Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Cecelia Ahernnel hosszú időre visszanyúló, „se veled, se nélküled” kapcsolatot ápolok. A könyvei újra és újra felkeltik a figyelmemet, de még sosem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet.

Az Ahol a szivárvány véget ér új kiadása a legutóbbi könyvtári látogatásom alkalmával került a kezembe, és annyira gyönyörű a borítója, hogy szarka-lelkem nem tudott ellenállni neki. A polcomon aztán hetekig várakozott, egészen addig, amíg pár napja le nem ültem a polc elé, hogy kiválasszam a következő olvasmányomat. Hiába vár rám legalább 40 vásárolt és kölcsönzött könyv olvasatlanul, úgy éreztem, egyikhez sincs kedvem. Néha előfordul az ilyen, erre a megoldásom a „hirtelen halál”, ami ez esetben azt jelenti, hogy egymás után kapkodom le a könyveket a polcról, elolvasom az első oldalt, és amelyik egy röpke oldal alatt képes elvarázsolni, az lesz a következő olvasmányom (a legutóbbi ilyen az Obszidián volt).

Öt könyvbe olvastam bele eredménytelenül, ez volt a hatodik. Mire észbe kaptam, már húsz oldalt olvastam el ott, a polc előtt üldögélve. Azonnal beleszerettem ebbe a könyvbe, és ez az érzés az utolsó oldalig kitartott, úgyhogy jelentem, évekig tartott, de végül átszakadt a gát Cecelia Ahern és köztem! :)

Ennyi bevezető után térjünk rá a történetre is!

"Ha valaki azt mondja, hogy ez egy hosszú történet, akkor az általában azt jelenti, hogy egy rövid, de annál ostobább történetről van szó, amit túlságosan szégyell elmesélni."

Rosie és Alex gyerekkoruk óta barátok. Minden jóban, de leginkább rosszban együtt vannak, szüleik és tanáraik bosszantására. Kapcsolatuk jóval mélyebb és rendíthetetlenebb annál, ami egy átlagos barátságból általában szövődik, így hát nem meglepő, hogy amikor a középiskola utolsó évében Alex családjával Dublinból Bostonba költözik, továbbra is tartja a kapcsolatot Rosie-val. Óriási terveket szőnek, Alex szívsebésznek készül, Rosie pedig Bostonba jelentkezik szállodamenedzser szakra, így tudják, bármilyen fájdalmas is, csak egyetlen évet kell kibírniuk egymás nélkül.

"Az ember futhat, olyan gyorsan és olyan messzire, ahogy csak tud, de az igazság az, hogy bárhová fut, önmaga elől úgysem menekülhet."

A sors persze máshogy alakítja a szálakat, így továbbra is kénytelenek egymástól távol élni. Hamarosan belecsöppennek a felnőtt élet viszontagságaiba; házasság, válás, gyereknevelés, munkavállalás, új szerelem válik központi témájukká. Hosszú évek telnek el úgy, hogy csak neves alkalmakkor találkoznak pár napra, de a kapcsolatuk továbbra is megmarad, bár olykor mintha kezdene meginogni. De vajon képesek lesznek áthidalni a fizikai és érzelmi távolságot, és ismét egymásra találnak?

"Greg folyton azt mondja, hogy szivárványos álmokat kergetek. Lehet, hogy most már abba kéne hagynom."

A könyv műfaját tekintve levélregény. Sok ilyet olvastam már, mert nagyon szeretem ezt a megoldást, és itt a vártnál is többet kaptam. A szokásos levélregény egy kapcsolattartási mód (pl. levél, e-mail), illetve két szereplő köré épül. Ebben a regényben azonban számtalan szereplő és üzenetforma előfordul. A könyv Rosie szemszögéből mutatja az eseményeket, így bárki, akivel ő üzenetet vált, megjelenik a regényben, így például Alexen kívül Rosie legjobb barátnőjének, szüleinek, testvéreinek, tanárainak, főnökeinek, valamint lányának gondolatait is megismerhetjük. Az üzenetek formája pedig nem ismer határokat: a cetlire firkantott iskolai levelektől kezdve képeslapokon, emaileken, postai leveleken át egészen a chatelésig terjed a kínálat, ráadásul alkalomhoz illően időnként születésnapi vagy esküvői meghívók, felvételi értesítők, ellenőrző-beírások is felbukkannak, ezáltal teljes képet kapunk Rosie világáról.

"A gyerek szájfényt ken magára, Alex. Rózsaszín, csillogó-villogó szájfényt. És csillámokat rak a szemére, az arcára, és a hajára; már nem is gyereket, hanem egy diszkógömböt nevelek!"

Számomra hihetetlen élmény volt ez a könyv, drukkoltam a főszereplőknek, hogy találjanak végre egymásra, és minden alkalommal felszisszentem, amikor – lelkileg vagy fizikailag - még távolabb kerültek egymástól. Akartam a nagy egymásra találást, de Cecelia Ahern a végsőkig kínzott azzal, hogy ezt megadja. A könyv számos pontján hittem azt, hogy végre megkapom, amit vártam, aztán egy kegyetlen csavarral mindig elodázta a várva várt happy endet. :)

"Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszteni a helyes irányt."

A könyv legszebb külföldi borítói:

Érdekesség: a könyv Love, Rosie (Szeretettel, Rosie) címmel is megjelent

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Where Rainbows End (2004)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 448

Chevy Stevens: Nincs menekvés

Natasha Kampusch története nagyon megrázott, amikor olvastam a fogva tartásáról írt könyvet, így amikor elolvastam a Nincs menekvés fülszövegét, tudtam, hogy ezt is el szeretném olvasni. Reméltem, hogy kevésbé lesz megrázó, hiszen tudom, hogy a 3096 nappal ellentétben ez kitalált történet, mégis annyira hihető volt a regény, hogy egyáltalán nem lepne meg, ha megtörtént eseményekre épült volna.

"Emlékszem, olvastam egyszer, hogy ha az embernek van egy madara, amely hosszú ideig élt kalitkában, és egyszer nyitva hagyják az ajtaját, a madár nem repül el azonnal. Azelőtt ezt sosem értettem meg."

Annie ingatlanügynökként dolgozik, a Vancouver-szigeten fekvő Clayton Fallsban ő az egyik legtehetségesebb. Karrierje szépen alakul, éppen egy nagyobb projektet készül megcsípni, amikor az egyik eladó ház nyílt napjára megérkezik egy vevőjelölt. Annie körbevezeti a házban, de a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy furgonban van, és éppen elrabolják. Elrablója, akit ő visszaemlékezéseiben egyszerűen csak Pszichónak nevez, egy mindentől elzárt kunyhóba viszi őt.

"Miközben kitolatott a behajtóról, és a ház egyre kisebb lett, nem tudtam felfogni, hogy mi történik. Nem volt valóságos. Az egész nem volt valóságos."

A Pszichó nemcsak a szabadságától fosztja meg a fiatal nőt, de minden önálló döntéstől is. Ő mondja meg, mikor ehet, ihat, pisilhet, zuhanyozhat, ráadásul napi szinten megerőszakolja a lányt. Annie kétségbeesetten keresi a kiutat, de a Pszichó biztosra ment: belakatolt ajtók és műanyag evőeszközök gondoskodnak arról, hogy Annie ne menekülhessen, se így, se úgy.

"Meg akartam kérdezni, mi lett a másik lánnyal, akié a nyaklánc volt, de féltem, hogy meg is mondja."

Már a könyv elején megtudjuk, hogy Annie-nek sikerült valahogy kiszabadulnia, hiszen a történteket a pszichológussal való találkozásai során meséli el. Nemcsak a hegyi kunyhóban átélt eseményekről, de az azóta történtekről és Annie érzéseiről is részletes képet kapunk. Annie egy évet töltött a Pszichó kunyhójában, és ez az egy év testileg-lelkileg megváltoztatta őt. A gyógyulás lassú és nehézkes, és minden dologért, ami annak idején természetes volt, most meg kell küzdenie.

"Érdekes, hogy már nemigen kérdezi senki, hogy érzem magam – nem mintha elmondanám. Csak az a fura, hogy miért nem érdekel senkit, mi van utána – csak a sztori. Szerintem azt hiszik, utána vége is. Bár úgy lenne!"

Lebilincselő könyv ez, végigizgultam az egészet. Nagyon hamar beindul a cselekmény, onnantól pedig körömrágós-szívszorítós a teljes történet. Amikor rájöttem, hogy visszatekintésről lesz szó, féltem, hogy ez megöli az izgalmat, de Annie beszámolói annyira részletesek, hogy olyan, mintha minden most, a szemed előtt történne. Az Annie gyermekkoráról, anyjával való kapcsolatáról szóló részek és a Pszichó magáról elejtett információi nagyon érdekfeszítőek voltak, a szabadulás után pedig Annie minden apró haladásának teljes szívemből örültem, és drukkoltam, hogy a lány élete rendbe jöjjön annyira, amennyire csak ebben a helyzetben lehetséges.

Kicsit meglepődtem, hogy Annie valahol a könyv kétharmadánál kiszabadult, nem tudtam, mi lesz ezután, de a könyv utolsó harmadára egy olyan érdekfeszítő krimi-szálat kaptam, ami önállóan is megállná a helyét. Ritka az olyan könyv, ami az elsőtől az utolsó oldalig fenntartja a feszültséget, és ez most épp ilyen volt.

Ízelítő a külföldi borítókból:

Kiadó: Alexandra Kiadó

Kiadás éve: 2012

Eredeti címe: Still Missing (2010)

Forrás: könyvtár

Oldalszám: 360

Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen #2)

Az első rész, az Obszidián után az Ónix még több misztikumot és több izgalmat rejt. Katy és Daemon továbbra is folytatja a macska-egér harcot, nem tudnak egyről a kettőre jutni. Amikor az iskolában felbukkan egy új srác, Katy Daemon bosszantására egyre több időt tölt vele, de egyre inkább úgy érzi, ez a fiú is titkol előle valamit. Mindezek tetejében még a Védelmi Minisztérium emberei is körülöttük szaglásznak, ami semmi jóval nem kecsegtet.

"A menekülés fura dolog. Sosem igazán sikeres. Talán egy időre, de nem teljesen."

Az új szereplőként felbukkant Blake nem lett a kedvencem, de kétségtelenül jót tett a történetnek a megjelenése, általa Daemon új oldalát ismerhettük meg. Blake ugyanis tudja, hogy kik a luxenek, és azt is, hogy mi történt Katy-vel, amikor Daemon nyomot hagyott rajta. Leckéket ad a lánynak, hogy megvédhesse magát a veszélyekkel szemben, ám minél közelebb kerül hozzá, Daemon annál inkább megutálja Blake-et. Daemon féltékenykedése minduntalan mosolyt csalt az arcomra, vicces volt látni, ahogy a jóképű rosszfiú az érzelmeivel viaskodik. Egyébként pedig az átható zöld szemű, szexi Daemon továbbra is imádnivalóan pofátlan, nem lehet nem szeretni.

"A szerénység a szenteknek vagy a lúzereknek való. Én egyik sem vagyok."

A regény első harmada viszonylag kevés drámát és akciót tartalmaz, de csak azért, hogy ezt követően újabb és újabb izgalmakkal zilálja szét az eddigi nyugodtságot. Daemon eltűnt testvéréről, Dawsonról már az első részben is kaptunk néhány elcsepegtetett információt, és nagyon vártam, hátha ebben a részben több minden kiderül róla. Amikor a fülszövegen olvastam, hogy talán él, teljesen felvillanyozódtam! :)

Spoiler nélkül nehéz írnom a könyvről, de higgyétek el, magamban ódákat zengek róla! Ha minden igaz, még idén megjelenik a harmadik rész, már alig várom!

Bónuszként néhány kedvenc idézetem a könyvből, hiszen Katy könyvesblogja kapcsán rengeteg említés esik az olvasásról és a könyvekről:

"Anyu utálta, hogy mindenhol könyvek vannak. Pedig igazából nem voltak mindenhol. Csak ahol én is voltam, például a kanapén, a fotelben, a konyhapulton, a mosókonyhában, a fürdőszobában. És a helyzet változhatna, ha anyu beadná a derekát, és felszereltetné a padlótól plafonig érő polcot."

"- Új könyvek - nézett rám tágra nyílt szemekkel. - Hiszen van vagy tíz, amit még nem is olvastál. - Attól még szerezhetek újakat."

"Szerintem az olvasás szexi."

"Értem a könyveket. Nem értem a fiúkat."

"A szamárfülezés istentelenség a könyvszerető emberek szemében."

Ízelítő a külföldi borítókból:

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Onyx (2012)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 472