2012. augusztus 18., szombat

Szép álmokat, Billy!

Daniel Keyes:
Szép álmokat, Billy!
Daniel Keyes-szel nem ez az első találkozásom. Még 8-10 évvel ezelőtt, anyukám hatalmas könyvgyűjteményében vadászva bukkantam rá Az ötödik Sally című könyvre, amit 1-2 nap alatt elolvastam. A történet, amely egy ötszörösen hasadt személyiségű fiatal lányról szól, teljesen magával ragadott. Kicsit később volt szerencsém elolvasni a méltán híres Virágot Algernonnak című regényt is, amely szintén életem legemlékezetesebb olvasmányai közé tartozik.


A Szép álmokat, Billy!-re véletlenül bukkantam a Rukkolán, majd szerencsére alig pár napon belül sikerült megszereznem. A könyv több, mint 500 oldalas, és bár az alapfelállás hasonló, mégis jóval nehezebb olvasmány, mint Az ötödik Sally, talán azért, mert ez a történet egy valódi ember valódi élettörténetét mutatja be.

William (Billy) Milligan esete hatalmas port kavart az Egyesült Államokban, amikor a '70-es években rablásért és nemi erőszakért letartóztatták. Bár eleinte ügyvédei és orvosai is rendkívül szkeptikusak voltak, hamarosan kiderült, hogy Billy többszörösen hasadt személyiség, elméjében 24 különböző "ember" lakik, köztük nők, férfiak, kisgyerekek, külföldiek, ártalmatlanok, agresszívek, és igen, maga az erőszaktevő is...

Billy története rendkívül bonyolult erkölcsi kérdéseket vet fel: az elkövetett bűnökért bűnhődni kell, ebben mindenki egyetért. Azonban milyen jogon zárnánk börtönbe olyan személyeket, személyiségeket, akik a légynek sem tudnak ártani? Ha ártatlanokat büntetünk, akkor mi sem vagyunk jobbak egyik bűnözőnél sem. Ha viszont elengedjük Billy-t, akkor a bűnöst is szabadon engedjük...

Sokan gondolták úgy, hogy Billy egy zseniális szemfényvesztő, aki az egész világot megtéveszti, azonban akik a közelében lehettek, hamar rájöttek, hogy amit látnak, az nem színjáték. Billy életét nehéz események, tragédiák, rettegés szőtte át. A magány, édesapja öngyilkossága, majd mostohaapja szexuális zaklatása következtében Billy elméje nem meghasadt, sokkal inkább apró darabokká zúzódott.

Ritka az olyan történet, amikor a bűnösért aggódsz, Billy-ért azonban - ha az elmém nem is - a szívem olykor majd' meghasadt. Sokáig azt hittem, a könyv címe esetleg Billy halálát jelzi, azonban hamar kiderült, hogy Billy, aki érezte, hogy valami nem stimmel vele, végtelenül depressziós volt, utolsó önálló cselekedete az volt, hogy az iskola tetejéről leugorva öngyilkosságra készült. Személyiségei Billy és a saját védelmük érdekében átvették az irányítást, és Billy most alszik... immár hét éve...

Az igaz történeten alapuló pszichológiai vetületű életrajz nem könnyű és nem szórakoztató olvasmány... Olvasója gyakran kapja majd azon magát, hogy üveges tekintettel a falat bámulja, egy olyan ember életén gondolkozva, akit már gyermekkorában annyi megrázkódtatás ért, amennyit egy felnőtt ember sem tudna ép ésszel elviselni.

"Tudta, hogy ha az emberek kedvesek hozzá, azért egy napon fizetnie kell. Mindig volt valami csapda."

Oldalszám: 510

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése