy társadalom évtizedekig működik falak közé zárva, anélkül, hogy egyetlen ember is meg akarná kérdezni, mi van a kerítésen kívül? Más disztópiában is találkoztam már hasonlóval, de ott elhitették a lakókkal, hogy minden más terület a világon fertőzött, így valahol logikus, hogy senki sem akarta elhagyni a biztonságos otthont. Itt viszont olyan, mintha egyáltalán senkinek sem fordult volna meg a fejében, hogy más emberek is létezhetnek rajtuk kívül. Egy világvégi szigeten talán még hihető is lenne, de háromméteres falakkal körülvéve nem kezdtek el azon agyalni, hogy mi van odakint?
A záró részben egyedül az zavart, hogy kicsit sántított logikailag. Miután szörnyetegként gondoltak egyesekre valamiért, hasonlóan szörnyen torolták meg rajtuk a tettüket. Kicsit gyerekes volt ez a szemet-szemért megoldás. Nem értettem, miért jó az, hogy Istent játszunk valakikkel szemben, csak azért, mert ők is Istent játszanak másokkal szemben... de ezt megbocsátom, hiszen összességében nagyon szerettem ezt a trilógiát. Nem zavar a vége, és úgy gondolom, az egész történet új színt jelentett a mostani disztópiák között, valahogy kiemelkedik közülük. Tetszett a világ és a társadalmi rendszer, amit felvázolt, a karakterek viselkedése logikus és reális volt, a befejezés pedig kellőképpen meglepett (nem a nagy drámára gondolok, hanem arra, ami magát a társadalmi rendszert érintette).
A könyv legszebb külföldi borítói:
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kiadás éve: 2014
Eredeti címe: Allegiant (2013)
Forrás: Első Könyvsiker Kölcsönző
Oldalszám: 450
